Serie A: már nem Conte az Inter vezetőedzője – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 19:44
null
Antonio Conte már nem az Inter vezetőedzője (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán jelentette be az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2020–2021-es idényének bajnoka, az Inter, hogy közös megállapodással szerződést bontott vezetőedzőjével, Antonio Contéval.

 

Szerda reggel beszámoltunk róla, hogy a La Gazzetta dello Sport információi szerint Antonio Conte, a friss olasz bajnok Internazionale vezetőedzője 48 órán belül távozhat a klubtól. A hivatalos bejelentésre végül két napot sem kellett várni, hiszen a milánói egylet órákkal később saját honlapján erősítette meg a híresztelést.

„Klubunk bejelenti, hogy közös megállapodást követően felbontja Antonio Conte vezetőedző szerződését. Az Inter köszönetet mond Antoniónak az általa elvégzett kivételes munkáért, melynek csúcspontja a tizenkilencedik bajnoki cím elhódítása volt” – olvasható a milánóiak hivatalos közleményében.

A távozás fő oka a La Gazzetta dello Sport szerdai beszámolója szerint az, hogy, bár az Inter kínai többségi tulajdonosa szeretné, ha Olaszországban és a nemzetközi porondon továbbra is a legjobbak között lenne az együttes, a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások miatt drasztikus lépésre szánta el magát: fizetéscsökkentést tervez, ami nem nyerte el az olasz tréner tetszését.

A most 51 esztendős Conte 2019-ben szerződött az Interhez, s a 2019–2020-as idényben a Serie A tabellájának második helyén végzett együttesével, míg a nemrég lezáruló idényben bajnok lett. Ami az európai kupaporondot illeti, az előző idényben Európa-liga-döntőig vezette az Intert, míg a most záruló kiírásban csupán a 4. helyen végzett csapatával a Bajnokok Ligája csoportkörében.

 


 


 

Legfrissebb hírek

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik