A játékosok is beleszólhatnak, ki lesz a női röplabda-válogatott kapitánya

MTI MTIMTI MTI
2016.12.04. 20:49
A játékosok és a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) vezetői együtt választják ki az Európa-bajnoki résztvevő női válogatott új szövetségi kapitányát.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap este elmondta, hasonló kvalitásokkal rendelkező szakvezetőt keresnek a csapat élére, mint amilyen az előző szövetségi kapitány, Jan De Brandt volt. A belga tréner irányításával a magyar együttes kijutott a tavalyi és a jövő évi Európa-bajnokságra is, pénteken mégis bejelentette, hogy nem kíván szerződést hosszabbítani, távozik posztjáról és ismét Törökországban fog dolgozni.

A sportvezető hozzátette: az új kapitánynak is ismernie kell a magyar csapatot, és tisztában kell lennie a nemzetközi színtérrel, ezért előny, ha eddigi pályafutása során már több országban is dolgozott.

„Nem kitétel, hogy külföldi, és nem kitétel, hogy magyar legyen, de fontos, hogy a lányok és a szövetség kettős akaratát bírja. Vagyis nem a szövetség mondja ki, hogy ki legyen az új edző, ha esetleg a lányok – akik kivívták ezt a csodálatos eredményt - nem fogadják el a személyét” – magyarázta Ludvig.

A főtitkár azt is elárulta, érkeztek már ajánlatok, a listájukon jelenleg nyolc név szerepel, szinte csak külföldiek, de pályázat kiírását ezúttal sem tervezik. A kört a jövő héten szűkítik, a döntést pedig legkésőbb január közepén meghozzák. Az új edző szerződése várhatóan két vagy három évre szól majd.

A válogatott másodedzőjéről, Jókay Zoltánról a beszélgetésben elhangzott, hogy már volt szövetségi kapitány, és ezúttal is szerepelni fog a jelöltek között, de a Testnevelési Egyetemen tanít és a Vasas vezetőedzője, ezért nagyon elfoglalt, márpedig a szövetség egyik feltétele, hogy az új szakvezető május elejétől az októberi Európa-bajnokság végéig a csapat mellett legyen, és ne kelljen például klubkötelezettségeknek eleget tennie.

Ludvig Zsolt úgy fogalmazott, hogy az MRSZ számára örömteli, Jan De Brandt utódjának viszont terhes kötelezettség, hogy a közelmúlt sikereit meg kellene ismételni.Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap este elmondta, hasonló kvalitásokkal rendelkező szakvezetőt keresnek a csapat élére, mint amilyen az előző szövetségi kapitány, Jan De Brandt volt. A belga tréner irányításával a magyar együttes kijutott a tavalyi és a jövő évi Európa-bajnokságra is, pénteken mégis bejelentette, hogy nem kíván szerződést hosszabbítani, távozik posztjáról és ismét Törökországban fog dolgozni.

A sportvezető hozzátette: az új kapitánynak is ismernie kell a magyar csapatot, és tisztában kell lennie a nemzetközi színtérrel, ezért előny, ha eddigi pályafutása során már több országban is dolgozott.

„Nem kitétel, hogy külföldi, és nem kitétel, hogy magyar legyen, de fontos, hogy a lányok és a szövetség kettős akaratát bírja. Vagyis nem a szövetség mondja ki, hogy ki legyen az új edző, ha esetleg a lányok – akik kivívták ezt a csodálatos eredményt - nem fogadják el a személyét” – magyarázta Ludvig.

A főtitkár azt is elárulta, érkeztek már ajánlatok, a listájukon jelenleg nyolc név szerepel, szinte csak külföldiek, de pályázat kiírását ezúttal sem tervezik. A kört a jövő héten szűkítik, a döntést pedig legkésőbb január közepén meghozzák. Az új edző szerződése várhatóan két vagy három évre szól majd.

A válogatott másodedzőjéről, Jókay Zoltánról a beszélgetésben elhangzott, hogy már volt szövetségi kapitány, és ezúttal is szerepelni fog a jelöltek között, de a Testnevelési Egyetemen tanít és a Vasas vezetőedzője, ezért nagyon elfoglalt, márpedig a szövetség egyik feltétele, hogy az új szakvezető május elejétől az októberi Európa-bajnokság végéig a csapat mellett legyen, és ne kelljen például klubkötelezettségeknek eleget tennie.

Ludvig Zsolt úgy fogalmazott, hogy az MRSZ számára örömteli, Jan De Brandt utódjának viszont terhes kötelezettség, hogy a közelmúlt sikereit meg kellene ismételni.

 

Legfrissebb hírek

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban

Röplabda
2026.07.07. 10:42