Serie A: 1959 óta nem látott olyat Olaszország, mint most Immobilétől

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.02. 16:56
null
Ciro Immobile gólokkal válaszolt Cristiano Ronaldo góljaira (Fotó: AFP)
A Lazio hazai pályán kiütötte a seregható SPAL-t, ezzel nyomás alá helyezte a kora este pályára lépő Intert a 2. helyért folytatott csatában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A). Az AC Milan sorozatban az ötödik bajnokiján sem kapott ki, igaz, ezúttal nem is nyert: a Hellas Verona vitt el egy pontot a San Siróból. Az Atalanta–Genoa mérkőzésen már 35 perc után kialakult a végeredmény, 2–2-es döntetlent hozott az összecsapás.

Igazi gálameccset játszott a Lazio, amely hazai pályán a SPAL-t ütötte ki. Az első félidőben Ciro Immobile és Felipe Caicedo is duplázott. A második játékrészben aztán a csereként beállt Bobby Adekanye három perccel a pályára küldése után szintén betalált, ötgólosra növelve a római előnyt. A 65. percben Simone Missiroli szépített, kialakítva az 5–1-es végeredményt.

Egészen abszurd leírni, de Immobile már 25 gólnál jár az idényben, mindezt 21 találkozón pályára lépve! Még soha egyetlen játékos sem volt az idény hasonló periódusában ennél hatékonyabb: egyedül a pályafutása jelentős részét az Internazionale és az AS Roma színeiben lehúzó Antonio Valentín Angelillo állt még az 1959-ben 21 bajnoki után 25 góllal – akkor épp az Inter játékosaként.

Immobile ezzel ismét jelentősen leszakította magáról Cristiano Ronaldót, a portugál két tizenegyest értékesítve a Juventus–Fiorentina mérkőzésen duplázott előzőleg, ezzel 19 találatnál jár és a második a góllövőlistán.

Immobile a duplájával már 123 gólnál jár a legutóbbi 10 Serie A kiírást tekintve, ezzel megelőzte az évtizedes távlatban eddigi legeredményesebb Gonzalo Higuaínt.

A náthával küzdő Zlatan Ibrahimovicot nélkülöző AC Milan nem tudta legyőzni a tabellán közvetlenül mögötte álló Veronát. A San Siróban a vendégcsapat szerzett vezetést, majd Hakan Calhanoglu egyenlített az első félidő közepén. A játékrész folytatásában a Milan akarata érvényesült, a fordulás után viszont a Verona került mezőnyfölénybe, és kétszer is csak a kapufa mentette meg a hazaiakat. A Milan a 68. perctől vette át ismét az irányítást, Szofjan Amrabat kiállítása kellett ehhez…

A hajrában Marco Silvestri kapus kétszer is nagy bravúrral mentette meg a Veronát a „kapitulációtól”, de megtette, s ezzel kifogott a Milanon. A milánói együttes sorozatban az ötödik bajnokiján maradt veretlen.

Az Atalanta–Genoa mérkőzést Valon Behrami második sárga lap utáni kiállítása miatt a genovai együttes fejezte be tíz emberrel. A végeredményen ez már nem változtatott, a 2–2 már 35 perc után kialakult.

A JUVENTUS SIKERÉRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ
Milan–Hellas Verona 1–1 (Calhanoglu 29., ill. Faraoni 13.)
Atalanta–Genoa 2–2
(Tolói 13., Ilicic 35., ill. Criscito 19. – 11-esből, Sanabria 33.)
Lazio–SPAL 5–1
(Immobile 3., 29., Caicedo 16., 38., Adekanye 58., ill. Missiroli 65.)
KORÁBBAN
Juventus–Fiorentina 3–0
(C. Ronaldo 40., 80. – mind a kettőt 11-esből, De Ligt 90.)
KÉSŐBB

Lecce–Torino 4–0 (Deiola 11., Barák 19., Falco 64., Lapadula 78. – 11-esből)
Udinese–Inter 0–2 (Lukaku 64., 71. – a másodikat 11-esből)
HÉTFŐ
20.45: Sampdoria–Napoli (Tv: Digi Sport 1)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Bologna–Brescia
2–1 (Orsolini 43., Bani 89., ill. Torregrossa 36.)

Cagliari–Parma 2–2 (Joao Pedro 19., G. Simeone 54., ill. Kucka 42., Cornelius 94.)
Sassuolo–Roma 4–2 (Caputo 7., 16., Djuricsics 26., Boga 74., ill. Dzeko 55., Veretout 73. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 22 17 3 2 43–21 +22 54
2. Internazionale 22 15 6 1 44–18 +26 51
3. Lazio 21 15 4 2 52–20 +32 49
4. Atalanta 22 11 6 5 59–30 +29 39
5. Roma 22 11 6 5 40–27 +13 39
6. Cagliari 22 8 8 6 38–34 +4 32
7. Parma 22 9 5 8 31–29 +2 32
8. Milan 22 9 5 8 23–27 –4 32
9. Verona 21 8 6 7 26–23 +3 30
10. Bologna 22 8 6 8 34–34 0 30
11. Napoli 21 7 6 8 30–29 +1 27
12. Torino 22 8 3 11 26–39 –13 27
13. Sassuolo 22 7 5 10 36–37 –1 26
14. Fiorentina 22 6 7 9 25–32 –7 25
15. Udinese 22 7 3 12 19–35 –16 24
16. Sampdoria 21 5 5 11 20–33 –13 20
17. Lecce 22 4 7 11 27–42 –15 19
18. Genoa 22 3 7 12 23–43 –20 16
19. Brescia 22 4 3 15 20–41 –21 15
20. SPAL 22 4 3 15 16–38 –22 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik