Serie A: a Lecce otthonában győzött a Torino

Vágólapra másolva!
2023.03.12. 14:28
null
Idegenben nyert a Torino (Fotó: AFP)
A Serie A 26. fordulójának első vasárnapi összecsapásán a Torino idegenben, 2–0-ra győzte le a Leccét.

Az első félidőben a Lecce ugyan a vártnál többet birtokolta a labdát, viszont semmi érdemlegeset nem tudott vele kezdeni, az egész játékrészben egyetlen kapura lövésük volt, amelyet szépen blokkoltak a torinóiak. A vendégek is kevés lehetőséghez jutottak, de számukra ez is bőven elég volt, hogy megszerezzék a vezetést. Először Alekszej Mirancsuk emelte be szépen középre a labdát a 20. percben, amelyet Stephane Singo kapásból a hosszú alsóba rúgott, majd mindössze három perccel később Antonio Sanabria fejezett be pontosan egy szép kontrát, így megduplázta a vendégelőnyt.

A fordulás után már sokkal nagyobb nyomást helyezett a vendégek kapujára a Lecce, azonban ezeket nem tudta gólra váltani, így második félidei kapura lövés nélkül is kétgólos győzelmet aratott az északolasz gárda.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ
Lecce–Torino 0–2
(Singo 20., Sanabria 23.)

KÉSŐBB
15.00: Cremonese–Fiorentina (Tv: Sport1)
15.00: Verona–Monza

18.00: Roma–Sassuolo (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Sampdoria (Tv: Sport1)

KORÁBBAN
Empoli–Udinese 0–1
Napoli–Atalanta 2–0
Bologna–Lazio 0–0

Spezia–Internazionale 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 26 22 2 2 60–16 +44 68
2. Internazionale 26 16 2 8 47–30 +17 50
3. Lazio 26 14 7 5 41–19 +22 49
4. Milan 25 14 5 6 42–32 +10 47
5. Roma 26 14 5 7 34–25 +9 47
6. Atalanta 26 12 6 8 42–30 +12 42
7. Juventus 26 16 5 5 44–22 +22 38
8. Torino 26 10 7 9 29–29 0 37
9. Bologna 26 10 6 10 31–34 –3 36
10. Udinese 26 8 11 7 34–30 +4 35
11. Fiorentina 26 9 7 10 31–31 0 34
12. Sassuolo 26 9 6 11 34–39 –5 33
13. Monza 26 9 6 11 31–36 –5 33
14. Empoli 26 6 10 10 23–34 –11 28
15. Lecce 26 6 9 11 24–31 –7 27
16. Salernitana 25 6 7 12 28–44 –16 25
17. Spezia 26 5 9 12 23–42 –19 24
18. Verona 26 4 7 15 21–38 –17 19
19. Cremonese 26 1 9 16 21–48 –27 12
20. Sampdoria 26 2 6 18 13–43 –30 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik