Röpi CEV-kupa: a Nyíregyháza BL-induló, a Békéscsaba finnel meccsel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.21. 14:28
A Fatum Nyíregyháza egy Bajnokok Ligája-selejtezős csapattal, a Swietelsky-Békéscsabai RSE az LPV Huittinennel találkozik a második számú európai röplabda kupasorozat, a CEV-kupa első fordulójában.

A Nyíregyháza ellenfelére a BL-selejtező első köre után, legkésőbb október 1-jén derül fény: a szabolcsiak a német Allianz MTV Stuttgart és a fehérorosz Mincsanka Minszk párharcának vesztesével találkoznak november 10-12. és november 24-26. között.

A sorozat pénteki sorsolásán az is kiderült, hogy mivel mindkét magyar együttes kiemelt volt a 32 között, hazai pályán vívhatják a visszavágót.

A férfi Challenge-kupában érdekelt Vegyész RC Kazincbarcika – az eredeti kiírás szerint – november 3-5. és 10-12. között a portugál Sport Lisboa e Benfica együttesével találkozik, és idegenben kezdi a párharcot.

A nők között az 1. MCM-Diamant Kaposvár a 32-es főtábla első körében kiemeltként nem lép pályára. A nyolcaddöntőben a lett Rigas Volejbola Skola és a cseh TJ Ostrava párharcának győztesével csap majd össze Szasa Nedeljkovics csapata december 8. és 10., valamint december 22. és 24. között úgy, hogy a visszavágót hazai pályán vívja.

A dátumok, illetve a helyszínek a járványhelyzet függvényében változhatnak.

Legfrissebb hírek

Női röplabda MK: nyíregyházi előny a MÁV Előre elleni negyeddöntőben

Röplabda
2026.01.28. 19:47

Női röplabda CEV-kupa: Chieri-előny a magyaros párharcban

Röplabda
2026.01.28. 19:28

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Férfi röplabda Extraliga: súlyosan megsérült a Kaposvár centere

Röplabda
2026.01.12. 20:25

Női röpi CEV-kupa: szettgyőzelemre futotta a Békéscsabának

Röplabda
2026.01.08. 20:42
Ezek is érdekelhetik