Női röpi: harmadszor is magyar vereség Szlovákiában

Vágólapra másolva!
2023.07.23. 14:30
null
Harmadszor is kikapott Szlovákiában a magyar női röplabda-válogatott (Fotó: Facebook/Hunvolley)
Az augusztusi Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott nem hivatalos felkészülési mérkőzésen 4:0-ra alulmaradt a házigazda szlovák csapattal szemben vasárnap Szentivánon.

Alessandro Chiappini, a magyarok olasz szövetségi kapitánya előzetesen négy szett lejátszásában egyezett meg kollégájával. A tréner ezúttal is sokat forgatta csapatát, melyet minden játszmában más felállásban küldött pályára.

A magyar válogatott legeredményesebb játékosa ezúttal is Németh Anett volt, aki 22 pontig jutott.

„Számunkra még kicsit koraiak voltak ezek a mérkőzések, de tudatosan alakítottuk úgy a programot, hogy már most is legyenek felkészülési meccseink. Rendkívül kemény terhelést kapnak jelenleg a lányok, számítottunk rá, hogy nem lesznek élesek, de fontos volt, hogy meccsszituációban is tudjuk gyakorolni az edzésen próbálgatott elemeket. Remek ellenféllel találkoztunk, ők bő egy héttel előttünk járnak a felkészülésben, ami fizikálisan különösen látványos volt, robbanékonyabbak, gyorsabbak voltak a szlovákok” – nyilatkozta Chiappini.

A szakember hozzátette, mindezek ellenére nagyon hasznos volt számukra ez a három mérkőzés, mert láthatták, mik a gyenge pontjaik és mi az, amit fókuszba kell helyezniük a következő hetek során.

A két válogatott pénteki és szombati találkozóját egyaránt 3:1-re nyerték a szlovákok.

A magyarok a következő hetekben a csehekkel, a románokkal, a hollandokkal és az azeriekkel is összecsapnak, a kontinensviadalon Gentben a házigazda belgákkal kezdenek augusztus 17-én. A hatcsapatos csoportban még a lengyelek, a szlovének, a világbajnok szerbek és az ukránok szerepelnek, a nyolcaddöntőbe a legjobb négy jut.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, NŐK
SZLOVÁKIA–MAGYARORSZÁG 4:0
(21, 21, 19, 13)
Szentiván, zárt kapuk mögött. V: Malík, Hrcka
SZLOVÁKIA: Ovecková 1, Sepelová 18, Körmendyová 6, Sunderlíková 12, K. Fricová 5, Herelová 7. Csere: Pállová, Magdinová (liberók), Palgutová 15, Kohútová, Zernovic 5, Hrusecká 6, Abrhámová 5. Szövetségi kapitány: Michal Masek
MAGYARORSZÁG: Török K. 8, Pintér A. 7, Berkó, Kiss G. 5, Kump 6, Németh A. 22. Csere: Tóth F., Szalai A., Kertész P. (liberók), Petőváry 2, Boskó, Bagyinka, Glemboczki 5, Vezsenyi 5, Lászlop. Szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini

 

 

Legfrissebb hírek

Háromszettes kaposvári győzelem a röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjében

Röplabda
2026.01.28. 20:00

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Női röpi Extraliga: edzőt váltott a Nyíregyháza

Röplabda
2026.01.19. 11:31

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Női röplabda MK: nincs meglepetés a negyeddöntős mezőnyben

Röplabda
2026.01.06. 20:18

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2025.12.25. 08:14
Ezek is érdekelhetik