Férfi röpi: rutinos brazil centert igazolt a Kazincbarcika

Vágólapra másolva!
2019.12.23. 21:06
A kazincbarcikai Vegyész RC férfi röplabdacsapatának hivatalos honlapján közölte, hogy az idény végéig szóló megállapodást kötött a tapasztalt brazil centerrel, Rodrigo Moraesszel, aki január 2-án kezdi meg az edzésmunkát új csapatánál.

„A VRCK a nyáron előszerződést kötött a kolumbiai válogatott Cristian Palaciosszal, azonban a játékos adminisztrációs problémái december elejére sem oldódtak meg, így a klub végül nem aktiválta szerződését. Az őszt emiatt mindössze két centerrel, Juhász Péterrel és Péter Mártonnal hozta le a címvédő, éppen ezért egy harmadik játékosra ezen a poszton mindenképpen szüksége volt.

A választás a 33 esztendős, Mudo becenévre hallgató Moraesre esett, aki karrierje során egyszer már játszott Európában, egészen pontosan a francia Club Ales en Cévennes-ben. Hazájában olyan csapatokban fordult meg, mint a Volta Redonda, a Maringá vagy a Montes Claros, legutóbb pedig a patinás Botafogót erősítette” – áll a klub hivatalos honlapján megjelent közleményben..

Mudo a Vegyész második téli igazolása, néhány napja a saját nevelésű Budai Balázs tért vissza a csapathoz.

Legfrissebb hírek

Röplabda: szetthátrányból lett bronzérmes a Pénzügyőr a Magyar Kupában

Röplabda
2026.01.31. 19:00

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Férfi röplabda MK: kiélezett csatákra és telt házra számítanak a négyes döntő főszereplői

Röplabda
2026.01.27. 14:18

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a Kazincbarcika

Röplabda
2026.01.22. 21:59

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
2025.12.22. 21:18

Férfi röplabda Extraliga: továbbra is hibátlan a Kaposvár

Röplabda
2025.12.19. 19:48

Férfi röplabda MK: Kazincbarcika-siker Debrecenben

Röplabda
2025.12.11. 21:21

Férfi röplabda Challenge-kupa: a Kaposvár jutott tovább a magyar párharcból

Röplabda
2025.11.19. 19:59
Ezek is érdekelhetik