Rio 2016: több ország súlyemelőit is eltilthatják

2016.07.04. 08:19
Jelen állás szerint négy ország súlyemelőit fenyegeti az a veszély, hogy nem állhatnak rajthoz az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpián, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újravizsgáltatta a 2008-as és a 2012-es nyári játékokon levett doppingmintákat.

A tucatnyi sportágat sújtó „utólebukási” folyamatban a súlyemelés jelenleg hét pekingi és tíz londoni pozitív mintával érintett.

A sportági világszövetség (IWF) Bulgáriát már eltiltotta az indulástól súlyemelőinek korábbi nagyszámú doppingesete miatt, a NOB-féle újratesztelések nyomán pedig Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország felfüggesztésére kerülhet sor, ami az olimpiáról való kizárást jelentheti.

„A NOB által meghirdetett zéró tolerancia jegyében a cél az, hogy Rióban ne induljanak el olyan sportolók, akik az előző két olimpián – a labortechnika fejlődésére épülő utólagos vizsgálatok alapján – pozitív mintát szolgáltattak.” – nyilatkozta Aján Tamás, az IWF elnöke az MTI-nek, hozzátéve, hogy bonyolult a helyzet.

„Miközben az IWF is következetesen küzd a tiszta sportért, azt is látni kell, hogy az érintett három tagországunkat nem tilthatjuk el azonnali hatállyal, hiszen ezek az esetek még nem zárultak le. Ezek az országok most a CAS-hoz fordulnak, vagyis a nemzetközi Sportdöntőbíróságra mennek, be fogják perelni az IWF-et. Lehet, hogy az eljárásra a riói olimpia alatt kerül sor, ami borzasztóan ronthatja a renoméját a NOB-nak és a mi nemzetközi szövetségünknek is.” – jelentette ki.

Aján Tamás szerint sokaknál dilemmát okoz, hogy miközben az IWF meg akar felelni a NOB-nak, azzal a nehéz kérdéssel is szembesül, hogy ki lehet-e zárni – nyolc évvel később – országokat, korrekt-e egy ilyen lépés, ami jogi és sportszakmai problémákat is felvet, amellett „rengeteg pénzbe fog kerülni”.

„Mindent megteszünk, hogy sportágunk olimpiai létét biztosítsuk. Ugyanakkor az érintett országoknak, a sportolóknak is meg kell adnunk a jogszerű védekezés lehetőségét.” – fogalmazott az IWF első embere, érzékeltetve a helyzet felemás voltát.

„A megfelelő jogi eljárást nem lehet megtagadni tőlük, még ha én is azt mondom: csaló versenyzőkkel, csaló országokkal nem kívánunk együttműködni.” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy az idő nagyon sürget, mivel július 18-a a nevezési határidő a riói olimpiára.

 

Legfrissebb hírek

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpirosz Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.14. 13:03
Ezek is érdekelhetik