Serie A: a Spezia nyerte a „büntetőpárbajt”, kikapott az Inter

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.10. 22:50
null
Maldini szerzett vezetést a Speziának (Fotó: Getty Images)
A Spezia hazai pályán 2–1-re legyőzte az Internazionalét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójának első mérkőzésén.

Az Inter számára indult jobban a találkozó, ugyanis Mattia Caldara rossz ütemű becsúszása után a játékvezető büntetőt ítélt. A labda mögé Lautaro Martínez állt, de nem futott neki rendesen, a Spezia kapusa, Bartlomiej Dragowski egy jó ütemű vetődéssel könnyedén hárította a félmagas lövést.

Az első félidőben uralta a játékot a milánói csapat, rengeteg helyzete is volt – a hajrában Martínez lövésénél is bravúrral védett a kapus –, de gólt nem tudott szerezni.

A fordulás után gyorsan betalált az Inter, ám les miatt nem adták meg a gólt.

A Spezia meg is büntette a kimaradt lehetőségeket, az 55. percben Daniel Maldini szerzett vezetést a hazaiaknak (1–0).

Ment az Inter az egyenlítésért, a 83. percben pedig egy újabb büntetőt kapott. A labda mögé ezúttal Romelu Lukaku állt, és kíméletlen volt (1–1).

Úgy tűnt, a vendégek mehetnek a győzelemért, de három perccel később a Spezia is tizenegyest kapott, s M'Bala Nzola értékesítette azt (2–1).

Újabb gól nem esett, így nagy meglepetéssel, Inter-vereséggel kezdődött a 26. forduló.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ
Spezia–Internazionale 2–1
(D. Maldini 55., Nzola 87. – 11-esből, ill. R. Lukaku 83. – 11-esből)

SZOMBATON
15.00: Empoli–Udinese (Tv: Sport1)
18.00: Napoli–Atalanta (Tv: Sport1)
20.45: Bologna–Lazio (Tv: Sport1)

VASÁRNAP
12.30: Lecce–Torino (Tv: Sport1)
15.00: Cremonese–Fiorentina (Tv: Sport1)
15.00: Hellas Verona–Monza
18.00: Roma–Sassuolo (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Sampdoria (Tv: Sport1)

HÉTFŐN
20.45:
AC Milan–Salernitana

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 26 22 2 2 60–16 +44 68
2. Internazionale 26 16 2 8 47–30 +17 50
3. Lazio 26 14 7 5 41–19 +22 49
4. Milan 25 14 5 6 42–32 +10 47
5. Roma 26 14 5 7 34–25 +9 47
6. Atalanta 26 12 6 8 42–30 +12 42
7. Juventus 26 16 5 5 44–22 +22 38
8. Torino 26 10 7 9 29–29 0 37
9. Bologna 26 10 6 10 31–34 –3 36
10. Udinese 26 8 11 7 34–30 +4 35
11. Fiorentina 26 9 7 10 31–31 0 34
12. Sassuolo 26 9 6 11 34–39 –5 33
13. Monza 26 9 6 11 31–36 –5 33
14. Empoli 26 6 10 10 23–34 –11 28
15. Lecce 26 6 9 11 24–31 –7 27
16. Salernitana 25 6 7 12 28–44 –16 25
17. Spezia 26 5 9 12 23–42 –19 24
18. Verona 26 4 7 15 21–38 –17 19
19. Cremonese 26 1 9 16 21–48 –27 12
20. Sampdoria 26 2 6 18 13–43 –30 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik