Olaszország: Contét pénteken kinevezik kapitánynak

Vágólapra másolva!
2014.08.14. 16:13
Olasz sajtóértesülések szerint Antonio Conte megegyezett a személyes feltételekről az Olasz Labdarúgó-szövetséggel, amely Cesare Prandelli utódját keresi a szövetségi kapitányi poszton. A Juventus korábbi vezetőedzőjének hivatalos kinevezésére péntekig várni kell.

A 45 esztendős szakember július közepén távozott a Juventus vezetőedzői tisztségéből, a nemzetközi sportsajtó pedig már akkor kész tényként közölte, hogy Conte veszi át a brazíliai világbajnokság után leköszönő Prandelli helyét.A 45 esztendős szakember július közepén távozott a Juventus vezetőedzői tisztségéből, a nemzetközi sportsajtó pedig már akkor kész tényként közölte, hogy Conte veszi át a brazíliai világbajnokság után leköszönő Prandelli helyét.

A tárgyalások később megrekedtek, több edző neve is szóba került a squadra azzurrával kapcsolatban, de a jelek szerint végül mégis Contéra (az A-tervre) esett az olasz szövetség választása.

Ha hinni lehet a híreknek, a háromszoros olasz bajnok tréner 2016-ig szóló szerződést köt az itáliai sportági szervezettel, amely éves szinten 4 millió euróval honorálja a szolgálatait – ennél az összegnél a szövetségi kapitányok közül csak az oroszokat irányító Fabio Capello kap többet.

A 20-szoros olasz válogatott középpályás kinevezére pénteken kerülhet sor.

Legfrissebb hírek

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Most Gattuso az első számú jelölt az olasz válogatott élére

Olasz labdarúgás
2025.06.11. 10:18

Claudio Ranieri mégsem lesz az olasz válogatott szövetségi kapitánya

Olasz labdarúgás
2025.06.10. 09:53

Spalletti győzelemmel búcsúzott, Haaland szállította az újabb norvég sikert

Minden más foci
2025.06.09. 22:49

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2025.05.29. 22:43

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Antonio Conte: Az ilyen napokon utálok edző lenni

Olasz labdarúgás
2025.03.31. 08:03
Ezek is érdekelhetik