Paralimpia: Tóth Tamás bronzérmes lett 100 m gyorson

2016.09.13. 00:08
Tóth Tamás harmadik, Sors Tamás hatodik lett az S9-es sérültségi kategória 100 méter gyorsúszó számában a riói paralimpián.

Tóth négy éve, Londonban két ezüstérmet is szerzett, az egyiket ebben a számban.

A délelőtti előfutamból a holtversenyes második idővel jutott be az esti döntőbe, s akkor azt mondta: nem úszta ki magát. A fináléban nagyon erősen kezdett, 50 méternél ő fordult elsőként, a táv második felében azonban két ausztrál riválisa megelőzte.

„Abszolút az volt a taktika, hogy kezdjek amilyen gyorsan csak tudok, aztán reménykedjek, hogy nem előznek meg kettőnél többen – nyilatkozott a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki. – Örülök ennek a bronzéremnek, az első ötven méterem pedig nagyon biztató a keddi 50 méter gyors előtt.”

Tóth hozzátette: nem gondolta volna, hogy ilyen rossz időeredménnyel is érmet lehet nyerni 100-on, de az úgynevezett last call roomban, ahonnan a versenyzőket a medencéhez szólítják, már mindenki nagyon ideges és feszült volt, így elég rossz idők születtek.

A vasárnap 200 vegyesen ezüstérmes Sors Tamásnak ez amolyan jutalomúszás volt, hetedikként került a nyolcas fináléba és egy helyet még előre is tudott lépni úgy, hogy féltávnál még harmadik volt. Négy éve ő bronzérmes volt ebben a számban.

A 24 éves Tóth Tamás a magyar küldöttség hetedik érmét gyűjtötte be Rióban, három ezüst mellett ez a negyedik bronz.

PARALIMPIA 2016, RIO DE JANEIRO
ÚSZÁS
FÉRFI 100 M GYORS (S9), DÖNTŐ

1. Timothy Disken (Ausztrália) 56.23 mp
2. Brenden Hall (Ausztrália) 56.95
3. TÓTH TAMÁS 57.20
...6. SORS TAMÁS 57.49

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

Egyéb autó-motor
2026.05.02. 11:35

Módosult a párizsi paralimpia triatlonversenyének sorrendje: Mocsári Bence negyedik lett

Egyéb egyéni
2026.03.25. 15:18

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
2026.02.06. 09:00

Hajrá, Tete! – dokumentumfilm készült a paralimpiai bajnok úszóról, Illés Fanniról

Úszás
2025.11.08. 10:30

Urr Anita maradt az Európai Paralimpiai Bizottság elnökségében

Egyéb egyéni
2025.08.31. 09:28

Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Egyéb egyéni
2025.08.01. 21:34

NS-élménybeszámoló: Ekler Luca elvarázsolta az iskolásokat

Atlétika
2025.03.19. 19:30
Ezek is érdekelhetik