Serie A: még idén kizárhatják a sereghajtó Salernitanát

R. P.R. P.
2021.12.21. 18:34
null
Nagyon szomorúak lesznek a szurkolók, ha megtörténik a legrosszabb (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) emlékeztette a bajnokságban sereghajtó Salernitanát, hogy december 31-ig a szabályoknak és a kapott haladéknak megfelelően rendezze tulajdonosi hátterét.

 

Gabriele Gravina, a FIGC elnöke kedden jelentette be: nincs további kedvezmény és halasztás, a klubnak tíz napja maradt a kérdés rendezésére, máskülönben kizárják a Serie A-ból. Gravina emlékeztetett: szabályaik egyértelműen fogalmaznak, azonos osztályban szereplő kluboknak nem lehet ugyanaz a tulajdonosa.

A Salernitana tulajdonjogának eladása hónapok óta tartó folyamat, a problémát az jelenti, hogy a társtulajdonos Claudio Lotito egyben a Lazio tulajdonosa is. Nyáron a FIGC – a többi élvonalbeli csapat egyhangú támogatásával – féléves haladékot adott a Salernitanának, de az ügyet azóta sem sikerült rendezni.

Sajtóhírek szerint az elmúlt időszakban egy római és egy svájci-luxemburgi konzorcium is jelezte vételi szándékát, ezzel szemben a klub honlapján azt közölte, hogy egyetlen hivatalos vételi ajánlat sem érkezett.

A Salernitana harmadik idényét tölti az élvonalban, ahol ezt megelőzően az 1998–99-es szezonban szerepelt. A most zajló bajnoki szezonban 18 mérkőzésen nyolc pontot szerzett, hátránya a már nem kieső helyen álló Speziával szemben öt pont. A Serie A keddi játéknapján az együttes Udinében lépett volna pályára, de egy játékosának koronavírusos fertőzése miatt nem utazhatott el.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 16:55

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

Idegenben szerzett három pontot a Torino és a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 20:19

Két piros lap, egy gól – nyert a Fiorentina Veronában

Olasz labdarúgás
2026.04.04. 22:10

La Liga: nyomott áron szerezheti meg Édersont az Atlético – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.02. 17:05

A vb-szereplés elbukása után lemondott az olasz szövetség elnöke

Olasz labdarúgás
2026.04.02. 15:42
Ezek is érdekelhetik