Olaszország: vizsgálat indult Conte és Agnelli esete miatt

R. B.R. B.
2021.02.11. 13:34
null
Conte bemutatott (Fotó: Getty Images)
Bár a Juventus–Internazionale Olasz Kupa-elődöntő játékvezetői jelentésébe nem került bele a jelenet, a labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított Antonio Conte, a milánóiak vezetőedzője és Andrea Agnelli, a torinóiak elnöke szópárbaja miatt – számolt be róla az ANSA hírügynökség.

 

A Juve kedden 2–1-es összesítéssel búcsúztatta az Intert az elődöntőben. A lefújást követően Conte – aki korábban három bajnoki címet nyert a Juventusszal – felmutatta a középső ujját a torinóiak felé. Agnelli pedig – ezt látván – keresetlen szavakat vágott a tréner fejéhez.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) vizsgálatot indított, bár az esetet a játékvezetők nem írták bele a jelentésükbe, ezért a fegyelmi bizottság nem szankcionálta a két sportszakembert.

Az ANSA úgy tudja, a szövetség beidézte kihallgatásra Daniele Chiffit, a találkozó negyedik játékvezetőjét.

Legfrissebb hírek

A Torino tíz perc alatt kétgólos hátrányból állt fel az Inter ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 20:26

A 21 éves kapus volt a hős, a Lazio bejutott az Olasz Kupa fináléjába

Olasz labdarúgás
2026.04.22. 23:58

A történelem ismétli önmagát – kétgólos hátrányból fordított a Como ellen, s kupadöntős az Inter!

Olasz labdarúgás
2026.04.21. 23:07

Hármat vágott a Cagliarinak, tovább robog a scudetto felé az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.17. 22:48

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Chivu viccelődött: közelebb léptünk a BL-induláshoz

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 10:44

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 16:58
Ezek is érdekelhetik