Rio 2016: német siker Nigéria ellen, jöhet az álomdöntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.17. 22:58
A német válogatott 2–0-ra legyőzte Nigériát a riói olimpia férfi labdarúgótornájának elődöntőjében, így ott lesz az augusztus 20-i fináléban, amelyben a házigazda Brazíliával találkozik.

A németek viszonylag hamar vezetéshez jutottak, a 9. percben remek akció végén Max Meyer hozta kihagyhatatlan helyzetbe Lukas Klostermannt, aki közelről nem is hibázott (0–1).Lukas Klostermannt, aki közelről nem is hibázott (0–1).

Ezt követően Nigéria sokáig próbálkozott a német védelem feltörésével, ám a 84. percben csereként beálló Nils Petersen öt perccel pályára lépése után megpecsételte az afrikai válogatott sorsát, Davie Selke passzát közelről a hálóba helyezte (0–2).

Így a Hondurast kiütő Brazília után Németország is bejutott a fináléba, ezzel pedig az is eldőlt, hogy biztosan új bajnokot avatnak az olimpiai férfi labdarúgótornák történetében, hiszen korábban sem Brazília, sem Németország nem nyert még aranyérmet ebben a számban (az NDK elsőségét nem utóbbi együtteshez számolják a statisztikák!).

További érdekesség, hogy a döntőben a legjobb támadósor találkozik majd a legjobb védelemmel: a németek eddig 21 gólt szereztek a tornán, a brazilok pedig még nem kapituláltak.

RIO 2016
LABDARÚGÁS
FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ
Nigéria–Németország 0–2
(Klostermann 9., Petersen 89.)

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
Brazília–Honduras 6–0 (Neymar 1., 91. – a másodikat 11-esből, Gabriel Jesus 26., 35., Marquinhos 51., Luan 79.)

A DÖNTŐBEN
augusztus 20. (Szo), 22.30: Brazília–Németország

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01