Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.11.08. 23:32
null
Saelemaekers vezetést szerzett a Milannak, a hajrában azonban kihagyott egy ziccert, így nem örülhetett a meccs végén (Fotó: AFP)
A Serie A 11. fordulójában az AC Milan 25 perc után két góllal vezetett Parmában, végül mégis be kellett érnie egy ponttal.

 

Alexis Saelemaekers lehetett volna  a Milan hőse a Parma elleni meccsen, ugyanis már a 12. percben vezetést szerzett csapatának Christopher Nkunku passzából. Ráadásul a vendégek a 25. percben Rafael Leao értékesített tizenegyese után már két góllal vezettek (azok után, hogy a Parmától les miatt egy gólt már elvettek közben).

A Parma nem adta fel, Adrian Bernabe a szünet előtt szépített, majd a második félidőben pedig Enrico Del Prato egy közeli fejessel egyenlített.

A Milannak ennek ellenére megvolt a lehetősége, hogy megnyerje a meccset. Leginkább a 82. percben, amikor a ziccerben kiugró Saelemaekers már a kapus mellett is eltolta a labdát, de fölé lőtt. Ezenkívül volt két helyzet, ami után a vendégek tizenegyest reklamáltak, de nem lőhettek újabb büntetőt, így végül maradt a döntetlen.

SERIE A
11. FORDULÓ
Szombat
Parma–Milan 2–2 (Del Prato 62., Bernabe 45+1. ill. Saelemaekers 12., Leao 25. – 11-esből)
Korábban
Como–Cagliari 0–0 
Lecce–Hellas Verona 0–0
Juventus–Torino 0–0 
Vasárnap
12.30: Atalanta–Sassuolo (Tv: Arena4)
15.00: Bologna–Napoli
15.00: Genoa–Fiorentina
18.00: Roma–Udinese
20.45: Internazionale–Lazio

Pénteken játszották
Pisa–Cremonese 1–0 (I. Touré 75.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Milan1164117–9+8 22 
2. Napoli1071216–8+8 22 
3. Internazionale107324–12+12 21 
4. Roma107310–5+5 21 
5. Juventus1154214–10+4 19 
6. Bologna1053216–8+8 18 
7. Como1146112–6+6 18 
8. Lazio1043313–7+6 15 
9. Udinese1043312–15–3 15 
10. Cremonese1135312–13–1 14 
11. Torino1135310–16–6 14 
12. Atalanta1027113–8+5 13 
13. Sassuolo1041511–12–1 13 
14. Cagliari112459–14–5 10 
15. Lecce112458–14–6 10 
16. Pisa111648–14–6 
17. Parma111557–14–7 
18. Genoa101366–14–8 
19. Verona11656–16–10 
20. Fiorentina10467–16–9 

 

 

Legfrissebb hírek

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
9 órája

Senkinek sem jó döntetlen – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
2026.02.06. 22:46

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03
Ezek is érdekelhetik