Folytatódik a mélyrepülés: a Nottingham megverte a Liverpoolt

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Liverpool FC–Nottingham Forest 0–3 (0–1)
Liverpool, Anfield. Vezette: Madley
Liverpool: Alisson –Szoboszlai, Konaté (Ekitiké, 55.), Van Dijk, Kerkez (Robertson, 68.) – Gravenberch, Mac Allister, C. Jones (Ngumoha, 78.) – Szalah, Isak (Chiesa, 68.), Gakpo. Vezetőedző: Arne Slot
Nottingham: Sels – Savona, Milenkovics, Murillo, Ne. Williams – Sangaré, E. Anderson – Ndoye (Hudson-Odoi, 86.), Gibbs-White, Domínguez (Hutchinson, 61.) – I. Jesus (Yates, 86.). Vezetőedző: Sean Dyche
Gólszerző: Murillo (33.), Savona (46.), Gibbs-White (78.)

A válogatott szünet mindig különös határvonal, és kétélű fegyver. Ilyenkor mintha a megállna az idő a klubok számára, lélegzetet vehetnek, majd újra nekirugaszkodhatnak az idénynek, a kérdés csak annyi, hogy aki esetleg kisiklott a megszokott vágányról, visszazökken-e rá, vagy még inkább eltávolodik tőle.

A Liverpool számára a mostani a pihenő különösen fontos lehetett. A Premier League legutóbbi fordulójában a Manchester City ugyanis könyörtelenül mutatta meg, mennyire törékeny a „vörösök” újra megtalált lendülete, s a 0–3-as vereség nemcsak a tabellán ejtette vissza a címvédőt, de lélektanilag is mély sebet hagyott rajta. Pedig előtte úgy tűnt, mintha a csapat lassan kimászna abból a mélységes hullámvölgyből, amelybe hetek óta került. A szünet tehát új lehetőséget kínált: rendezni a sorokat, visszanyerni az önbizalmat, és újra megtalálni azt a ritmust, amely a Liverpoolt mindig is különlegessé tette. Noha a kedvencek formahanyatlása mellett intő jel lehetett, hogy a Nottingham Forest a tavalyi idényben az egyetlen csapat volt, amely az Anfieldben nyerni tudott, ráadásul az ősszel, tehát bőven a bajnoki cím elhódítása előtt.

Tovább árnyalta a helyzetet, hogy a Liverpoolnál voltaképpen a legnagyobb kérdőjelet Szoboszlai Dominik lelkiállapota jelentette, a magyar válogatott csapatkapitánya ugyanis azon kevesek közé tartozott – Kerkez Milos és a grúz Georgi Mamardasvili mellett –, akik negatív élménnyel tértek vissza a klubhoz a válogatott szünet után. A magyar középpályás esetleges meggyengülése azért lehetett önmagában is súlyos tényező, mert eddig ő volt az, aki a hátán cipelte a csapatot, lendületet adott a támadásoknak, ha kellett, kiegészítette a védelmet, és karaktert vitt a játékba. Az energiája, önbizalma és mentális ereje kulcsfontosságú az idei Liverpoolban, nélküle a gépezet könnyen akadozni kezdhet, hisz a csapat motorjaként nem csupán a gólokban vagy gólpasszokban mérhető a jelentősége, hanem abban a szellemi töltetben, amit a pályára visz.

S ehhez tegyük hozzá, hogy a Nottingham nyomokban sem tartalmazza az előző idényben látottakat, a piros-fehérek eddigi teljesítménye vesszőfutásként írható le. A meglepetésszerű hetedik helyezés után, amellyel a gárda kivívta az európai kupaszereplés jogát több mint kétszázmillió fontot költöttek a klubnál erősítésre, hogy bírják a kettős terhelést. A valóság azonban hamar kijózanított mindenkit: Nuno Espírito Santo menedzser – miután összerúgta a patkót Evangelosz Marinakisz klubelnökkel – szeptemberben távozott, a helyére igazolt Ange Postecoglou rövid, sikertelen időszaka után októberben Sean Dyche vette át a csapatot. Nézőpont kérdése, hogy vele javultak-e az eredmények, a Forest ugyanis az Európa-ligában legyőzte a Portót (ne feledjük, a Ferencvárost is fogadja majd januárban a csapat), a PL legutóbbi fordulójában pedig a Leedset, de így is csak két győzelemmel állt a liverpooli vendégjáték előtt.

Ilyen előjelek után nem meglepő, hogy szomorkásan indult a szombat reggel a Mersey partján. A hajnalra elálló eső apró tükröket hagyott a járdán, a péntek esti mulatozások maradványai még fellelhetők voltak a város szegleteiben, és a St George’s Plateau-n felállított, de délelőtt még zárva tartó karácsonyi vásár szélén William Earle vezérőrnagy szobra is mintha az Everton stadionja felé mutatta volna a győzelemhez vezető utat… A város ritmusa azonban mégis az Anfield felé sodorta az embereket, s a szurkolók úgy érezték, talán nemcsak az eső mossa tisztára a köveket, hanem a csapat is képes lesz lemosni a bizonytalanságot az ismét nehézzé váló szívekről.

Ahogy közeledett a kezdés, a stadion körüli hangulat mégis átalakult: a szimpatizánsok arcán egyre több mosoly jelent meg, mintha a szentély környékén nyíló pubok ajtajaival együtt a remény is szélesebbre tárult volna. Persze, nem kell feltétlenül összefüggést keresni az elfogyasztott pintek és a derűlátás között, hiszen a lelkesedés olykor önmagát táplálja. A láthatóan kiskorú James például, aki büszkén feszített egy Szoboszlai-sállal nyakában, teljes bizonyossággal állította, hogy hőse ezúttal (is) diadalra vezeti a Liverpoolt. Alex, aki Szingapúrból érkezett, és szintén elkerülte a kocsmák zaját, hasonló sállal a vállán vallotta, a győzelem elkerülhetetlen. A szurkolói énekek idővel aztán nemcsak a kocsmákban, hanem a lelátón is felerősödtek, s a szomorkásan induló reggelből a kezdésre már egy olyan nap kerekedett, amelyben mindenki hinni akart: a Liverpool képes lesz újra megtalálni az utat a győzelemhez.

Itt kell megjegyezni, hogy a Forest-szurkolókat hermetikusan elzárták a helyiektől, de egy-két  vendégdrukkerrel így is sikerült találkozni. Az egyikük megjegyezte, hogy Lincolnból származik, és kiskorában látta ott egy felkészülési meccsen a Ferencvárost (gól nélküli döntetlennel zártak a csapatok), és pontosan tudja, hogy a magyar bajnok azóta alaposan megerősödött, azonban bízik annyira Sean Dyche-ban, hogy a Nottingham nemcsak a magyar, de az angol bajnok ellen is helytáll.

Tény, hogy a Liverpoolt gardírozó Arne Slot fontos óvintézkedést tett, és ismét a jobbhátvéd helyére állította Szoboszlai Dominikot, így befoltozva a City ellen sokszor bizonytalankodó oldalt. Bal oldali szárnyvédőként viszont visszakerült a kezdőbe Kerkez Milos, noha a pillanat embere a csapatnál Andrew Robertson (a meccsnapi kiadvány címlapjára is ő került), aki ráadásul szenzációs sikert ért el a skót válogatottal, amely huszonnyolc év után lehet ismét ott egy világbajnokságon. Nem elhanyagolható továbbá, hogy a Liverpool ismét számíthatott a sérülésből visszatérő első számú kapusára, Alisson Beckerre, igaz, ő sem tudott mit tenni, amikor bő fél óra játék után egy szögletet követően Murillóhoz került a labda, és a brazil középhátvéd kilőtte a jobb alsó sarkot. Némi VAR-ozás kellett a gól érvényesítéséhez, és bár ekkor a Forest felé billent a mérleg nyelve, néhány perccel később a videóbíró a Liverpoolt mentette meg a második kapott góltól, amelyet Igor Jesus szerzett  – véleményes – kezezés után. A hazaiak, akik előtt igazán nagy helyzet nem is adódott, így is hátrányban mehettek a szünetre.

A folytatásban sokan még a büféknél álltak, amikor megduplázta előnyét a Forest – Neco Williams visszagurított labdáját Nicolo Savona vágta jobbal a bal felsőbe tíz méterről –, s ha korábban már némi csüggedést lehetett itt-ott észrevenni a lelátón, a második vendéggól után általánossá vált az elégedetlenség az Anfieldben. Arne Slot ráadásul kénytelen volt futni az események után, alaposan átrendezte a csapatot: lehozta Ibrahima Konatét, Ryan Gravenberchet húzta hátra a helyére, Szoboszlai Dominik előrébb lépett a középpályán, Ekitiké pedig gyakorlatilag Alexander Isak ékpárja lett. Az más kérdés, hogy a félidő derekán a svédet szintén lehozta a holland szakvezető (ahogy egyébként Kerkez Milost is), de akárhogy próbálkozott, a Liverpool csak nem akart ütőképes csapattá összeállni, és amikor a hajrához közeledve Morgan Gibbs-White bevitte a kegyelemdöfést, nagyon sokan elindultak haza, sőt, akadtak olyanok is, akik jelezték a sajtó munkatársainak, szerintük a holland menedzser semmit sem ért a futballhoz (tegyük hozzá, hogy ugyanitt Arne Slot pár hónapja még a világ legjobb szakembere volt…).

Akárhogy is, a Liverpool újabb fájdalmas pofonba szaladt bele, és ugyan a lefújást követően a pubok hangulata változatlanul frenetikus volt, a szombat esti gőzkieresztés inkább búfelejtőnek volt betudható… 0–3