Serie A: az év legfájdalmasabb gólpassza és Mexes ámokfutása a Lazio-Milanon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.24. 22:51
null
Marco Parolo (balra) harmadszor duplázott a Serie A-ban, másodszor a Milan ellen (Fotók: Reuters)
A Lazio a szünetbeli hátrány ellenére könnyedén győzte le hazai pályán a Milant az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. Marco Parolo duplával, Miroslav Klose góllal és gólpasszal büntette a kifejezetten rosszul és a vereséget nehezen viselve játszó rossonerit.

Nagyon gyorsan előnybe került a Milan a Lazio ellen, Dusan Baszta elveszítette a labdát Jérémy Ménezzel szemben, aki így Federico Marchettivel került szembe, és a kapus bal lába mellett ballal a kapuba helyezett. 0–1

Az előző bekezdésben gyakorlatilag mindent le is írtunk, amit érdemes volt a vendégek támadójátékáról, hiszen a folytatásban a rossoneri képtelen volt helyzetet kialakítani a hazaiak kapuja előtt. A Lazio átvette az irányítást, Miroslav Klose sokat dolgozott a gólért, de az első félidőben ez még nem jött össze neki, a Milan pedig még azt is megúszta, hogy az egész meccsen kirívóan gyatrán teljesítő Philippe Mexes lerántotta a tizenhatoson belül Stefano Maurit.

A fordulás után viszont gyorsan, már a 47. percben egyenlített a Lazio. Klose keveredett ki a jobb szélre, tökéletesen centerezett, belül pedig a lendületből érkező Marco Parolóról látványosan lemaradt mindegyik milánói, így a középpályás senkitől sem zavartatva továbbíthatott kapásból a hálóba. 1–1

Négy perccel később pedig már előnyben voltak a rómaiak! Riccardo Montolivo csúnyán eladta a labdát, a Mexest maga mögött hagyó Klose pedig rendkívül higgadtan Diego López mellett a bal alsó sarokba lőtt. 2–1

A Milannál hiába érkezett Alessio Cerci és Giampaolo Pazzini, a vendégek játékán ez nem igazán lendített előre, a mérkőzésen a sérülések kerültek fókuszba. Ménez megrúgta Marchettit, a kapus azonban folytatni tudta a játékot, a francia pedig alig győzött elnézést kérni a szerencsétlen mozdulat miatt. Stefan de Vrijt viszont le kellett cserélni hazai oldalon, akárcsak Filip Djordjevicset, aki utolsó mozdulatával ugyan gólpasszt adott, ám az rendkívül fájdalmasra sikerült számára.

Az üresen elviharzó Antonio Candreva beadására a szerb érkezett üresen, a Klose helyére beálló játékos viszont rálépett a labdára. Parolo az így elé került labdát a kapuba helyezte, megszerezve második találatát, gólöröm gyanánt pedig az egész Lazio azzal foglalkozott, mi van Djordjeviccsel. Nos, a támadót hét perc játék után le kellett cserélni. 3–1

Philippe Mexes nemcsak gyenge játéka, agresszív viselkedése miatt is rászolgált a kritikára
Philippe Mexes nemcsak gyenge játéka, agresszív viselkedése miatt is rászolgált a kritikára

A folytatásra sok kérdés nem maradt, sokkal inkább egy alapos leszúrás, ami Mexesnek jár ki. A védő a hosszabbításban feltette a pontot az i-re, és Mauri csépeléséért kiállíttatta magát, ráadásul még miután Paolo Mazzolenitól megkapta a piros lapot, őrjöngött egy sort, fojtogatta laziós ellenfelét.

Csúnyán kapott ki a Milan, csúnyán is viselte.



A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SERIE A
20. FORDULÓ
Lazio–Milan 3–1 (Parolo 47., 81., Klose 71., ill. Ménez 4.)

KORÁBBAN
Cagliari–Sassuolo 2–1 (Rossettini 20., Cop 79., ill. Rossettini 76. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 19 14 4 1 42–9 +33 46
2. Roma 19 12 5 2 32–14 +18 41
3. Lazio 20 10 4 6 36–23 +13 34
4. Napoli 19 9 6 4 34–24 +10 33
5. Sampdoria 19 8 9 2 25–17 +8 33
6. Fiorentina 19 8 6 5 27–18 +9 30
7. Genoa 19 7 7 5 27–23 +4 28
8. Internazionale 19 6 8 5 29–25 +4 26
9. Milan 20 6 8 6 28–25 +3 26
10. Palermo 19 6 8 5 31–31 0 26
11. Sassuolo 20 5 10 5 24–28 –4 25
12. Udinese 19 6 6 7 23–26 –3 24
13. Torino 19 5 7 7 16–21 –5 22
14. Verona 19 5 6 8 21–32 –11 21
15. Atalanta 19 4 8 7 15–24 –9 20
16. Empoli 19 3 10 6 17–23 –6 19
17. Cagliari 20 4 7 9 27–38 –11 19
18. Chievo 19 4 6 9 14–22 –8 18
19. Cesena 19 1 6 12 17–39 –22 9
20. Parma 19 3 1 15 18–41 –23 9
* A Parmától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik