Serie A: izgalmasan alakult a vége, de nyert a Lazio

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 14:46
null
Izgalmas meccs végén örülhettek a Lazio játékosai (Fotó: AFP)
A Genoának majdnem sikerült ledolgoznia a háromgólos hátrányt, de a bravúr elmaradt, így hazai pályán 4–3-ra győzött a Lazio az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban vasárnap.

A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutást érő negyedik helyért küzdő Lazio hazai pályán fogadta a Serie A 13. pozíciójában tanyázó Genoa csapatát a bajnokság 34. fordulójában. Az első gólra a 30. percig kellett várni, ekkor Joaquin Correa cselezte át magát a vendégek védőin, s megszerezte a vezetést.

Tizenhárom perccel később Ciro Immobilét lerántották a tizenhatoson belül, aki így büntetőt rúghatott – nem hibázott, 19. alkalommal talált be a bajnokság ezen évadában.

A második félidő legelején az egyébként szép Genoa-támadás után öngól született: a hazaiak kapusa, Adam Maruszics sarokkal juttatta a labdát saját kapujába (2–1).


Rögtön jött a válasz: Luis Alberto Immobile passzából csavart 15 méterről gyönyörűen a kapuba.

Az 56. percben Joaquin Correa növelte háromgólosra a különbséget (4–1); lapos lövéssel a hosszú sarokba lőtt, és habár Mattia Perin kapus beleért még a labdába, az átcsorgott a gólvonalon.



Noha úgy tűnt, ezzel eldőlt a párharc, tartogatott még izgalmakat a mérkőzés: Gianluca Scamacca büntetőből lőtt gólt, majd a középkezdés után szinte rögtön érkezett az újabb találat – letámadott a Genoa, és az akció végén Eldor Shomurodov volt eredménye. Egyenlíteni már nem tudtak a vendégek, akik így 4–3-es vereséget szenvedtek.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ
Lazio–Genoa 4–3
(Correa 30., 56., Immobile 43. – 11-esből, Alberto 48., ill. Marusic – öngól, Scamacca 80. – 11-esből, Shmorudov 81.)

Korábban
Crotone–Internazionale 0–2 (Eriksen 69., Hakimi 90+2.)
Verona–Spezia 1–1 (Salcedo 46., ill. Saponara 86.)
Milan–Benevento 2–0 (Calhanoglu 6., Theo Hernández 60.)
Később
Vasárnap

15.00: Bologna–Fiorentina
15.00: Napoli–Cagliari (Tv: Digi Sport2)
15.00: Sassuolo–Atalanta (Tv: Digi Sport1)
18.00: Udinese–Juventus (Tv: Digi Sport1)
20.45: Sampdoria–Roma (Tv: Digi Sport2)
Hétfő
20.45: Torino–Parma

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 34 25 7 2 74–29 +45 82
2. Milan 34 21 6 7 62–41 +21 69
3. Atalanta 33 20 8 5 78–39 +39 68
4. Napoli 33 21 3 9 73–37 +36 66
5. Juventus 33 19 9 5 65–30 +35 66
6. Lazio 33 20 4 9 60–49 +11 64
7. Roma 33 16 7 10 58–51 +7 55
8. Sassuolo 33 14 10 9 55–50 +5 52
9. Verona 34 11 9 14 41–42 –1 42
10. Sampdoria 33 12 6 15 43–47 –4 42
11. Udinese 33 10 9 14 38–44 –6 39
12. Bologna 33 10 8 15 44–53 –9 38
13. Genoa 34 8 12 14 40–52 –12 36
14. Fiorentina 33 8 10 15 42–54 –12 34
15. Spezia 34 8 10 16 43–63 –20 34
16. Torino 32 6 13 13 46–56 –10 31
17. Cagliari 33 8 7 18 39–56 –17 31
18. Benevento 34 7 10 17 37–68 –31 31
19. Parma 33 3 11 19 36–70 –34 20
20. Crotone 34 5 3 26 42–85 –43 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik