Tizedik olimpiájára készül Szöul bajnoka

2024.07.17. 13:59
Édesapja utolsó kívánsága volt, hogy jusson ki a tizedik olimpiájára (Fotó: Getty Images)
A grúz Nino Szalukvadze Párizsban a sporttörténet második sportolója lehet, aki tíz olimpián vesz részt.

Az 55 esztendős sportlövőnő 1988-ban, 19 évesen, Szöulban szerepelt először az ötkarikás játékokon, akkor a 25 méteres sportpisztoly versenyszámban arany-, 10 méteren pedig ezüstérmet nyert még a Szovjetunió színeiben.

Ezt követően ott volt Barcelonában, Atlantában, Sydneyben, Athénban, Pekingben, Londonban, Rio de Janeiróban és Tokióban is, s most is tagja szülőhazája, Grúzia küldöttségének. Olimpiai éremkollekcióját a kínai fővárosban 10 méteren szerzett bronzzal tette teljessé, s amennyiben Párizsban is lőállásba lép, utoléri a tíz ötkarikás részvétellel rekorder kanadai lovast, Ian Millart.

„Tíz olimpia – ez az egész életem. Az első után el sem tudtam képzelni, hogy ennyi alkalommal kijutok majd. Egyszer könyvet fogok írni a pályafutásomról, de az az öröm, amit az aranyérem megszerzése után éreztem, arra sarkallt, hogy mindennap keményen eddzek” – mondta az olimpiára Bakuban készülő sportoló. Szalukvadze kiemelte, a könyvben egy fejezetet édesapjának szentel majd, aki a kezdetek óta az edzője volt, míg egy másik a riói élményeiről fog szólni, ahol fiával, Cotne Mahavarianival egy olimpián versenyezhetett.

„Tokió után úgy döntöttem, elég volt, ám az akkor 93 esztendős édesapám azt mondta: a következő olimpiáig már csak három év van, próbáljam meg megszerezni a kvótát. Ezt megelőzően soha nem kért tőlem semmit, ez volt az utolsó kívánsága, így beleegyeztem. Annak ellenére, hogy azóta elhunyt, örülök, hogy teljesítettem a vágyát” – fogalmazott a grúz versenyző.

A párizsi olimpia sportlövőversenyeit a fővárostól 270 kilométerre délre, Chateauroux-ban rendezik majd jövő szombat és augusztus 5. között. Az ötkarikás játékok versenyei jövő szerdán kezdődnek és augusztus 11-ig tartanak, a nyitóünnepség jövő pénteken lesz.

 

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:24

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12