Női röpi Extraliga: veszélyben a női döntő első mérkőzése

Vágólapra másolva!
2021.04.02. 22:55
null
A Fatum Nyíregyháza a döntő egyik résztvevője (Fotó: Dodó Ferenc)
A koronavírus miatt veszélybe került a Fatum Nyíregyháza és a Swietelsky-Békéscsabai RSE női röplabda Extraliga döntőjének hétfői rajtja.

A békéscsabai klubnak a koronavírus miatt már a Kaposvárral szembeni elődöntő keddi, negyedik mérkőzésén is voltak hiányzói: a szlovák feladó, Barbora Kosekova pozitív tesztet adott, míg a szerb átló, Marta Drpa a mérkőzés reggelére belázasodott, így ő sem utazott el társaival a somogyi találkozóra, melyet nagy csatában, 3:2-re nyert meg Tóth Gábor együttese.

A viharsarkiak a közösségi oldalukon pénteken arról adtak tájékoztatást, hogy a keretben újabb fertőzésgyanús esetek vannak, ami miatt a csapat sportolóit laboratóriumi PCR-tesztnek vetették alá.

Amennyiben beigazolódik a fertőzésgyanú, a magyar szövetségprotokollja szerint szinte biztos, hogy a finálé hétfőre tervezett első mérkőzését nem fogják tudni lejátszani, és a döntő többi találkozójának a sorsa is kérdéses.

A BRSE-nél közölték: a magyar szövetséget, valamint a nyíregyházi klubot is értesítették a fejleményekről.

Legfrissebb hírek

Öt játszmában nyert a MÁV Előre a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.01. 20:13

Női röpi Extraliga: Békéscsabán nyert rangadót a Vasas

Röplabda
2026.01.31. 20:01

Röplabda: a döntő szettben harcolta ki a kupadöntőbe jutást a Fino

Röplabda
2026.01.30. 20:03

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Női röplabda Extraliga: először kapott ki a Vasas Óbuda

Röplabda
2026.01.24. 18:47

Női röplabda Extraliga: a Nyíregyháza öt játszmában megverte a Vasast

Röplabda
2026.01.20. 21:09

Női röplabda: Kiss Gréta távozott a Vasas Óbudától, külföldön folytatja

Röplabda
2026.01.19. 18:21

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09
Ezek is érdekelhetik