Férfi röpi Extraliga: szépített a Pénzügyőr, lépésre a döntőtől a MÁV Előre

Vágólapra másolva!
2023.04.11. 20:45
null
„Életben maradt” a Pénzügyőr (Fotó: AFP)
A címvédő Pénzügyőr 3:0-ra nyert a Kaposvár ellen a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének harmadik mérkőzésén kedden, ezzel 2–1-re szépített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban, míg a MÁV Előre mérkőzéslabdát hárítva 3:2-re nyert idegenben a Kazincbarcika ellen, így egy lépésre került a finálétól.

PÉNZÜGYŐR SE–FINO KAPOSVÁR

Az elmúlt években egyeduralkodó Pénzügyőr hazai pályán, majd idegenben is kikapott idei kupadöntős ellenfelétől, a Kaposvártól, így Jókay Zoltán tanítványai az „életben maradásért” léptek pályára.

A címvédő ennek megfelelően hatalmas lendülettel kezdett, szélső ütői, Dávid Csanád és Kiss Dániel ellenállhatatlanul játszottak, vezérletükkel simán szerezte meg a vezetést a PSE.

A második játszmában is a hazaiak akarata érvényesült, már öt ponttal is vezettek, de a Fino rendezte sorait és a végjáték előtt a korábbi válogatott Baróti Árpád vezérletével egyenlített. A hajrát azonban megint a Pénzügyőr bírta jobban, a rutinos Kovács Zoltán sokkal jobban teljesített, mint az előző két mérkőzésen, pontjaival pedig a hazaiak megduplázták előnyüket

A Kaposvár a harmadik felvonásban teljesített közel ahhoz, ahogy a párharc eddigi találkozóin, ennek eredményeként sokáig vezetett is. A PSE azonban ezúttal nem tört meg, Magyar Bálint remekül osztogatott, támadói pedig éltek a lehetőségekkel, a csapat 17-16 után meglépett és végül simán nyerte a 85 perces mérkőzést.

A találkozó legjobbja a 20 pontos Kovács volt, a túloldalon Baróti 17 pontot szerzett.

A negyedik összecsapást pénteken rendezik a somogyi vármegyeszékhelyen.

GREENPLAN-VRCK–MÁV ELŐRE SC-FOXCONN

A két együttes első két mérkőzését egyaránt 3:1-re nyerte a hazai pályán játszó csapat, így a Barcika a pályaelőny megtartásáért, a MÁV Előre annak megszerzéséért küzdött.

A keddi találkozó első játszmájában szinte az első pillanattól kezdve a fehérváriak irányítottak és vezettek, elsősorban annak köszönhetően, hogy albán idegenlégiósai, Redjo Koci és Leonardo Doda ponterősen röplabdázott. A hazaiak mínusz kettőnél közelebb nem tudtak zárkózni, így a párharc során először elveszítették a nyitó felvonást.

A második szettben 11–11-ig tartotta magát a MÁV Előre, ekkor a korábbi válogatott átló, Szabó Dávid vezérletével a borsodiak ritmust váltottak, amire a vendégcsapatnak nem volt válasza.

A harmadik felvonásra újra összeszedte magát Dávid Zoltán székesfehérvári együttese, amelyben Koci és Doda mellett a center Eke Péter is ponterősen röplabdázott. A fehérváriak 21–19 után azonban „beragadtak” egy állásba, a VRCK pedig Szabó, valamint a brazil Reffatti da Costa vezérletével fordított.

Az előző játékrész megnyerésének lendületét sikeresen vitte tovább a Vegyész a negyedik etapban, a vendégek hibáit is kihasználva hamar meglépett öt ponttal. A fehérváriak azonban mozgósították energiatartalékaikat, a válogatott Pesti Marcell vezetésével, több jó blokkal és ásszal egyenlítettek, és a szoros végjátékot két mérkőzéslabdát hárítva megnyerték, így egalizáltak.

A sok hibát hozó döntő szettben a MÁV Előre nagyszerű csapatjátékkal 7–1-re elhúzott, de a térfélcsere után a VRCK magyarjai vezérletével közelebb zárkózott. A vendégek 11–9-nél állították meg a Kazincbarcikát, és mivel a játszma egészében több extra - saját nyitás mögötti - pontot szereztek riválisuknál, elvették a borsodiak pályaelőnyét.

A 137 perces találkozó legjobbjaként Szabó 22 pontot szerzett.

A negyedik összecsapást pénteken rendezik a Székesfehérváron.

RÖPLABDA
Férfi Extraliga, elődöntő, 2. mérkőzés
Pénzügyőr SE-Fino Kaposvár 3:0
(20, 23, 20)
A legeredményesebb játékosok: Kovács Z. 20, Dávid Cs. 11, Kiss D., Nascimento 10-10 illetve Baróti 17
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–1 a Kaposvár javára.

GreenPlan-VRCK–MÁV Előre SC-Foxconn 2:3 (–20, 18, 23, –25, –10)
A legeredményesebb játékosok: Szabó D. 22, Reffatti 21, Blázsovics 16, illetve Koci 19, Pesti 15, Ambrus 13
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a MÁV Előre javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik