Serie A: Nagy Ádámék megint a hajrában bukták el a győzelmet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.23. 20:00
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) kilencedik fordulójában a Bologna 1–1-es döntetlent játszott a Sassuolóval. Nagy Ádám kezdőként hetven percet játszott.

Mint ismert, a Bologna egy héttel ezelőtt a Lazio otthonában a 97. (!) percig 1–0-ra vezetett, ám csak egy ponttal távozott a fővárosból.

A Sassuolo ellen a tizedik percben előnybe kerültek Nagy Ádámék, akiknek ezután több nagy lehetőségük is volt arra, hogy betaláljanak. A Sassuolo – amelynek egy ponttal van többje, mint a Bolognának – Alessandro Matri révén egyenlített.

A Sassuolo ellen a tizedik percben előnybe kerültek Nagy Ádámék, akiknek ezután több nagy lehetőségük is volt arra, hogy betaláljanak. A Sassuolo – amelynek egy ponttal van többje, mint a Bolognának – Alessandro Matri révén egyenlített.

A Bologna sorozatban negyedik bajnokiján maradt nyeretlen.

OLASZ SERIE A
9. FORDULÓ

Bologna–Sassuolo 1–1 (Verdi 10., ill. Matri 86.)
KORÁBBAN
Udinese–Pescara 3–1 (Théréau 9., 71. – az elsőt 11-esből, Zapata 93. – 11-esből, ill. Aquilani 74.)
Atalanta–Internazionale 2–1 (Masiello 10., Pinilla 88. – 11-esből, ill. Éder 50.)
Cagliari–Fiorentina 3–5 (Di Gennaro 2., Capuano 61., Borriello 77., ill. Kalinic 20., 40., 53., Bernardeschi 26., 32.)
Crotone–Napoli 1–2 (Rosi 89., ill. Callejón 17., Makszimovics 33.)
Empoli–Chievo 0–0
Torino–Lazio 2–2 (Falque 20., Ljajics 91. – 11-esből, ill. Immobile 71., Murgia 84.)
KÉSŐBB
AS Roma–Palermo 4–1 (Szalah 31., L. Paredes 51., Dzeko 68., El Shaarawy 82., ill. Quaison 80.)


AZ ÁLLÁS
1. Juventus 9 7 2 17–6 +11 21
2. Roma 9 6 1 2 23–11 +12 19
3. Milan 9 6 1 2 16–11 +5 19
4. Napoli 9 5 2 2 17–10 +7 17
5. Torino 9 4 3 2 19–11 +8 15
6. Lazio 9 4 3 2 16–10 +6 15
7. Chievo 9 4 2 3 10–9 +1 14
8. Atalanta 9 4 1 4 12–13 –1 13
9. Sassuolo 9 4 1 4 12–14 –2 13
10. Cagliari 9 4 1 4 16–19 –3 13
11. Fiorentina 8 3 3 2 11–9 +2 12
12. Genoa 8 3 3 2 9–7 +2 12
13. Bologna 9 3 3 3 10–13 –3 12
14. Internazionale 9 3 2 4 11–12 –1 11
15. Sampdoria 9 3 2 4 10–12 –2 11
16. Udinese 9 3 1 5 10–15 –5 10
17. Pescara 9 1 4 4 9–14 –5 7
18. Empoli 9 1 3 5 2–11 –9 6
19. Palermo 9 1 3 5 6–16 –10 6
20. Crotone 9 1 8 7–20 –13 1

 

Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik