Milan: összeállt a „rémálomcsatársor” – jöhet a scudetto?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.07.29. 21:18
null
Érkező-totó (Fotó: AFP)
Olimpia ide, a tomboló nyár és a nyári tombolás oda, a futball szerelmesei bújják a híreket, alig várják már, hogy megtudják, kedvenc csapatuk, csapataik kikkel erősítenek – és kikkel nem. Ezen a nyáron is megzörgetünk minden harasztot, utánanézünk a leghihetőbb és legborzalmasabb pletykáknak, és táblázatba gyömöszöljük a legfontosabb igazolásokat. Az angolok után ismét az olaszokkal folytatjuk a heti transzferkört.

 

Nem lett szép vége az AC MILAN Silvio Berlusconi-korszakának, és rövidre sikerült az azt követő kínai uralom, mert ugyan Li Jung-hung nagy ígéretekkel és nagy átigazolásokkal indított (Leonardo Bonucci, André Silva, Andrea Conti, Hakan Calhanoglu, Lucas Biglia, Mateo Musacchio, Ricardo Rodríguez, Franck Kessié, Nikola Kalinic és Fabio Borini érkezett hetek alatt), de nem tudta törleszteni a hiteleit az üzletember. Mint mindig, most is a „bank” járt jól, a kölcsönt folyósító amerikai Elliott Management Corporation lett a részvények 99.93 százalékának tulajdonosa.

És nem is következett be az összeomlás, mert ugyan Bonuccit elcserélték Mattia Caldarára, de a Lucas Paquetá, Krzysztof Piatek, Samu Castillejo, Diego Laxalt, Pepe Reina, Ivan Strinic sorra közel 150 millió eurót költöttek, és ekkor vették meg végleg Kalinicet 22.5 millió euróért, Borinit 5.5 millióért; és kölcsönkapták Gonzalo Higuaínt és Tiemoué Bakayokót, mindösszesen majdnem húszmillióért. Nem csökkent később sem az amerikai tulajdonos és az olasz szakvezetők lendülete, százmilliónál jóval többért sikerült megszerezni a Rafael Leao, Theo Hernández, Iszmael Bennaszer, Léo Duarte, Rade Krunic, Alexis Saelemaekers, Asmir Begovic, Zlatan Ibrahimovic, Simon Kjaer sort, fizettek még 24 millió eurót Kessiéért, és elcserélték André Silvát Ante Rebicre.

Tavaly végleg felkerült a nagyok közé Daniele Maldini, de Sandro Tonali, Fikayo Tomori és Pierre Kalulu lett a nagy fogás, ugyanakkor az évek során sikerült rosszkor vagy rossz áron eladni Paquetát és Susót. A két védő, Strinic és Conti súlyos betegsége, illetve sérülései miatt nem tudott bizonyítani, előbbi 2019-ben vissza is vonult, Patrick Cutronét megviselte az eladása, és Manuel Locatellit sem kellett volna elengedni.

Sőt ezen a nyáron szerződése lejártával, ingyen távozott a karmester Hakan Calhanoglu, ráadásul az anyagilag megrengő városi riválishoz, az Interhez, az évi nyolcmillió eurós nettó fizetéssel marasztalt Gianluigi Donnarumma elment Párizsba, de nem milliárdosnak, mert az ottani nettója csak hétmillió euró! És ez csak akkor nőhet tízmillióra, ha megnyerik a bajnokságot és a BL-t is. Gyorsan elengedték a testvérét, Antonio Donnarummát, Diego Laxaltért fizetett némi pénzt a Dinamo Moszkva, de anyagilag óriási ráfizetés volt ő is, a veterán, 35 esztendős Mario Mandzukiccsal pedig nem hosszabbítottak (a horvát támadó fél év alatt 287 percet játszott, kanadai pontot nem jegyzett).

Bezzeg remekelt a szintén nem tinédzser ék, Ibrahimovic, mondanánk, hogy a saját elvárásait is túlteljesítette, de erről biztosan nincsen szó: 27 mérkőzésen 20 kanadai pontig jutott. Azonban bekövetkezett az, amitől mi is tartottunk, a svéd futballisten sem dacolhat a korral, pár hét és negyvenéves. Éppen a legfontosabb tavaszi mérkőzésekre dőlt ki a sorból, az Európa-ligában csapata utolsó hét mérkőzésén összesen 70 percet játszott, a Serie A utolsó 14 fordulójában ötször léphetett csak pályára, és ezeken is csak egyszer volt eredményes – a Milan utolsó Olasz Kupa-mérkőzésén gólt lőtt volt csapatának, az Internek, de az 58. percben kiállították, ki is kaptak.

Sérülése miatt kihagyta a háromkoronás búcsúját (?), az Európa-bajnokságot is. Nemrégiben jót bulizott a régi párizsi ismerősökkel Marco Verratti lagziján, a nyár végére a pályákon is bevethető lesz.

Mégis, Ibrahimoviccsal sokkal jobb a Milan, mint nélküle, és most új társat kapott. Vagy mondjuk úgy, váltótársat (erről később még lesz szó), ugyanis az egymillió euróért és ugyanennyi bónuszért (bizonyos számú bajnoki után jár a pénz, de csak akkor, ha bekerült a csapat a BL-be) megszerzett Olivier Giroud már szintén régen elmúlt harminc, de a Chelsea-ben csereként beszállva is rendre eredményes volt.

Nagy kérdés a szaksajtó szerint, hogy a francia az új Ibra vagy az új Mandzukic lesz? Mi az előbbire tippelünk.

Az új Andrea Pirlo Sandro Tonali lesz, akit az előző nyáron tízmillió euróért kaptak kölcsön, most 6.9 millióért végleg megvették (a húszmilliós opciós árat sikeresen lealkudva, hárommilliós bónusszal, és a játékos is kevesebb bért kért már, mint tavaly), és a Real Madrid ismét kölcsönadta Brahim Díazt, ezúttal két évre, két részletben utalandó hárommillió euróért. A játékost 22 millióért megveheti a Milan (a források szerint ez egyáltalán nem kötelező, meglepő módon), ötmillióval többért két éven belül visszaviheti a spanyol csapat, ha akarja. Jelzésértékű, hogy a spanyol megkapta Milánóban a 10-es mezt.

Megújul a védelem is, az új kezdőkapus a Lille-től megvett Mike Maignan, akit egymillió euróért szerzett meg a PSG-től az OSC, és 13-szor annyiért adott el, mert a 26 éves játékos közben a válogatottban is bemutatkozhatott. A bónusza még kétmillió euró. Theo Hernández váltótársa is a Ligue 1-ből érkezett: a 24 éves szenegáli Fodé Ballo-Tourét 11 millióért vette két éve a Lille-től a Monaco, most ötmillióért adta el. Ő szintén a PSG nevelése, nem is olyan régen még a francia U21-es válogatott csapatkapitánya volt.

Fikayo, azaz Oluwafikayomi Oluwadamilola Tomori pedig kanadai U20-as válogatott, de felnőttként már az angolok címeres mezét húzta magára, őt összesen 31.2 millióért sikerült megvenni, de nem túlzó az összeg így sem, a védelem oszlopa lesz sok-sok éven át.

Ne feledjük, visszaért kölcsönből az olasz futball örök ígérete, Mattia Caldara, bár finoman szólva sem topformában, Bergamóban hol sérült volt, hol kispadozott, Conti 11 meccsig jutott a Parmában, de 2018 óta nem volt komolyabb sérülése. A középpályás Tommaso Pobega sokat erősödött a Speziában, gólerősen futballozik az U21-es válogatottban, húsz bajnokin 9 kanadai pontig jutott, azonban vételi opcióját így sem lépették életbe.

Nagy kérdés, kiket vetet még meg az edző, Stefano Pioli a főnökeivel, a Frederic Massara, Andrea Romeo, Paolo Maldini hármassal, és kiket adnak el?

(Itt jegyeznénk meg, a vezetés különböző magasságú polcain olyan nagy neveket találunk, mint Franco Baresi, a súlyos betegséggel küzdő Ivan Gazidis, a Monaco utánpótlásával csodát tevő Geoffrey Moncada, és az egykori játékosokból álló Angelo Carbone, Ibrahim Ba, Luigi Turci, Dida, Florin Raducioiu sor.)

 


 

A szélső Jens Petter Haugéért az Eintracht Frankfurt, a Bayer Leverkusen, a Genoa, a Torino és a Wolfsburg tusakodik egymással (előbbi konkrét, nyolcmilliós ajánlatot is tett már Fabrizio Romano szerint, az olaszok 12 milliót kérnek), Rafael Leaót kölcsönkérte a Marseille, vinné végleg a Wolverhampton, az Everton és a Dortmund, a „kikiáltási ár” 25 millió és hárommilliós bónusz. Kessié végül csak kinőtte magát a Milanban, egyesek szerint kinőtte már a Milant is, legnevesebb kérője a Liverpool, Paolo Maldiniék azonban az olimpiai után szeretnék meghosszabbítani a középpályás jövőre lejáró szerződését.

Kessié egy friss nyilatkozatában elárulta, hogy szeretne maradni, mert imádja, amikor a Milan-ultrák dalban éltetik őt. A Milan évi 5.5 millió nettó fizetéssel kínálta meg, Kessié évi hatmilliót kér, alighanem megegyeznek (a Liverpool ajánlata nyolcmilliós a Sportmediaset szerint). Pobegát a Bologna és a 12 milliós ajánlattal nyitó Atalanta, Contit és Caldarát a Venezia, Contit szólóban a Sampdoria, a fiatal éket, Lorenzo Colombót az Ascoli, a Cremonese és a Pisa vinné, a szélső Samu Castillejót a Betis, Celta Vigo, Valencia trió, alsó hangon öt-, de maximum tízmillió euróért. Pobegát ismét elkérte a Spezia, ezúttal Daniel Maldinivel együtt.

Természetesen kiszemeltekből sincs hiány.

Julian Brandtért ötmillió eurót kínált a Milan, 22 milliós vételi opcióval, és ő még mindig olcsóbb, mint a Chelsea Hakim Zijese, mert őt tavaly majdnem kétszer ennyiért vették a londoniak (vele le is álltak a tárgyalások a héten). A lipcsei Marcel Sabitzer szerződésében a német transzferguruk szerint van egy „olcsósító” kitétel, és Poli mester nagy rajongója a középpályásnak.Nikola Vlasic jóval drágább (elsőre ötmilliót kínáltak érte a CSZKA Moszkvának, húszmilliós opcióval, a játékos apja és edzője is is elismerte a Milan érdeklődését), de még a frankfurti Kamada Daicsi is.

Philippe Coutinho még most sem a Milan szintje, lásd a bőven tízmillió euró fölötti éves bért, James Rodríguez is ezért nem lehet az olaszoké, a PSG karmestere, Rafinha ellenben tökéletes Calhanoglu-utód lenne, és nem is sok az érte kért tízmillió euró.

Ismeretlen és meglepetés-kiszemeltekből sincs hiány, ilyen a védő Martin Erlic (Spezia), kollégája, az uruguayi Erick Cabaco (Getafe, az ügynöke elismerte, hogy tárgyal a Milannal!), az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezettje, a jövőre lejáró szerződésű támadó középpályás Mattia Zaccagni (Hellas Verona), a 17 éves szélső, Warren Bondo (Nancy, az ára kétmillió lenne, az éves bére 700 ezer euró), a vele egykorú vékonycsontú támadó, Pierre Dwomoh (Gent), a szűrő Daniel Braganca (Sporting CP), a szélsővédő Giuseppe Pezzella és a csatár Dennis Man (mindkettő Parma). A második kategóriába tartozik Sasa Kalajdzic (VfB Stuttgart), a 40 millióért vihető Patrik Schick (Leverkusen), az elsőre csak kölcsönbe kért Roman Jaremcsuk (Gent), a 23.5 millióért mozdítható Yusuf Yazici (Lille), Robin Gosens (Atalanta), a kétszeres argentin válogatott támadó, Julián Álvarez (River Plate) és Pedro (Roma).

Diogo Dalot újabb évéért hatmilliót kér a Manchester United, de az olaszok alkudoznak még picit, szerintük négymillió a reális ár, opciósan, közben ismét kölcsönkérték a Chelsea-től Bakayokót. A Real Madrid útilaput kötött Álvaro Odriozola talpára, az Inter és a Milan nagy örömére. A Santos csatáráról, Kaio Jorgéről sokat írtunk már, fél évvel a szerződése lejárta előtt a Milan hatmillió (4+2) eurót kínált érte. A játékos egy nyilatkozata szerint csakis a Milanban szeretné folytatni, és a fizetésében már meg is egyezett a kérővel – csakhogy a La Gazzetta dello Sport szerint ő és ügynöke elfogadta a Juventus fizetési ajánlatát is, mert a popszakma már csak ilyen.

Olasz szakírók szerint Coutinhónak évi hétmillió eurós nettó fizetést tud ajánlani a Milan, vételár fejében csak Leao játékjogát, esetleg kölcsönvenné a brazilt, 25 milliós vételi kötelezettséggel! A Barcelona Miralem Pjanicot felajánlotta cserébe Alessio Romagnoliért a Sport szerint, de sem ő, sem Coutinho nem ment bele a jelentős fizetéscsökkentésbe.

Jó hír a Milan-drukkereknek, hogy a Lazio egyik legjobbja, Luis Alberto a kedvenc csapatuknál szeretné folytatni, ezért is sztrájkol, no meg a célként kitűzött évi négymillió eurós nettó fizetésért. Az ára állítólag 45 millió euró – vagy Leao játékjoga.

Szóval hiába hívja a PSG...


Nagyon nagy fogás lenne a Marseille legjobbja, a középső középpályás Boubacar Kamara, érte 12 milliót és negyedannyi bónuszt kínált a L'Equipe szerint a Milan. Ennél sokkal többet ér a francia játékos, de a szerződése jövőre lejár.

Az Atalanta felajánlotta a 33 éves Josip Ilicicet a Milannak, alighanem ő lehet a vészmegoldás, ha a Juventus elviszi Kaio Jorgét. Pioli, aki a nyár elején visszautasította a Tottenham ajánlatát, Giroud miatt változtatni szeretne a taktikán, és immáron két csatárral rohamozzák az ellen állásásait, a jó öreg 4–4–2-ben.

Csak az érdekesség kedvéért: Pioli évi kétmilliót keres, nettóban, Massimiliano Allegri 8, José Mourinho 7, Maurizio Sarri és Simone Inzaghi 4-4, Luciano Spalletti 3 milliót. Pioli szerződése még egy idényig tart, de van egy egyéves hosszabbítási opció.

A posztberlusconi érában a Milan a bajnoki tabellán sorrendben a 6., az 5., a 6. és a 2. helyen végzett, a kupákban egyáltalán nem értek el sikereket – legutóbb Pioli a játékoskeretből kihozta a maximumot, nagy kérdés, mekkora a baj a még mindig kínai kézben lévő Internél, és meddig tart a Juventus gyengélkedése, de egy jó transzferhajrával és egy kis szerencsével most már tényleg a bajnokesélyesek közé tartozna a Milan.

Amely visszatért immáron a Bajnokok Ligájába is, és Robert Pires szerint a Giroud, Ibrahimovic csatársor a védők rémálma lesz. A Milan meg olasz bajnok...

Mondjuk egy Maignan – Calabria, Tomori, Kjaer, Theo Hernández – Rafinha, Tonali, Kessié, Brandt – Giroud, Ibrahimovic alapcsapattal ez nem is lenne éppen csoda, de ne tévesszük szem elől, hogy a BL nemcsak az anyagi biztonságot jelenti, hanem a hármas terhelést is. És ahogyan tavaly írtuk...

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSA, 2021 NYARA

ATALANTA
Érkezett: Juan Musso (Udinese, 20 000 000 euró), Simone Mazzocchi (Südtirol), Matteo Lovato (Hellas Verona, 8 000 000 euró)
Kölcsönbe: Giuseppe Pezzella (Parma)
Kölcsönből vissza: Roberto Piccoli (Spezia), Federico Mattiello (Spezia), Ebrima Colley (Hellas Verona), Christian Capone (Pescara), Raoul Bellanova (Pescara), Caleb Okoli (SPAL), Arkadiusz Reca (Crotone), Rodrigo Guth (Pescara), Marco Carraro (Frosinone), Jacopo Da Riva (Vicenza), Marco Carnesecchi (Cremonese), Marco Tumminello (SPAL), Nadir Zortea (Cremonese), Luca Valzania (Cremonese), Luca Vido (Pisa), Bryan Cabezas (Emelec), Simone Muratore (Reggiana), Enrico Del Prato (Reggina)
Távozott:
Musa Barrow (Bologna, kölcsön után végleg, 14 500 000 euró), Roger Ibanez (Roma, kölcsön után végleg, 9 000 000 euró), Andreas Cornelius (Parma, kölcsön után végleg, 8 400 000 euró), Nicolas Haas (Empoli, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe:
Simone Mazzocchi (Ternana), Caleb Okoli (Cremonese), Luca Vido (Cremonese), Pierluigi Gollini (Tottenham), Rodrigo Guth (Nijmegen), Salvatore Elia (Benevento), Nadir Zortea (Salernitana), Anton Kresic (HNK Rijeka), Matteo Ruggeri (Salernitana), Christian Capone (Ternana)
Kölcsönből vissza:
Raoul Bellanova (Bordeaux), Mattia Caldara (Milan)

FC BOLOGNA
Érkezett: Musa Barrow (Atalanta, kölcsön után végleg, 14 500 000), Kevin Bonifazi (SPAL, 6 000 000), Adama Soumaoro (Lille, kölcsön után végleg, 2 500 000), Sydney van Hooijdonk (NAC, ingyen), Francesco Bardi (Frosinone), Marko Arnautovic (Shanghai Port, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Orji Okwonkwo (Reggina), Nehuén Paz (Kayserispor), Arturo Calabresi (Cagliari), Stefano Denswil (Bruges), Godfred Donsah (Caykur Rizespor), Gianmarco Cangiano (Ascoli), Gabriele Corbo (Ascoli), Diego Falcinelli (Crvena zvezda), Luis Binks (Montréal), Kingsley Michael (Reggina)
Távozott: Rodrigo Palacio (szerződése lejárt), Danilo (szl.), Angelo da Costa (szl.), Andrea Poli (Antalyaspor, i.), Arturo Calabresi (szerződését felbontották), Arturo Calabresi (Lecce)
Kölcsönbe: Musa Juwara (Crotone)
Kölcsönből vissza: Edoardo Vergani (Inter), Paolo Farago (Cagliari), Valentin Antov (CSZKA Szófia)

CAGLIARI CALCIO
Érkezett: Razvan Marin (Ajax, kölcsön után végleg, 10 000 000), Gabriele Zappa (Pescara, kölcsön után végleg, 3 500 000)
Kölcsönbe: Kevin Strootman (Marseille)
Kölcsönből vissza: Filip Bradaric (al-Ain), Senna Miangue (Eupen), Damir Ceter (Pescara), Diego Farias (Spezia), Paolo Farago (Bologna), Christian Oliva (Valencia)
Távozott: Kiril Deszpodov (Ludogorec, kölcsön után végleg, 2 000 000), Ragnar Klavan (Paide, ingyen), Kwadwo Asamoah (szl.), Filip Bradaric (al-Ahli Dzsidda)
Kölcsönbe: Senna Miangue (Cercle Bruges), Matteo Tramoni (Brescia), Guglielmo Vicario (Empoli), Zito Luvumbo (Como)
Kölcsönből vissza: Riccardo Sottil (Fiorentina), Radja Nainggolan (Inter), Alfred Duncan (Fiorentina), Arturo Calabresi (Bologna), Daniele Rugani (Juventus)

FC EMPOLI
Érkezett: Riccardo Fiamozzi (Lecce, kölcsönből után végleg, 500 000), Giovanni Crociata (Crotone), Nicolas Haas (Atalanta, kölcsön után végleg), Niccolo Chiorra (Grosseto, 350 000)
Kölcsönbe: Guglielmo Vicario (Cagliari), Petar Stojanovic (Dinamo Zagreb, 300 000), Riccardo Marchizza (Sassuolo)
Kölcsönből vissza: Antonino La Gumina (Sampdoria), Samuel Mraz (Zaglebie Lubin)
Távozott: Hamed Junior Traore (Sassuolo, kölcsön után végleg, 16 000 000), Antonino La Gumina (Sampdoria, 5 500 000), Stefano Sabelli (Genoa, i.)
Kölcsönből vissza: Nicolo Casale (Hellas Verona), Szymon Zurkowski (Fiorentina), Aleksza Terzics (Fiorentina), Marco Olivieri (Juventus U23), Ryder Matos (Udinese), Giovanni Crociata (Crotone)

AFC FIORENTINA
Érkezett: Nicolás González (VfB Stuttgart, 23 000 000), Igor (SPAL, kölcsön után végleg, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Riccardo Sottil (Cagliari), Luca Ranieri (SPAL), Petko Hrisztov (Pro Vercelli), Riccardo Saponara (Spezia), Pol Lirola (Marseille), Alfred Duncan (Cagliari), Jusszef Maleh (Venezia), Christian Dalle Mura (Reggina), Marco Benassi (Hellas Verona), Kevin Diks (Aarhus), Szymon Zurkowski (Empoli), Michele Cerofolini (Reggiana), Gabriele Ferrarini (Venezia), Aleksza Terzics (Empoli), Rafik Zekhnini (Lausanne)
Távozott: Alban Lafont (Nantes, kölcsön után végleg, 7 500 000), Federico Ceccherini (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 3 000 000), David Hancko (Sparta Praha, kölcsön után végleg, 2 500 000), Maximiliano Olivera (Juárez, i.), Valentin Eysseric (Kasimpasa, i.), Franck Ribéry (szl.), Borja Valero (visszavonult), Martín Cáceres (szl.). Petko Hrisztov (Spezia, i.), Kevin Diks (Köbenhavn, i.)
Kölcsönből vissza: Antonio Barreca (Monaco), Kévin Malcuit (Napoli)

GENOA CFC
Érkezett: Alberto Paleari (Cittadella, kölcsön után végleg, 2 000 000), Aleksander Buksa (Wisla Kraków, i.), Stefano Sabelli (Empoli, i.), Salvatore Sirigu (Torino, i.)
Kölcsönbe:
Zinho Vanheusden (Inter)
Kölcsönből vissza: Lukas Lerager (Köbenhavn), Filip Jagiello (Brescia), Stefano Sturaro (Hellas Verona), Mattia Bani (Parma), Raúl Asencio (SPAL), Vittorio Parigini (Ascoli), Kevin Agudelo (Spezia), Jandrei (Athletico Paranaense), Nicola Dalmonte (Vicenza), Giacomo Calo (Pordenone), Andrea Favilli (Hellas Verona), Pawel Jaroszynski (Pescara)
Távozott: Nicola Dalmonte (Vicenza), Cristián Zapata (San Lorenzo, i.), Goran Pandev (szl.), Valon Behrami (szl.)
Kölcsönbe: Giacomo Calo (Benevento), Pawel Jaroszynski (Salernitana), Alberto Paleari (Benevento), Vittorio Parigini (Como)
Kölcsönből vissza: Edoardo Goldaniga (Sassuolo), Mattia Perin (Juventus), Miha Zajc (Fenerbahce), Davide Zappacosta (Chelsea), Luca Pellegrini (Juventus), Gianluca Scamacca (Sassuolo), Kevin Strootman (Marseille), Jérome Onguéné (Salzburg), Marko Pjaca (Juventus)

HELLAS VERONA
Érkezett: Antonín Barák (Udinese, kölcsönből vissza, 6 000 000), Giangiacomo Magnani (Sassuolo, kölcsön után végleg, 4 000 000), Federico Ceccherini (Fiorentina, kölcsön után végleg, 3 000 000)
Kölcsönbe: Gianluca Frabotta (Juventus)
Kölcsönből vissza: Nicolo Casale (Empoli), Salvatore Bocchetti (Pescara), Antonino Ragusa (Brescia), Mariusz Stepinski (Lecce), Alan Empereur (Palmeiras), Karim Laribi (Reggiana), Samuel Di Carmine (Crotone)
Távozott: Salvatore Bocchetti (visszavonult), Karim Laribi (Reggina), Matteo Lovato (Atalanta, 8 000 000)
Kölcsönbe: Destiny Udogie (Udinese), Mariusz Stepinski (Aris Limassol)
Kölcsönből vissza: Federico Dimarco (Inter), Ivan Ilics (Manchester City U23), Marco Benassi (Fiorentina), Andrea Favilli (Genoa), Ebrima Colley (Atalanta), Eddie Salcedo (Inter), Ronaldo Vieira (Sampdoria), Stefano Sturaro (Genoa)

INTERNAZIONALE
Érkezett: Matteo Darmian (Parma, kölcsön után végleg, 2 500 000 euró), Hakan Calhanoglu (Milan, i.), Alex Cordaz (Crotone, i.), Zinho Vanheusden (Standard Liege, 16 000 000)
Kölcsönből vissza: Lucien Agoume (Spezia), Darian Males (Basel), Sebastiano Esposito (Venezia), Radja Nainggolan (Cagliari), Joao Mário (Sporting CP), Lorenzo Pirola (Monza), Samuele Mulattieri (Volendam), Dalbert (Rennes), Andreaw Gravillon (Lorient), Eddie Salcedo (Hellas Verona ), Facundo Colidio (St. Truiden), Edoardo Vergani (Bologna), Gabriel Brazao (Oviedo), Valentino Lazaro (Mönchengladbach), Federico Dimarco (Hellas Verona)
Távozott: Matteo Politano (Napoli, 19 000 000 euró), Antonio Candreva (Sampdoria, kölcsön után végleg, 2 500 000), Daniele Padelli (Udinese, i.), Ashley Young (Aston Villa, i.), Rigoberto Rivas (Reggina, kölcsön után végleg), Alekszandar Kolarov (szl.), Asraf Hakimi (PSG, 60 000 000), Joao Mário (Benfica, i.)
Kölcsönbe: Michele Di Gregorio (Monza), Darian Males (Basel), Andreaw Gravillon (Reims), Sebastiano Esposito (Basel), Marco Pompetti (Pescara), Zinho Vanheusden (Genoa), Samuele Mulattieri (Crotone), Filip Sztankovics (Volendam)

JUVENTUS
Érkezett: Weston McKennie (Schalke, kölcsön után végleg, 20 500 000)
Kölcsönből vissza: Mattia Perin (Genoa), Luca Pellegrini (Genoa), Hans Nicolussi Caviglia (Parma), Mattia De Sciglio (Lyon), Stefano Gori (Pisa), Daniele Rugani (Cagliari), Marko Pjaca (Genoa)
Távozott: Gianluigi Buffon (Parma, i.), Giorgio Chiellini (szl.)
Kölcsönbe: Stefano Gori (Como), Marko Pjaca (Torino), Gianluca Frabotta (Hellas Verona)

LAZIO
Érkezett: Dimitrije Kamenovics (Csukaricski, 2 500 000), Felipe Anderson (West Ham, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Simone Palombi (Pisa), Denis Vavro (Huesca), Bobby Adekanye (Den Haag), Szofian Kijin (Salernitana), Riza Durmisi (Salernitana), Jordan Lukaku (Antwerpen), André Anderson (Salernitana), Jony (Osasuna), Tiago Casasola (Salernitana), Fabio Maistro (Pescara), Emanuele Cicerelli (Salernitana), Cedric Gondo (Salernitana), Patryk Dziczek(Salernitana)
Távozott: Joseph Marie Minala (szl.), Senad Lulic (szl.), Marco Parolo (szl.), Mateo Musacchio (szl.)
Kölcsönből vissza: Andreas Pereira (Manchester United), Wesley Hoedt (Southampton)

AC MILAN
Érkezett: Fikayo Tomori (Chelsea, kölcsön után végleg, 29 200 000), Mike Maignan (Lille, 13 000 000), Sandro Tonali (Brescia, kölcsön után végleg, 6 900 000), Olivier Giroud (Chelsea, 1 000 000)
Kölcsönbe: Brahim Díaz (Real Madrid, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Plizzari (Reggina), Mattia Caldara (Atalanta), Marco Brescianini (Virtus Entella ), Frank Tsadjout (Cittadella), Tommaso Pobega (Spezia), Diego Laxalt (Celtic), Andrea Conti (Parma), Lorenzo Colombo (Cremonese)
Távozott: Diego Laxalt (Dinamo Moszkva, 3 500 000), Hakan Calhanoglu (Inter, i.), Mario Mandzukic (szl.), Gianluigi Donnarumma (PSG, i.), Antonio Donnarumma (szl.)
Kölcsönbe: Marco Brescianini (Monza), Frank Tsadjout (Pordenone), Lorenzo Colombo (SPAL)
Kölcsönből vissza: Brahim Díaz (Real Madrid), Diogo Dalot (Manchester United), Soualiho Meité (Torino)

NAPOLI
Érkezett: Matteo Politano (Inter, kölcsön után végleg, 19 000 000)
Kölcsön után végleg: Luca Palmiero (Chievo Verona), Adam Unasz (Crotone), Kévin Malcuit (Fiorentina), Sebastiano Luperto (Crotone), Amato Ciciretti (Chievo Verona), Zinédine Machach (Venlo), Gennaro Tutino (Salernitana), Michael Folorunsho (Reggina), Gianluca Gaetano (Cremonese)
Távozott: Elseid Hysaj (szl.), Nikola Makszimovics (szl.)
Kölcsönből vissza: Tiemoué Bakayoko (Chelsea)

AS ROMA

Érkezett: Roger Ibanez (Atalanta, kölcsön után végleg, 9 000 000), Bryan Reynolds (Dallas, kölcsön után vlgleg, 6 750 000), Ebrima Darboe (Roma U19)
Kölcsönből vissza: Robin Olsen (Everton), Justin Kluivert (Leipzig), Mirko Antonucci (Salernitana), Cengiz Ünder (Leicester City), Alessandro Florenzi (PSG), Alessio Riccardi (Pescara), Zan Celar (Cremonese), William Bianda (Waregem), Steven Nzonzi (Rennes)
Távozott: Bruno Peres (Trabzonspor, i.), Juan Jesus (szl.), Antonio Mirante (szl.), Simone Farelli (szl.), Mirko Antonucci (Cittadella)
Kölcsönbe: Pau López (Marseille), Cengiz Ünder (Marseille, 500 000), Justin Kluivert (Nice)

US SALERNITANA 1919
Érkezett: Reda Bultam (Triestina, kölcsön után végleg, 200 000), Michele Cavion (Ascoli, i.), Stefan Strandberg (Ural, i.), Tomasz Kupisz (Bari, kölcsön után végleg), Joel Obi (Chievo Verona, i.), Lassana Coulibaly (Angers, i.)
Kölcsönbe:
Nadir Zortea (Atalanta), Pawel Jaroszynski (Genoa), Matteo Ruggeri (Atalanta), Federico Bonazzoli (Sampdoria)
Távozott: Tomasz Kupisz (Pordenone)
Kölcsönbe:
Valerio Mantovani (Alessandria)
Kölcsönből vissza: Luka Bogdan (Livorno), Pawel Jaroszynski (Pescara), Szofian Kijin (Lazio), Riza Durmisi (Lazio), Mamadou Coulibaly (Udinese), André Anderson (Lazio), Gennaro Tutino (Napoli), Tiago Casasola (Lazio), Emanuele Cicerelli (Lazio), Cedric Gondo (Lazio), Patryk Dziczek (Lazio)

UC SAMPDORIA
Érkezett: Ernesto Torregrossa (Brescia, kölcsön után végleg, 6 000 000), Antonino La Gumina (Empoli, kölcsön után végleg, 5 500 000), Antonio Candreva (Inter, kölcsön után végleg, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Julian Chabot (Spezia), Fabio Depaoli (Benevento), Federico Bonazzoli (Torino), Ronaldo Vieira (Hellas Verona), Nicola Murru (Torino), Gianluca Caprari (Benevento), Wladimiro Falcone (Cosenza Calcio), Mohamed Bahlouli (Cosenza), Jeison Murillo (Celta Vigo)
Távozott: Antonio Palumbo (kölcsön után végleg, Ternana), Vasco Regini (Reggina, i.), Gastón Ramírez (szl.), Mohamed Bahlouli (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Federico Bonazzoli (Salernitana)
Kölcsönből vissza: Keita Baldé (Monaco), Karlo Letica (Bruges)

SASSUOLO CALCIO
Érkezett: Hamed Junior Traore (Empoli, kölcsön után végleg, 16 000 000), Jeremy Toljan (Dortmund, kölcsön után végleg, 3 500 000), Maxime López (Marseille, kölcsön után végleg, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Marco Sala (SPAL), Nicholas Pierini (Modena), Jens Odgaard (Pescara), Federico Ricci (Monza), Gianluca Scamacca (Genoa), Luca Mazzitelli (Pisa), Leonardo Sernicola (SPAL), Enrico Brignola (Frosinone), Claud Adjapong (Lecce), Davide Frattesi (Monza), Cristian Dell'Orco (Spezia), Riccardo Marchizza (Spezia), Marco Pinato (Cremonese), Alessandro Russo (Virtus Entella), Edoardo Goldaniga (Genoa)
Távozott: Marlon Barbosa (Sahtar Doneck, 12 000 000), Federico Di Francesco (SPAL, kölcsön után végleg, 4 500 000), Giangiacomo Magnani (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 4 000 000), Luca Mazzitelli (Monza, 2 000 000), Luca Ravanelli (Cremonese, kölcsön után végleg), Federico Ricci (Reggina), Cristian Dell'Orco (Perugia)
Kölcsönbe:
Jens Odgaard (Waalwijk), Leonardo Sernicola (Cremonese), Alessandro Russo (Alessandria), Riccardo Marchizza (Empoli)

SPEZIA CALCIO
Érkezett: Léo Sena (Atlético Mineiro, kölcsön után végleg, 2 000 000), Daniele Verde (AEK Athén, kölcsön után végleg, 600 000), Petko Hrisztov (Fiorentina, i.)
Kölcsönből vissza: Theophilus Awua (Pro Vercelli), Sveinn Aron Gudjohnsen (Odense)
Távozott: Matteo Ricci (szl.), Claudio Terzi (szl.)
Kölcsönből vissza: Riccardo Marchizza (Sassuolo), Cristian Dell'Orco (Sassuolo), Roberto Piccoli (Atalanta Bergamo), Federico Mattiello (Atalanta), Kevin Agudelo (Genoa), Nahuel Estévez (Estudiantes), Diego Farias (Cagliari), Tommaso Pobega (Milan), Lucien Agoume (Inter), Julian Chabot (Sampdoria), Riccardo Saponara (Fiorentina)

TORINO FC
Érkezett: Etrit Berisha (SPAL), Magnus Warming (Lyngby, 1 200 000), Dennisz Sztojkovics (Partizan Beograd, i.)
Kölcsönbe:
Marko Pjaca (Juventus)
Kölcsönből vissza: Jacopo Segre (SPAL), Simone Edera (Reggina), Soualiho Meité (Milan), Vincenzo Millico (Frosinone), Koffi Djidji (Crotone), Iago Falque (Benevento), Vitalie Damascan (Waalwijk), Ola Aina (Fulham)
Távozott: Lucas Boyé (Elche, kölcsön után végleg, 2 000 000), Nicolas N'Koulou (szl.), Samir Ujkani (szl.), Vitalie Damascan (Sepsi, i.), Salvatore Sirigu (Genoa, i.), Soualiho Meité (Benfica, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Nicola Murru (Sampdoria), Federico Bonazzoli (Sampdoria), Amer Gojak (Dinamo Zagreb)

UDINESE CALCIO
Érkezett: Daniele Padelli (Inter, i.), Lazar Samardzic (RB Leipzig, 3 000 000)
Kölcsönbe: Destiny Udogie (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Nicholas Opoku (Amiens), Antonín Barák (Hellas Verona), Svante Ingelsson (Paderborn), Riad Bajic (Ascoli), Ryder Matos (Empoli), Lukasz Teodorczyk (Charleroi), Felipe Vizeu (Ceará), Cristo (Mirandés), Mamadou Coulibaly (Salernitana)
Távozott: Juan Musso (Atalanta, 20 000 000), Antonín Barak (Hellas Verona, 6 000 000), Svante Ingelsson (Hansa Rostock), Sebastian Prödl (szl.), Rodrigo De Paul (Atlético Madrid, 35 000 000)
Kölcsönbe: Felipe Vizeu (Jokohama)
Kölcsönből vissza: Thomas Ouwejan (AZ), Kevin Bonifazi (SPAL), Jayden Braaf (Manchester City U23)

VENEZIA FC
Érkezett: David Schnegg (LASK, 250 000), Daan Heymans (Waasland-Beveren, i.), Dor Perec (Maccabi Tel Aviv, i.), Tanner Tessmann (Dallas, 3 640 000)
Kölcsönbe: Tyronne Ebuehi (Benfica B), Arnór Sigurdsson (CSZKA Moszkva, 800 000)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Gabriele Ferrarini (Fiorentina), Sebastiano Esposito (Inter), Jusszef Maleh (Fiorentina)

Lezárva csütörtökön, vastaggal az elmúlt két hét igazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik