Strandröpi ob: mindkét nemnél az első négy kiemelt jutott elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2023.08.12. 20:26
null
A négyszeres bajnok Hajós Artúr (balról) Stréli Bence páros is elődöntőben (Fotó: Facebook/Beach Volleyball Hungary)
Papírforma-eredményeket hozott a strandröplabda országos bajnokság döntőjének szombati napja a Lupa-tónál: a férfiaknál és a nőknél is az első négy helyen kiemelt páros jutott a vasárnapi elődöntőbe.

A férfiaknál a címvédő, négyszeres bajnok Hajós Artúr és Stréli Bence mellett a második kiemelt Petik Csanád és Dóczi Domonkos, a harmadikként rangsorolt Fazekas Balázs és Szabó Vilmos, valamint a negyedik helyen kiemelt Frányó Csanád, Papp Mátyás kettőse készülhet az elődöntőre. Közülük a három legjobb páros játszmát sem veszített, Frányóék ugyanakkor kétszer is háromszettes csatára kényszerültek.

A nőknél még simább meccseket hozott a szombati nap, de itt is a négy legmagasabban rangsorolt duó jutott elődöntőbe úgy, hogy mindannyian 2–0-ra nyerték minden találkozójukat.

A kétszeres aranyérmes Villám Lilla és az egyszeres bajnok Vaida Beáta párosa – amely idén mind a három mesterversenyt megnyerte – mellett a második helyen kiemelt Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi, a harmadikként rangsorolt Juraszik Patrícia és Villám Csenge, valamint a negyedik kiemelt Kun Stefánia és Windisch Kinga duója került a négy közé.

Az országos döntő összdíjazása tízmillió forint, a bronzmérkőzéseket és a finálékat az M4 Sport+ élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik