Rio 2016: érvényben maradt az orosz súlyemelők eltiltása

Vágólapra másolva!
2016.08.03. 23:03
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem változtatta meg az orosz súlyemelők eltiltását, így a versenyzők nem indulhatnak a pénteken kezdődő riói olimpián.

A CAS szerint „indokolt és arányos” volt a budapesti székhelyű világszövetség (IWF) múlt pénteki döntése, mely szerint a kvótát kiharcoló nyolcfős orosz csapatból senki sem állhat rajthoz a pénteken kezdődő nyári ötkarikás játékokon. Közülük kettőnek volt már korábban – eltiltással járó – doppingesete.

„A súlyemelés feddhetetlensége többször, több szinten sérült az oroszoknál.”
– szólt az IWF múlt heti döntésének indoklása.

Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban július 24-én úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

Az olimpiára nevezett, ám a riói szereplésről lemaradó orosz súlyemelő válogatott tagjai között három női emelő van: a 2012-es olimpiai második, négyszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Tatyjana Kasirina (plusz 75 kg), a 2013-ban vb-, 2014-ben Eb-győztes Tyima Turjeva (63 kg) és a 2015-ös világbajnoki bronzérmes Anasztaszija Romanova (69 kg).

A férfiaknál a plusz 105 kilogrammban olimpiai harmadik, kétszeres világ- és Európa-bajnok Ruszlan Albegov, a 85 kg tavalyi vb-aranyérmese, Artyom Okulov, az ugyanebben a kategóriában 2014-ben Eb-ezüstérmes Adam Maligov, a 105 kilós, kétszeres Európa-bajnok, többszörös vb-érmes David Bedzanjan és a 69 kg-ban szereplő kétszeres kontinenselső, háromszoros világbajnoki ezüstérmes Oleg Csen nem lehet ott az olimpián.

A CAS a súlyemelők mellett 17 orosz evezős fellebbezését is elutasította, mivel a testület szerint a nemzetközi sportági szövetség eltiltása összhangban áll a NOB szabályaival.

Legfrissebb hírek

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
9 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
2026.02.03. 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33
Ezek is érdekelhetik