Röplabda: hiába koronavírusos több nyíregyházi is, lejátsszák az elődöntőt

Vágólapra másolva!
2022.01.13. 16:21
null
Bleicher Réka nélkül is győzött a Szent Benedek RA az első meccsen (Fotó: Dömötör Csaba)
A címvédő Nyíregyházának a koronavírus-fertőzések ellenére le kell játszania pénteki, Szent Benedek RA elleni visszavágóját az MVM női röplabda Magyar Kupa elődöntőjében – közölte az MTI.

A szabolcsiak honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a hétfői, első találkozó után több játékosnál és stábtagnál Covidra utaló tünetek jelentkeztek. A klub előbb gyors-, majd PCR-tesztet végzett az érintetteken, ez alapján három játékos és két stábtag - köztük a vezetőedző Németh Szabolcs - eredménye is pozitív lett. A fertőzöttek karanténba kerültek, majd kérték a visszavágó későbbre halasztását.

Ebbe a Szent Benedek RA nem ment bele, ám mint azt később a Balaton-parti klub közleményben jelezte, azért, mert a kért új időpont (február 24.) a Magyar Röplabda Szövetség állásfoglalása szerint nem megfelelő, ugyanis „az elődöntő mérkőzéseit legkésőbb február 13-ig le kell játszani”.

A közleményekből kiderült, hogy a SZBRA keretében karácsony előtt és alatt voltak pozitív esetek, emiatt az eredetileg kijelölt időpontokhoz (január 7. és 13.) képest hétfőre és péntekre kerültek a találkozók, noha a fürediek január 14-re és február 24-re szerették volna halasztani az összecsapásokat. Mivel erre nem volt lehetőség, a Szent Benedek hétfőn válogatott feladója, Bleicher Réka és utánpótlás-válogatott liberója, Baksa Panna nélkül állt ki az első összecsapásra, amelyet azonban így is 3:0-ra megnyert.

A nyírségiek így csak akkor juthatnak döntőbe, ha pénteken 3:0-ra vagy 3:1-re győznek, majd megnyerik az aranyjátszmát is. Minden más eredmény a balatonfüredieknek kedvez.

A másik ágon – most szombaton, valamint február 2-án – a Vasas Óbuda és a Swietelsky-Békéscsaba találkozik.

A bronzmérkőzést és a döntőt március közepén rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Női röplabda MK: nyíregyházi előny a MÁV Előre elleni negyeddöntőben

Röplabda
2026.01.28. 19:47

Női röplabda MK: a Kaposvár legyőzte a Vasas SC-t a negyeddöntő első felvonásán

Röplabda
2026.01.23. 22:13

Női röplabda MK: nincs meglepetés a negyeddöntős mezőnyben

Röplabda
2026.01.06. 20:18

Fordulatos rangadót nyert Nyíregyházán az UTE a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.12.17. 22:49

Könnyű fehérvári siker a női röplabda Extraligában; az Újpest legyőzte a Kaposvárt

Röplabda
2025.12.14. 20:51

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Nyíregyháza válogatott játékosának a keresztszalagja

Röplabda
2025.12.11. 18:26

Röplabda: Balatonfüreden nyert a Nyíregyháza a női Extraligában

Röplabda
2025.12.08. 19:57

Idegenben is sima nyíregyházi siker a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
2025.12.02. 20:55
Ezek is érdekelhetik