Röplabda: Horváth Dóráék a bronzért mérkőznek a BL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.15. 17:43
null
Horváth Dóra (18-as mezben) jól játszott, de már későn lépett pályára (Fotó: cev.lu)
Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban megrendezték a női röplabda Bajnokok Ligájának elődöntőit, ahol a rendező klub, a Rabita Baku színeiben egy magyar játékos is pályára lépett. Horváth Dóráék kikaptak az orosz Dinamo Kazanytól, így vasárnap a bronzért mérkőzhetnek a török Eczacibasi Isztambul ellen.

 

Az első elődöntő két isztambuli csapat háziversenyét hozta, amelyet a VakifBank nyert meg az Eczacibasi ellen 3:1-re, úgy hogy az első játszmát még az utóbbiak nyerték 19-re, ám a következő három játszma előbbieké lett, akik 19, 22 és 17 pontot engedélyeztek ellenfelüknek.

A második meccsen a tavalyi BL-döntős Rabita hazai pályán fogadhatta az orosz gárdát, de az első játszmát nagyon simán, 15-re elveszítették. A második jóval szorosabb volt, az azeriek többször is vezettek, ám a végjáték itt is a Kazanyé lett, s végül négy ponttal ezt is megnyerték. A magyar játékos a harmadik játszma közepén, öt pontos hátránynál állt be, de gyors három pontjával sikerült új lendületet adnia csapatának, amely fel is zárkózott egyre. Ezzel azonban el is lőtték puskaporukat, s a végén a vendégek hat mérkőzéslabdájukból a második értékesítve jutottak a fináléba, míg Horváthék magyar idő szerint 13 órakor a bronzért mérkőzhetnek majd.

NŐI RÖPLABDA
Bajnokok Ligája, elődöntő

Dinamo Kazany (orosz)–Rabita Baku (azeri, Horváth Dóra) 3:0 (15, 21, 19)
VakifBank Isztambul (török)–Eczacibasi Isztambul (török) 3:1 (–19, 19, 22, 17)

Legfrissebb hírek

Hollósy László megismételhetetlennek tartja a Suhl röplabdacsapatának duplázását

Röplabda
2026.04.23. 16:59

Hollósy László kupasiker után bajnoki címet ünnepelt a Suhl női röplabdacsapatával

Röplabda
2026.04.22. 21:13

Női röplabda: Glemboczki Zóra mellett négy légiós távozik a Vasastól

Röplabda
2026.04.20. 16:55

Jannisz Athanaszopulosz: Minden egyes napot magammal viszek

Röplabda
2026.04.13. 11:53

Kétszettes hátrányból fordított a TFSE a Vasas otthonában a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.04.01. 21:39

Balatonfüreden győzött a TFSE a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.08. 20:10

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2026.03.01. 20:23
Ezek is érdekelhetik