Serie A: simán nyert a sereghajtó otthonában a Fiorentina

Vágólapra másolva!
2023.03.12. 16:59
null
Idegenben nyert a Fiorentina (Fotó: Twitter)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójának vasárnap délutáni meccsein a Fiorentina 2–0-ra verte a Cremonesét, míg a Monza 1–1-es döntetlent játszott a kiesőjelölt Verona otthonában.

CREMONESE–FIORENTINA

A mérkőzés első felében mindkét együttestől láttunk ígéretes helyzeteket és végül az esélyesebbnek számító Fiorentina talált be korábban. A 29. percben Rolando Mandragora góljával szerezték meg a vezetést a vendégek.

A Fiorentina a második félidőben sem fogta vissza magát és már az 50. percben Arthur Cabral szép befejezésének köszönhetően növelni tudta az előnyét – Mandragora ezúttal egy pontos passzal járult hozzá a találathoz. A záró sípszóig a hazaiak egy percre sem engedték el a mérkőzést, de már nem tudtak szépíteni az eredményen.

VERONA–MONZA

A Verona–Monza találkozó gól nélküli első félidejét követően a második félidőben hamar begyújtották a rakétákat. A kiesőjelölt Verona az 51. percben szerezte a meccs első gólját Simone Verdi révén, de nem örülhetett sokáig. Mindössze négy perccel később már érkezett is a válasz, Stefano Sensi közeli találatával egyenlítettek a vendégek.

A folytatásban a Monza még több lehetőséghez is jutott, amikből egyet ki is használt, azonban a bíró a VAR használata után lesnek ítélte meg a szituációt, így csak egy ponttal távozhattak Veronából a monzaiak.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ
Cremonese–Fiorentina 0–2
(Mandragora 29., Cabral 50.)
Verona–Monza 1–1 (Verdi 51., ill. Sensi 54.)

KÉSŐBB
18.00: Roma–Sassuolo (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Sampdoria (Tv: Sport1)

KORÁBBAN
Empoli–Udinese 0–1
Napoli–Atalanta 2–0
Bologna–Lazio 0–0

Spezia–Internazionale 2–1
Lecce–Torino 0–2

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 26 22 2 2 60–16 +44 68
2. Internazionale 26 16 2 8 47–30 +17 50
3. Lazio 26 14 7 5 41–19 +22 49
4. Milan 25 14 5 6 42–32 +10 47
5. Roma 26 14 5 7 34–25 +9 47
6. Atalanta 26 12 6 8 42–30 +12 42
7. Juventus 26 16 5 5 44–22 +22 38
8. Torino 26 10 7 9 29–29 0 37
9. Bologna 26 10 6 10 31–34 –3 36
10. Udinese 26 8 11 7 34–30 +4 35
11. Fiorentina 26 9 7 10 31–31 0 34
12. Sassuolo 26 9 6 11 34–39 –5 33
13. Monza 26 9 6 11 31–36 –5 33
14. Empoli 26 6 10 10 23–34 –11 28
15. Lecce 26 6 9 11 24–31 –7 27
16. Salernitana 25 6 7 12 28–44 –16 25
17. Spezia 26 5 9 12 23–42 –19 24
18. Verona 26 4 7 15 21–38 –17 19
19. Cremonese 26 1 9 16 21–48 –27 12
20. Sampdoria 26 2 6 18 13–43 –30 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik