Serie A: Tévez és Llorente góljával fordított a Juve - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.22. 16:57
null
Fernando Llorente először kezdett a Juventusban, ezt góllal tette emlékezetessé (Fotó: Reuters)
A Juventus Carlos Tévez és Fernando Llorente góljával fordítva 2–1-re nyert hazai pályán a Verona ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában. A Fiorentina 2–0-ra győzött az Atalanta vendégeként.

JUVENTUS–VERONA
Antonio Conte Buffonnak, Chiellininek és Vucsinicsnek is pihenőt adott, így Storari, Ogbonna és Llorente is bekerült a Juventus kezdőjébe, utóbbi pályafutása során először. A 37. percben általános meglepetésre a Verona szerzett vezetést egy szöglet után, a vendégek azonban sokáig nem örülhettek az előnyüknek, sőt! A 40. perben ugyanis Tévez a jobb oldalról könyörtelenül kilőtte a kapu jobb oldalát, majd a szünet előtt Llorente csúsztatott ugyanoda egy jobb oldali beadás után. Mint később kiderült, a baszk csatár első juvés találata három pontot ért a „zebráknak”, mivel a második félidőben nem változott az eredmény.

ATALANTA–FIORENTINA
A firenzeiektől kényszerűségből (sérülés, illetve eltiltás) hiányzott Mario Gomez és David Pizarro, utólag azonban elmondható, jól jöttek ki ebből a lilák. Az eddig kevesebb játéklehetőséget kapó Rafal Wolski és Mati Fernández hozta össze ugyanis a vendégek első gólját: jobb oldali beadás után a hosszú saroknál érkező lengyel középpályás a lécre fejelt, a kipattanó labdát pedig a chilei játékos helyezte a kapuba közelről.

Az Atalantának is voltak helyzetei, de a második félidőben megint csak a Fiorentina volt eredményes, mégpedig Giuseppe Rossi révén. A 26 éves csatár így négy forduló után négy gólt jegyez, 2–0-ra nyerő csapata pedig 10 pontot.

SERIE A, 4. FORDULÓ
Atalanta–Fiorentina 0–2 (M. Fernández 41., Rossi 69.)
Bologna–Torino 1–2 (Natali 29., ill. D'Ambrosio 2., Cerci 45+1. – 11-esből)
Catania–Parma 0–0
Juventus–Verona 2–1 (Tévez 40., Llorente 45+4., ill. Cacciatore 36.)
Roma–Lazio 2–0 (Balzaretti 63., Ljajics 94. – 11-esből)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Internazionale 0–7 (Palacio 7., Taider 23., Pucino 33. – öngól, R. Álvarez 53., D. Milito 64., 83., Cambiasso 75.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Chievo–Udinese 2–1 (Pellisier 14., Rigoni 40., ill. Reginaldo 2.)
Cagliari–Sampdoria 2–2 (Ekdal 26., Conti 91., ill. Gabbiadini 89., De Silvestri 93.)
Genoa–Livorno 0–0

KÉSŐBB
20.45: Milan–Napoli

AZ ÁLLÁS
1. Roma 4 4 10–1 +9 12
2. Internazionale 4 3 1 13–1 +12 10
3. Fiorentina 4 3 1 9–4 +5 10
4. Juventus 4 3 1 8–3 +5 10
5. Napoli 3 3 9–2 +7 9
6. Livorno 4 2 1 1 6–3 +3 7
7. Torino 4 2 1 1 6–5 +1 7
8. Lazio 4 2 2 6–7 –1 6
9. Verona 4 2 2 5–6 –1 6
10. Cagliari 4 1 2 1 6–7 –1 5
11. Milan 3 1 1 1 6–5 +1 4
12. Udinese 4 1 1 2 6–6 0 4
13. Genoa 4 1 1 2 5–6 –1 4
14. Chievo 4 1 1 2 4–8 –4 4
15. Atalanta 4 1 3 3–6 –3 3
16. Bologna 4 2 2 4–8 –4 2
16. Sampdoria 4 2 2 4–8 –4 2
18. Parma 4 2 2 2–6 –4 2
19. Catania 4 1 3 1–7 –6 1
20. Sassuolo 4 4 1–15 –14 0
Legfrissebb hírek

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik