Olasz Kupa: Chiesa nagy meccsén a Roma hetet kapott Firenzében!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 20:11
null
Federico Chiesa eddigi pályafutása legemlékezetesebb meccsén van túl (Fotó: AFP)
A Fiorentina labdarúgócsapata Federico Chiesa mesterhármasára és Giovanni Simeone duplájára alapozva 7–1-re kiütötte az AS Romát az Olasz Kupa negyeddöntőjében!

A firenzei együttes Chiesa találataival már szűk húsz perc után 2–0-ra vezetett, ám a „farkasok” nem sokkal később Alekszandar Kolarov bombagóljával szépítettek (2–1). Ekkor kevesen gondolták, hogy ez a meccs nagyon csúnya, mondhatni megalázó véget ér római szempontból.

ÉRIK AZ EDZŐVÁLTÁS?

Az olasz sportsajtó hamar „reagált” a súlyos vereségre, s már nem először edzőváltást jövendöl a Románál. A Sportitalia információi szerint a Vidi és a Fiorentina korábbi vezetőedzője, Paulo Sousa, vagy a legutóbb a Chelsea-t irányító Antonio Conte válthatja a kispadon Eusebio Di Francescót.

A 72. percben, már 4–1-es hazai előnynél Edin Dzeko kiállítása miatt tíz főre fogyatkozott a Roma, amely ezt követően romjaira esett szét. A bosnyák csatár azért kapott piros lapot, mert reklamálás gyanánt néhány centiméterről beleordított a játékvezető arcába.

A 74. percben Chiesa megszerezte a harmadik találatát is, majd a csereként beálló Simeone csemete, Giovanni duplázott (7–1). Chiesával kapcsolatban érdekesség, hogy a Fiorentinában lejátszott első 91 mérkőzésén egyszer sem duplázott, a legutóbbi négy találkozóján viszont háromszor is legalább két gólt jegyzett.

A Roma 1927-es alapítása óta először kapott hét gólt Olasz Kupa-mérkőzésen, összességében pedig hatodszor. Legutóbb, 2014 októberében, a Bayern München mért hasonlóan nagy csapást a fővárosiakra (1–7).

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Fiorentina–AS Roma 7–1 (Chiesa 7., 18., 74., Muriel 33., Benassi 66., Simeone 79., 90., ill. Kolarov 28.)
Kiállítva:
Dzeko (AS Roma, 72.)

Atalanta–Juventus 3–0 (Castagne 37., D. Zapata 39., 86.) A JUVENTUS MÉRKŐZÉSÉRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Keddi eredmény
Milan–Napoli 2–0 (Piatek 11., 27.)

Csütörtökön játsszák
21.00: Internazionale–Lazio (Tv: Sport1)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Internazionale/Lazio–Milan
Fiorentina–Atalanta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik