Olasz Kupa: kilenc emberrel, hosszabbítás után esett ki a Roma

2021.01.19. 23:58
null
Saponara (fehérben) kétszer is betalált (Fotó: AFP)
Az Olasz Kupában a Spezia 4–2-re győzött a Roma vendégeként, és bejutott a legjobb nyolc közé. A látogatók már az első negyedóra végén két góllal vezettek, ám a hazaiak kiharcolták a hosszabbítást, amelynek elején fél perc alatt két piros lapot is összeszedtek, így a Spezia érvényre tudta juttatni a kettős emberelőnyét, és várhatja a Napoli elleni negyeddöntőt.

Valóságos repülőrajtot vett a Spezia, hiszen az első negyedóra végén már két góllal vezetett a Roma otthonában. Előbb Giulio Maggiore az ötödik perc végén harcolt ki tizenegyest, amelyet Andrej Galabinov értékesített, majd a 15. percben Riccardo Saponaraokosan helyezett a bal felsőbe római labdaeladást követően. A hazaiak az első húsz perc eltelte után „érkeztek meg” a meccsbe, ám a félidő végéig kellett várniuk a szépítésre: a 42. percben Lorenzo Pellegrini váltotta gólra az általa kiharcolt büntetőt.

A fordulás után már egyre inkább a hazaiak akarata érvényesült, és bő negyedórával a vége előtt Henrih Mhitarjan egyenlített is. Mivel a hátralévő időben mindkét csapat csak helyzetig jutott, következhetett a hosszabbítás. Azt pedig Roma valami egészen katasztrofálisan kezdte: előbb Gianluca Mancini kapta meg a 91. perc végén a második sárga lapját, majd közvetlenül az ezt követő szabadrúgás után a felívelt labdára rosszul kimozduló Pau López kapus is mehetett zuhanyozni, amiért luftot rúgott, és letarolta Roberto Piccolit.

A gyorsan jött kettős emberelőnyt azonban csak a hosszabbítás második félidejének elején sikerült gólra váltani: előbbDaniele Verde fejese kötött ki a kapuban, aztán Saponara pimasz emeléssel állította be a végeredményt 119. percben. 2–4

A Spezia ellenfele a legjobb nyolc között a címvédő Napoli lesz, a találkozót január végén rendezik.

OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Roma–Spezia 2–4
(Lo. Pellegrini 42. – 11-esből, Mhitarjan 73., ill. Saponara 15., 119., Galabinov 6. – 11-esből,Verde 107.) – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

A Lazio tizenegyesekkel búcsúztatta a címvédőt az Olasz Kupa utolsó negyeddöntőjében

Olasz labdarúgás
2026.02.11. 23:25

Fabregas büszke a csapatára, Conte a játékvezetőt is hibáztatja a Napoli kupakiesése miatt

Olasz labdarúgás
2026.02.11. 11:26

Tizenegyesek döntöttek Nápolyban, a Como lesz az Inter ellenfele az Olasz Kupa elődöntőjében

Olasz labdarúgás
2026.02.10. 23:21

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.02.05. 23:00

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2026.02.04. 22:57

Hiába vezetett a Fiorentina, a Como került a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.01.27. 22:59

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 23:04
Ezek is érdekelhetik