Serie A: ikszelt az Atalanta, ezzel bajnok lett az Inter!

Vágólapra másolva!
2021.05.02. 17:05
null
Antonio Conte (középen) negyedszer lett olasz bajnok edzőként
Az olasz élvonal 34. fordulójában a listavezető Inter még szombaton legyőzte a Crotonét, s miután vasárnap a második helyen álló Atalanta nem tudott nyerni a Sassuolo ellen, ezzel eldőlt, hogy a milánóiak előnye immár behozhatatlan a tabella élén, s az Inter megnyerte a Serie A 2020–2021-es kiírását.

Az Inter bajnoki címéhez arra volt szükség, hogy vasárnap kora délután ne nyerjen a második helyezett Atalanta a Sassuolo otthonában, s ehhez az első nagy lépést a 22. percben „tette meg” a bergamói vendégbrigád, amikor Pierluigi Gollini kapus messzire kifutva elütötte a hazaiak kilépő támadóját, Bogát, s tettéért azonnal piros lapot kapott. Az emberhátrány ellenére mégis az Atalanta szerzett vezetést tíz perccel később, Robin Gosens estében lőtt a Sassulo kapujába. Sőt, újabb tíz perc elteltével növelhette volna előnyét a vendégcsapat, de Duván Zapata gólját les miatt nem adta meg Pairetto játékvezető.

A második félidő elején aztán hamar egyenlített a Sassuolo: Hamed Traoré harcolt ki büntetőt, amit Domenico Berardi váltott gólra. Tíz perccel később aztán már a Sassuolo kerülhetett volna előnybe, de Manuel Locatelli találatát is les miatt vonta vissza a játékvezető. A meccs hajrájában aztán a Sassuolo kiegyenlített a létszámot: Marlon addig rángatta Luis Murielt a tizenhatoson belül, míg utóbbi elesett, előbbi pedig megkapta a második sárgáját. A megítélt büntetőt a sértett rosszul lőtte, Andrea Consigli kivédte – s ezzel tulajdonképpen bajnokot „csinált” az Interből, merthogy az eredmény már nem változott.

Az Atalanta 1–1-es döntetlenjével eldőlt, hogy az Inter előnyét már nem lehet behozni, négy fordulóval a bajnokság vége előtt már 13 ponttal vezetnek a milánóiak az Atalanta előtt, így az Inter története 19. bajnoki címét gyűjtötte be. Ezt megelőzően legutóbb a 2009–2010-es idényben diadalmaskodott. A milánóiak sikerével véget ért a Juventus egyeduralma, amely 2012 óta tartott. Antonio Conte első idényében második lett az Interrel, amely a mostani kiírásban február 14-én állt a Serie A élére, s onnan már nem tudták letaszítani.

Ezzel Conte edzői pályafutása negyedik olasz bajnoki címét ünnepelhette, miután 2012 és 2014 között háromszor a Juventust is diadalra vezette – edzőként még egy bajnoki aranya van, 2017-ben a Chelsea-vel nyerte meg a Premier League-t. Játékosként egyébként a Juventus tagjaként öt bajnoki címet ünnepelhetett.

Ami a másik két délutáni mérkőzést illeti: a Bologna hasonlóan eseménydús mérkőzésen játszott 3–3-as döntetlent a Fiorentinát fogadva: a hazaiaknál Rodrigo Palacio triplázott, amivel átírta a rekordok könyvét: 39 éves és 86 napos korával immár ő a legidősebb játékos, aki a Serie A-ban egy meccsen három gólt szerzett. A vendégektől Dusan Vlahovics duplázott.

A Napoli hiába vezetett szinte végig a Cagliari elleni Victor Osimhen góljával Nápolyban, a vendégek Nahitan Nández 94. percben szerzett góljával egyenlíteni tudtak.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ
Bologna–Fiorentina 3–3
(Palacio 31., 71., 84., ill. Vlahovics 21., 74. – az elsőt 11-esből, Bonaventura 64.)
Napoli–Cagliari 1–1 (Osimhen 13., ill. Nández 90+4.)
Sassuolo–Atalanta 1–1 (Berardi 52., ill. Gosens 32.)

KÉSŐBB
18.00:
Udinese–Juventus (Tv: Digi Sport1)
20.45: Sampdoria–Roma (Tv: Digi Sport2)

KORÁBBAN
Lazio–Genoa 4–3 (Correa 30., 56., Immobile 43. – 11-esből, Alberto 48., ill. Marusic – öngól, Scamacca 80. – 11-esből, Shmorudov 81.)

SZOMBATON
Crotone–Internazionale 0–2 (Eriksen 69., Hakimi 90+2.)
Verona–Spezia 1–1 (Salcedo 46., ill. Saponara 86.)

Milan–Benevento 2–0 (Calhanoglu 6., Theo Hernández 60.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 34 25 7 2 74–29 +45 82
2. Atalanta 34 20 9 5 79–40 +39 69
3. Milan 34 21 6 7 62–41 +21 69
4. Napoli 34 21 4 9 74–38 +36 67
5. Juventus 33 19 9 5 65–30 +35 66
6. Lazio 33 20 4 9 60–49 +11 64
7. Roma 33 16 7 10 58–51 +7 55
8. Sassuolo 34 14 11 9 56–51 +5 53
9. Hellas Verona 34 11 9 14 41–42 –1 42
10. Sampdoria 33 12 6 15 43–47 –4 42
11. Udinese 33 10 9 14 38–44 –6 39
12. Bologna 34 10 9 15 47–56 –9 39
13. Genoa 34 8 12 14 40–52 –12 36
14. Fiorentina 34 8 11 15 45–57 –12 35
15. Spezia 34 8 10 16 43–63 –20 34
16. Cagliari 34 8 8 18 40–57 –17 32
17. Torino 32 6 13 13 46–56 –10 31
18. Benevento 34 7 10 17 37–68 –31 31
19. Parma 33 3 11 19 36–70 –34 20
20. Crotone 34 5 3 26 42–85 –43 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik