BACSKAI JÁNOS 2021.07.15 18:03 Frissítve: 2021.07.24 23:46

Chiesát meg sem vette még a Juventus, máris eladná?

Közelgő olimpia ide, a tomboló nyár és a nyári nyitás utáni tombolás oda, a futball szerelmesei ezen a nyáron is bújják a híreket, alig várják már, kedvenc csapatuk, csapataik kikkel erősítenek – és kikkel nem. Ezen a nyáron is megzörgetünk minden harasztot, utánanézünk a leghihetőbb és legborzalmasabb pletykáknak, és táblázatba gyömöszöljük a legfontosabb igazolásokat. Az angolok után ismét az olaszokkal folytatjuk.

Marad? A jelek szerint igen (Fotó: AFP)


A csalódásokat okozó idényt maga mögött hagyó JUVENTUS ezen a nyáron egyetlen új játékost sem vett még, csak a tavaly kölcsönkért amerikai középső és jobb oldali középpályást, Weston McKennie-t (a 4.5 milliós díj után most 20.5 millió euró ütötte a gelsenkircheniek markát) szerezte meg végleg. Még 6.5 milliós bónuszban reménykednek a németek. McKennie kedvenc posztján a Juventusban Arthur, Rodrigo Bentancur, Adrien Rabiot és Aaron Ramsey is bevethető. Más játékost nem is vett még a klub, sőt távozott szerződése lejártával Gianluigi Buffon és Giorgio Chiellini, utóbbi az Európa-bajnokságon egyenesen zseniálisan futballozott és viselkedett.

Visszajött ellenben kölcsönből a két éve 22 millió euró értékben megszerzett balhátvéd, Luca Pellegrini, aki tavaly a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott. Megrekedt a fejlődésben az egykori csodakapus, Mattia Perin, akit egy fél évre egészen pontosan 521 ezer euróért adtak kölcsön szintén a Genoának – a horvát szélsőért, Marko Pjacáért nem fizettek a genovaiak, és nem is érvényesítették a húszmillió eurós vételi opciót. Pjaca eleddig 590 percet játszott a Juvében, csaknem 25 millió euróért cserébe.

A 21 éves középső középpályás, Hans Nicolussi Caviglia értéke nem nőtt jelentősen parmai kölcsönjátéka során, a 28 éves szélsővédő, Mattia De Sciglio sokat játszott a Lyonban – de miként a kapus Stefano Gori és a védő Daniele Rugani, a maradásban a szakértők szerint ő sem bízhat (ugyanakkor az ügynöke, Davide Torchia szerint az új Juve-edző komolyan számol vele).

AJÁNLÓ
Tuningolás helyett „szuningolás”, nem költekezhet az Inter

A négymillió euróért elvihető Rugani képességeivel nincs gond, kérőkben sem szenved hiányt (Betis, Cagliari, Fenerbahce, Empoli), a leendő klasszisként számon tartott Merih Demiralt a Roma csábítja, de a 40 millió eurós árcédula láttán visszahőkölt. Nem tudjuk egyelőre, mit lép a másik kérő, a nagycsapatok háza táján rendre jó hatásfokkal kapirgáló Atalanta. Az Andrea Pirlo által felfedezett Gianluca Frabottát a Genoa (kölcsönbe, de visszavételi opcióval) és a Roma, a román bekket, Radu Dragusint a Crystal Palace és a Sassuolo, Gorit a Brescia monitorozza, Aaron Ramsey neve az Arsenal, Liverpool duónál, Paulo Dybaláé az Atlético Madridnál merült fel a szaksajtó szerint, Cristiano Ronaldót hírbe hozták a PSG-vel és a Barcelonával is, de az ő megszerzése jelenleg túl drága mulatság a topcsapatoknak is.

Van miért erősíteni, Andrea Pirlo alatt a Juventus az előző idényben csak a hazai Szuperkupát és az Olasz Kupát nyerte meg, a bajnokságban címvédőként óriási meglepetésre a negyedik helyen végzett, a Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat között kikapott az FC Portótól.

A régi-új edző, a 2014 és 2019 között az Öreg Hölgyet szolgáló Massimiliano Allegri a védelmet egy brazillal szeretné megerősíteni, a laziós Luiz Felipe változatos csereakciók keretein belül kerülhet Torinóba, a középpályán az új főnök a bayernes Corentin Tolisso vagy még inkább Leon Goretzka lenne a tervei szerint, mellette Granit Xhaka vagy Renato Sanches végezheti a kulimunkát, már ha valóra válnának a lapok jövendölései. Nem lenne rossz ötlet visszacsábítani a Barcelonától Miralem Pjanicot, aki most igen jutányosan megszerezhető, csak éppen most évi 15 millió eurót keres bruttóban, egymillió eurós bónuszkerettel.

Tolisso feleennyit kap most Münchenben, Goretzka szerződése jövőre lejár, Xhakáért a Roma 12 milliót ajánlott, negyedannyi bónusszal, de az Arsenal ragaszkodik a húszmillióhoz. Robin Gosens még ennél is drágább, mínusz pár cserejátékos, mert a Serie A már csak ilyen, olcsóbb kiszemelt volt a védelem bal oldalára a párizsi Mitchel Bakker, írták a lapok. Azt is simán el tudjuk képzelni, hogy megvegyék Nápolyból második számú kapusnak a kolumbiai David Ospinát vagy a városi riválistól a csoda rutinos Salvatore Sirigut, a friss Európa-bajnok szerződését felbontották (másik három udvarlója a Roma, a Cagliari és a nagy esélyes Genoa).

Meglepetés-kiszemeltek c. rovatunk következik. A 18 éves bosnyák középhátvédnek, Tarik Muharemovicnak éppen nincs klubja, nemrégiben szakított a Wolfsbergerrel, egy portugál lap szerint a Juve közel áll az szerződéskötéshez a hatalmas termetű dél-koreai védővel, Kim Min Dzsére, őt tavaly a Tottenham, idén magától értetődő módon a Roma is hívogatja. A 45 millió eurós opciót nyilván nem fogják érvényesíteni az olaszok, a játékos szerződése decemberben lejár a kínai Kuoannal.

Nem egyszerű egy nagycsapatnak bárkit is leigazolnia, amikor felröppent a hír a sajtóban, hogy az olaszok megvennék az FCSB 18 éves szélsőjét, Octavian Popescut, a bukarestiek hírhedten nyugodt és visszafogott elnöke, Ioan Becali azonnal ötvenmillió eurót kért érte! „Miért adjam el tizenhárom millióért, amikor ötvenmilliót is kaphatok érte? De ha három évig még itt játszik, százmilliót is megér majd” – tekintett optimistán a jövőbe a kontinensszerte ismert szakember.

A Copa Américán kiderült, az udinei Rodrigo De Paul megérett már egy nagycsapatra, de az Atlético Madrid hamarabb megadta érte a 35 millió eurót, mint a Juve, holott lett volna helye a csapatban, mert bizony sokszor egysíkúvá vált a „zebrák” játéka, kreatív szélsők ide vagy oda. Még nagyobb kérdés, Ousmane Dembélé otthagyná-e kényelmes, évi bruttó 20 millió eurós barcelonai fizetését, és még nagyobb talány, lenne-e rá mai formájában szüksége Allegrinek? Felmerült még a manchesteri Gabriel Jesus és a párizsi középső középpályás, Leandro Paredes neve is, de ők csak sztárok eladása esetén jöhetnek szóba, addig maximum szóban jöhetnek. Sőt utóbbi megszerzésében a magunk részéről egyáltalán nem bízunk.

Ugyanakkor a brit sajtó egy része esküszik rá, Gabriel Jesus a Juventus első számú nyári célpontja.

Ha már szélsők szóba kerültek fentebb: José Mourinho nem alélt el Pedro előző idénybeli teljesítményétől, elengedné szívesen a spanyol veteránt, és juvés kiszemelt olasz lapok szerint a római szűrő, a szintén spanyol Gonzalo Villar is, akit tavaly négymillióért vettek a fővárosiak az Elchétől, és igen jól jártak vele.

Sokkal drágább lenne a Fiorentina szerb hátvédje, Nikola Milenkovics, rá Chiellini távozása miatt van szükség – sőt akkor is, ha a veterán népkedvenc ismét aláírna egy idényre, teljesítve a tömegek óhaját (az ügynöke szerint a Juventus ajánlatára vár jelenleg is). Szintén Európa-bajnoki hős Manuel Locatelli, aki ugyan egy idő után kiszorult a válogatott kezdőjéből, de még 40 millió euróért is remek vétel, ráadásul ő azé a Sassuolóé, amelyik kvázi fiókcsapatként üzemel. Nem kellett hozzá sok szakértelem: már tavaly jeleztük, óriási hibát vétett elkótyavetyélésével a Milan.

A La Gazzetta dello Sport szerint Allegri mindenképpen szeretné leigazolni Locatellit, a Juventus vezetősége áldását adta erre, sőt egy 400 millió eurós tőkeinjekciót is adott az egyesületnek, a koronavírus okozta 320 millió eurós veszteség miatt is. Érdekes, hogy az Arsenal is megadná Locatelliért a kért 40 millió eurót, de a két olasz klub közötti jó viszony miatt a Sassuolo akár ötéves részletre is, de a Juvének adná el a középpályást, aki maga inkább maradna Olaszországban. A Juventus az első hírek szerint egy évre kölcsönbe vinné ingyen, negyvenmilliós vételi kötelezettséggel, elsőre 30 milliót adott volna, plusz a Radu Dragusin, Felix Correia, Nicolo Fagioli trió játékjogát.

Igaz lenne?

 

Federico Chiesáért legalább 90 milliót kér olasz lapok szerint a Juventus, ha eladja, például a Bayerntől, amelynek új edzője, Julian Nagelsmann nyíltan bevallotta, mennyire rajong az olasz szélsőért, szeretné is megvásárolni, de gyorsan hozzátette: „A Juve által kért ár magas, túlságosan is magas...”. A szélső másik állítólagos kérője a Liverpool, de ne feledjük, Chiesa még nem a Juventus játékosa! Tavaly vették kölcsön egy érdekes ügylet keretein belül: a Juventus az első idényéért hárommillió eurót fizetett, a mostaniért hetet, és jövőre 40 millióért meg kell vennie, ha a Juve a bajnokságban bekerül a legjobb négy csapat közé, vagy ha Chiesa a mérkőzések legalább 60 százalékán játszik legalább 30 percet, vagy ha legalább tíz gólt és tíz gólpasszt szerez az idényben. Plusz tízmillió eurós bónusszal számolhat a Fiorentina. Chiesa 2025-ig lesz az eladáskor a torinóiak játékosa. A vételárat három részletben kell majd kifizetni.

Messze vannak már azok az idők, amikor az angliai kérőktől ötvenmillió eurót kérhetett Alex Sandróért a Juve, a brazil védő most sokkal kevesebbért vihető-vehető. Olasz szakírók szerint egy fiatal, maximum 23 éves csatár kellene a Juvébe, így aztán Edin Dzeko és a tavalyi célpont Olivier Giroud már nem téma, de többek titkos esélyese a Santos még tizenéves középcsatára, Kaio Jorge, akit évek óta figyel az olasz csapat, de most a Leverkusen, a Chelsea, a Lipcse, a Wolverhampton, az Inter és a PSG is alkuszik rá. A legnagyobb fogás mindenképpen Mauro Icardi lenne, akitől máris szabadulna a PSG. A Football Italia szerint Arthurt adnák vagy kérik érte cserébe.

 

 

Allegri a La Gazzetta dello Sport szerint mindenképpen megtartja a Manchester United által monitorozott Adrien Rabiot-t, hogy Locatelli balján játsszon, ellenben a sérülékeny, a pályán és azon kívül is sokszor hibázó McKennie helyzete ingatag – őt a kötelező opció miatt vették meg most. Lehet, hogy Arthur jobb lábát műteni kell, ez befolyásolja az átigazolási folyamatokat is.

A télen 18+2 millió euróért megvette a Juventus a Genoától a 19 esztendős középső középpályást, Nicolo Rovellát, de ő csak jövőre csatlakozik a a klubhoz, ám a fentiekből kiindulva egy négyes csere hullámain „zebra lehet” már ezen a nyáron. Ez esetben tényleg távozhat Aaron Ramsey, csak legyen aki állja mostani, hétmillió eurós nettó bérét...

Az új vezetés, a Maurizio Arrivabene, Federico Cherubini páros hosszabbítani szeretne Paulo Dybalával, akinek elsőre évi tízmilliós nettó fizetést ajánlottak a mostani 7.3 millió helyett, Cristiano Ronaldo ügynöke és barátja, Jorge Mendes szeretné a támadó szerződését egy évvel, azaz 2023-ig megtoldani, és szintén jövőre fut ki Mattia De Sciglio (28 éves), Juan Cuadrado (33), Mattia Perin (28) és Federico Bernardeschi (27) szerződése is. Álvaro Morata kölcsönszerződését meghosszabbították most tízmillió euróért, de nem éltek a 45 millió eurós vételi opcióval.

Ronaldo most közel 60 millió eurót keres évente bruttóban, nettóban ez picivel több, mint a fele. A jelenlegi helyzetben meggondolandó a hosszabbítás, és éppen a gazdasági válság miatt nincs most potens kérője. Egyik neves elődje, David Trezeguet szerint Ronaldónak több játékossal is problémája van Torinóban... Ugyanakkor Ronaldo már 36 és fél éves, de a Juvében 133 mérkőzésen 123 kanadai pontot termelt, a keret negyedik legértékesebb játékosa, nem sokkal lemaradva Dybalától, és ugyebár friss Eb-gólkirályként tér vissza a csapathoz.

Egy kis érdekesség: Ronaldo azzal a Patrik Schickkel holtversenyben lett aranycipős, akit nem is olyan régen szinte már leigazolt a Juventus, de az ék megbukott a szíve miatt az orvosi vizsgálatokon!

De Paulról lemaradt az Öreg Hölgy, a talján sajtó szerint az új kreatív erősítés így a laziós Luis Alberto lehet. Érte befutott már Rómába egy 20 és egy 25 millió eurós ajánlat az Intertől és/vagy a Milantól, az eladó elsőre ötvenmillió eurót kért érte – a torinóiak állítólag Federico Bernardeschi játékjogát adnák. Érdekes, hogy a Milan a Lazio-imádó Alessio Romagnolit ajánlotta fel cserébe a spanyolért, aki annyira szeretne távozni, hogy meg sem jelent az alapozáskor, és ezért pénzbüntetést kapott.

Az ilyen makrancokoskodás az álmoskönyvek szerint aláírt előszerződést takar...

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSA, 2021 NYARA

ATALANTA
Érkezett: Juan Musso (Udinese, 20 000 000 euró), Simone Mazzocchi (Südtirol)
Kölcsönből vissza: Roberto Piccoli (Spezia), Federico Mattiello (Spezia), Ebrima Colley (Hellas Verona), Christian Capone (Pescara), Raoul Bellanova (Pescara), Caleb Okoli (SPAL), Arkadiusz Reca (Crotone), Rodrigo Guth (Pescara), Marco Carraro (Frosinone), Jacopo Da Riva (Vicenza), Marco Carnesecchi (Cremonese), Marco Tumminello (SPAL), Nadir Zortea (Cremonese), Luca Valzania (Cremonese), Luca Vido (Pisa), Bryan Cabezas (Emelec), Simone Muratore (Reggiana), Enrico Del Prato (Reggina)
Távozott:
Musa Barrow (Bologna, kölcsön után végleg, 14 500 000 euró), Roger Ibanez (Roma, kölcsön után végleg, 9 000 000 euró), Andreas Cornelius (Parma, kölcsön után végleg, 8 400 000 euró), Nicolas Haas (Empoli, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe:
Simone Mazzocchi (Ternana), Caleb Okoli (Cremonese), Luca Vido (Cremonese), Pierluigi Gollini (Tottenham), Rodrigo Guth (Nijmegen), Salvatore Elia (Benevento), Nadir Zortea (Salernitana), Anton Kresic (HNK Rijeka)
Kölcsönből vissza:
Raoul Bellanova (Bordeaux), Mattia Caldara (Milan)

FC BOLOGNA
Érkezett: Musa Barrow (Atalanta, kölcsön után végleg, 14 500 000), Kevin Bonifazi (SPAL, 6 000 000), Adama Soumaoro (Lille, kölcsön után végleg, 2 500 000), Sydney van Hooijdonk (NAC, ingyen), Francesco Bardi (Frosinone)
Kölcsönből vissza: Orji Okwonkwo (Reggina), Nehuén Paz (Kayserispor), Arturo Calabresi (Cagliari), Stefano Denswil (Bruges), Godfred Donsah (Caykur Rizespor), Gianmarco Cangiano (Ascoli), Gabriele Corbo (Ascoli), Diego Falcinelli (Crvena zvezda), Luis Binks (Montréal), Kingsley Michael (Reggina)
Távozott: Rodrigo Palacio (szerződése lejárt), Danilo (szl.), Angelo da Costa (szl.), Andrea Poli (Antalyaspor, i.)
Kölcsönbe: Musa Juwara (Crotone)
Kölcsönből vissza: Edoardo Vergani (Inter), Paolo Farago (Cagliari), Valentin Antov (CSZKA Szófia)

CAGLIARI CALCIO
Érkezett: Razvan Marin (Ajax, kölcsön után végleg, 10 000 000), Gabriele Zappa (Pescara, kölcsön után végleg, 3 500 000)
Kölcsönbe: Kevin Strootman (Marseille)
Kölcsönből vissza: Filip Bradaric (al-Ain), Senna Miangue (Eupen), Damir Ceter (Pescara), Diego Farias (Spezia), Paolo Farago (Bologna), Christian Oliva (Valencia)
Távozott: Kiril Deszpodov (Ludogorec, kölcsön után végleg, 2 000 000), Ragnar Klavan (Paide, ingyen), Kwadwo Asamoah (szl.), Filip Bradaric (al-Ahli Dzsidda)
Kölcsönbe: Senna Miangue (Cercle Bruges), Matteo Tramoni (Brescia), Guglielmo Vicario (Empoli)
Kölcsönből vissza: Riccardo Sottil (Fiorentina), Radja Nainggolan (Inter), Alfred Duncan (Fiorentina), Arturo Calabresi (Bologna), Daniele Rugani (Juventus)

FC EMPOLI
Érkezett: Riccardo Fiamozzi (Lecce, kölcsönből után végleg, 500 000), Giovanni Crociata (Crotone), Nicolas Haas (Atalanta, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe: Guglielmo Vicario (Cagliari), Petar Stojanovic (Dinamo Zagreb, 300 000)
Kölcsönből vissza: Antonino La Gumina (Sampdoria), Samuel Mraz (Zaglebie Lubin)
Távozott: Hamed Junior Traore (Sassuolo, kölcsön után végleg, 16 000 000), Antonino La Gumina (Sampdoria, 5 500 000), Stefano Sabelli (Genoa, i.)
Kölcsönből vissza: Nicolo Casale (Hellas Verona), Szymon Zurkowski (Fiorentina), Aleksza Terzics (Fiorentina), Marco Olivieri (Juventus U23), Ryder Matos (Udinese), Giovanni Crociata (Crotone)

AFC FIORENTINA
Érkezett: Nicolás González (VfB Stuttgart, 23 000 000), Igor (SPAL, kölcsön után végleg, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Riccardo Sottil (Cagliari), Luca Ranieri (SPAL), Petko Hrisztov (Pro Vercelli), Riccardo Saponara (Spezia), Pol Lirola (Marseille), Alfred Duncan (Cagliari), Jusszef Maleh (Venezia), Christian Dalle Mura (Reggina), Marco Benassi (Hellas Verona), Kevin Diks (Aarhus), Szymon Zurkowski (Empoli), Michele Cerofolini (Reggiana), Gabriele Ferrarini (Venezia), Aleksza Terzics (Empoli), Rafik Zekhnini (Lausanne)
Távozott: Alban Lafont (Nantes, kölcsön után végleg, 7 500 000), Federico Ceccherini (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 3 000 000), David Hancko (Sparta Praha, kölcsön után végleg, 2 500 000), Maximiliano Olivera (Juárez, i.), Valentin Eysseric (Kasimpasa, i.), Franck Ribéry (szl.), Borja Valero (visszavonult), Martín Cáceres (szl.). Petko Hrisztov (Spezia, i.), Kevin Diks (Köbenhavn, i.)
Kölcsönből vissza: Antonio Barreca (Monaco), Kévin Malcuit (Napoli)

GENOA CFC
Érkezett: Alberto Paleari (Cittadella, kölcsön után végleg, 2 000 000), Aleksander Buksa (Wisla Kraków, i.), Stefano Sabelli (Empoli, i.)
Kölcsönbe: Zinho Vanheusden (Inter)

Kölcsönből vissza: Lukas Lerager (Köbenhavn), Filip Jagiello (Brescia), Stefano Sturaro (Hellas Verona), Mattia Bani (Parma), Raúl Asencio (SPAL), Vittorio Parigini (Ascoli), Kevin Agudelo (Spezia), Jandrei (Athletico Paranaense), Nicola Dalmonte (Vicenza), Giacomo Calo (Pordenone), Andrea Favilli (Hellas Verona), Pawel Jaroszynski (Pescara)
Távozott: Nicola Dalmonte (Vicenza), Cristián Zapata (szl.), Goran Pandev (szl.), Valon Behrami (szl.)
Kölcsönbe: Giacomo Calo (Benevento), Pawel Jaroszynski (Salernitana), Alberto Paleari (Benevento)
Kölcsönből vissza: Edoardo Goldaniga (Sassuolo), Mattia Perin (Juventus), Miha Zajc (Fenerbahce), Davide Zappacosta (Chelsea), Luca Pellegrini (Juventus), Gianluca Scamacca (Sassuolo), Kevin Strootman (Marseille), Jérome Onguéné (Salzburg), Marko Pjaca (Juventus)

HELLAS VERONA
Érkezett: Antonín Barák (Udinese, kölcsönből vissza, 6 000 000), Giangiacomo Magnani (Sassuolo, kölcsön után végleg, 4 000 000), Federico Ceccherini (Fiorentina, kölcsön után végleg, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Nicolo Casale (Empoli), Salvatore Bocchetti (Pescara), Antonino Ragusa (Brescia), Mariusz Stepinski (Lecce), Alan Empereur (Palmeiras), Karim Laribi (Reggiana), Samuel Di Carmine (Crotone)
Távozott: Salvatore Bocchetti (visszavonult), Karim Laribi (Reggina)
Kölcsönbe: Destiny Udogie (Udinese)
Kölcsönből vissza: Federico Dimarco (Inter), Ivan Ilics (Manchester City U23), Marco Benassi (Fiorentina), Andrea Favilli (Genoa), Ebrima Colley (Atalanta), Eddie Salcedo (Inter), Ronaldo Vieira (Sampdoria), Stefano Sturaro (Genoa)

INTERNAZIONALE
Érkezett: Matteo Darmian (Parma, kölcsön után végleg, 2 500 000 euró), Hakan Calhanoglu (Milan, i.), Alex Cordaz (Crotone, i.), Zinho Vanheusden (Standard Liege, 16 000 000)
Kölcsönből vissza: Lucien Agoume (Spezia), Darian Males (Basel), Sebastiano Esposito (Venezia), Radja Nainggolan (Cagliari), Joao Mário (Sporting CP), Lorenzo Pirola (Monza), Samuele Mulattieri (Volendam), Dalbert (Rennes), Andreaw Gravillon (Lorient), Eddie Salcedo (Hellas Verona ), Facundo Colidio (St. Truiden), Edoardo Vergani (Bologna), Gabriel Brazao (Oviedo), Valentino Lazaro (Mönchengladbach), Federico Dimarco (Hellas Verona)
Távozott: Matteo Politano (Napoli, 19 000 000 euró), Antonio Candreva (Sampdoria, kölcsön után végleg, 2 500 000), Daniele Padelli (Udinese, i.), Ashley Young (Aston Villa, i.), Rigoberto Rivas (Reggina, kölcsön után végleg), Alekszandar Kolarov (szl.), Asraf Hakimi (PSG, 60 000 000), Joao Mário (Benfica, i.)
Kölcsönbe: Michele Di Gregorio (Monza), Darian Males (Basel), Andreaw Gravillon (Reims), Sebastiano Esposito (Basel), Marco Pompetti (Pescara), Zinho Vanheusden (Genoa)

JUVENTUS
Érkezett: Weston McKennie (Schalke, kölcsön után végleg, 20 500 000)
Kölcsönből vissza: Mattia Perin (Genoa), Luca Pellegrini (Genoa), Hans Nicolussi Caviglia (Parma), Mattia De Sciglio (Lyon), Stefano Gori (Pisa), Daniele Rugani (Cagliari), Marko Pjaca (Genoa)
Távozott: Gianluigi Buffon (Parma, i.), Giorgio Chiellini (szl.)
Kölcsönbe: Stefano Gori (Como)

LAZIO
Érkezett: Dimitrije Kamenovics (Csukaricski, 2 500 000), Felipe Anderson (West Ham, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Simone Palombi (Pisa), Denis Vavro (Huesca), Bobby Adekanye (Den Haag), Szofian Kijin (Salernitana), Riza Durmisi (Salernitana), Jordan Lukaku (Antwerpen), André Anderson (Salernitana), Jony (Osasuna), Tiago Casasola (Salernitana), Fabio Maistro (Pescara), Emanuele Cicerelli (Salernitana), Cedric Gondo (Salernitana), Patryk Dziczek(Salernitana)
Távozott: Joseph Marie Minala (szl.), Senad Lulic (szl.), Marco Parolo (szl.), Mateo Musacchio (szl.)
Kölcsönből vissza: Andreas Pereira (Manchester United), Wesley Hoedt (Southampton)

AC MILAN
Érkezett: Fikayo Tomori (Chelsea, kölcsön után végleg, 29 200 000), Mike Maignan (Lille, 13 000 000), Sandro Tonali (Brescia, kölcsön után végleg, 6 900 000), Olivier Giroud (Chelsea, 1 000 000)
Kölcsönbe: Brahim Díaz (Real Madrid, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Plizzari (Reggina), Mattia Caldara (Atalanta), Marco Brescianini (Virtus Entella ), Frank Tsadjout (Cittadella), Tommaso Pobega (Spezia), Diego Laxalt (Celtic), Andrea Conti (Parma), Lorenzo Colombo (Cremonese)
Távozott: Diego Laxalt (Dinamo Moszkva, 3 500 000), Hakan Calhanoglu (Inter, i.), Mario Mandzukic (szl.), Gianluigi Donnarumma (PSG, i.), Antonio Donnarumma (szl.)
Kölcsönbe: Marco Brescianini (Monza), Frank Tsadjout (Pordenone)
Kölcsönből vissza: Brahim Díaz (Real Madrid), Diogo Dalot (Manchester United), Soualiho Meité (Torino)

NAPOLI
Érkezett: Matteo Politano (Inter, kölcsön után végleg, 19 000 000)
Kölcsön után végleg: Luca Palmiero (Chievo Verona), Adam Unasz (Crotone), Kévin Malcuit (Fiorentina), Sebastiano Luperto (Crotone), Amato Ciciretti (Chievo Verona), Zinédine Machach (Venlo), Gennaro Tutino (Salernitana), Michael Folorunsho (Reggina), Gianluca Gaetano (Cremonese)
Távozott: Elseid Hysaj (szl.), Nikola Makszimovics (szl.)
Kölcsönből vissza: Tiemoué Bakayoko (Chelsea)

AS ROMA

Érkezett: Roger Ibanez (Atalanta, kölcsön után végleg, 9 000 000), Bryan Reynolds (Dallas, kölcsön után vlgleg, 6 750 000), Ebrima Darboe (Roma U19)
Kölcsönből vissza: Robin Olsen (Everton), Justin Kluivert (Leipzig), Mirko Antonucci (Salernitana), Cengiz Ünder (Leicester City), Alessandro Florenzi (PSG), Alessio Riccardi (Pescara), Zan Celar (Cremonese), William Bianda (Waregem), Steven Nzonzi (Rennes)
Távozott: Bruno Peres (Trabzonspor, i.), Juan Jesus (szl.), Antonio Mirante (szl.), Simone Farelli (szl.)
Kölcsönbe: Pau López (Marseille), Cengiz Ünder (Marseille, 500 000), Justin Kluivert (Nice)

US SALERNITANA 1919
Érkezett: Reda Bultam (Triestina, kölcsön után végleg, 200 000), Michele Cavion (Ascoli, i.), Stefan Strandberg (Ural, i.), Tomasz Kupisz (Bari, kölcsön után végleg), Joel Obi (Chievo Verona, i.)
Kölcsönbe: Nadir Zortea (Atalanta), Pawel Jaroszynski (Genoa)

Távozott: Tomasz Kupisz (Pordenone)
Kölcsönből vissza: Luka Bogdan (Livorno), Pawel Jaroszynski (Pescara), Szofian Kijin (Lazio), Riza Durmisi (Lazio), Mamadou Coulibaly (Udinese), André Anderson (Lazio), Gennaro Tutino (Napoli), Tiago Casasola (Lazio), Emanuele Cicerelli (Lazio), Cedric Gondo (Lazio), Patryk Dziczek (Lazio)

UC SAMPDORIA
Érkezett: Ernesto Torregrossa (Brescia, kölcsön után végleg, 6 000 000), Antonino La Gumina (Empoli, kölcsön után végleg, 5 500 000), Antonio Candreva (Inter, kölcsön után végleg, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Julian Chabot (Spezia), Fabio Depaoli (Benevento), Federico Bonazzoli (Torino), Ronaldo Vieira (Hellas Verona), Nicola Murru (Torino), Gianluca Caprari (Benevento), Wladimiro Falcone (Cosenza Calcio), Mohamed Bahlouli (Cosenza), Jeison Murillo (Celta Vigo)
Távozott: Antonio Palumbo (kölcsön után végleg, Ternana), Vasco Regini (Reggina, i.), Gastón Ramírez (szl.)
Kölcsönből vissza: Keita Baldé (Monaco), Karlo Letica (Bruges)

SASSUOLO CALCIO
Érkezett: Hamed Junior Traore (Empoli, kölcsön után végleg, 16 000 000), Jeremy Toljan (Dortmund, kölcsön után végleg, 3 500 000), Maxime López (Marseille, kölcsön után végleg, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Marco Sala (SPAL), Nicholas Pierini (Modena), Jens Odgaard (Pescara), Federico Ricci (Monza), Gianluca Scamacca (Genoa), Luca Mazzitelli (Pisa), Leonardo Sernicola (SPAL), Enrico Brignola (Frosinone), Claud Adjapong (Lecce), Davide Frattesi (Monza), Cristian Dell'Orco (Spezia), Riccardo Marchizza (Spezia), Marco Pinato (Cremonese), Alessandro Russo (Virtus Entella), Edoardo Goldaniga (Genoa)
Távozott: Marlon Barbosa (Sahtar Doneck, 12 000 000), Federico Di Francesco (SPAL, kölcsön után végleg, 4 500 000), Giangiacomo Magnani (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 4 000 000), Luca Mazzitelli (Monza, 2 000 000), Luca Ravanelli (Cremonese, kölcsön után végleg), Federico Ricci (Reggina), Cristian Dell'Orco (Perugia)
Kölcsönbe: Jens Odgaard (Waalwijk), Leonardo Sernicola (Cremonese), Alessandro Russo (Alessandria)

SPEZIA CALCIO
Érkezett: Léo Sena (Atlético Mineiro, kölcsön után végleg, 2 000 000), Daniele Verde (AEK Athén, kölcsön után végleg, 600 000), Petko Hrisztov (Fiorentina, i.)
Kölcsönből vissza: Theophilus Awua (Pro Vercelli), Sveinn Aron Gudjohnsen (Odense)
Távozott: Matteo Ricci (szl.), Claudio Terzi (szl.)
Kölcsönből vissza: Riccardo Marchizza (Sassuolo), Cristian Dell'Orco (Sassuolo), Roberto Piccoli (Atalanta Bergamo), Federico Mattiello (Atalanta), Kevin Agudelo (Genoa), Nahuel Estévez (Estudiantes), Diego Farias (Cagliari), Tommaso Pobega (Milan), Lucien Agoume (Inter), Julian Chabot (Sampdoria), Riccardo Saponara (Fiorentina)

TORINO FC
Érkezett: Etrit Berisha (SPAL), Magnus Warming (Lyngby, 1 200 000), Dennisz Sztojkovics (Partizan Beograd, i.)
Kölcsönből vissza: Jacopo Segre (SPAL), Simone Edera (Reggina), Soualiho Meité (Milan), Vincenzo Millico (Frosinone), Koffi Djidji (Crotone), Iago Falque (Benevento), Vitalie Damascan (Waalwijk), Ola Aina (Fulham)
Távozott: Lucas Boyé (Elche, kölcsön után végleg, 2 000 000), Nicolas N'Koulou (szl.), Samir Ujkani (szl.), Vitalie Damascan (Sepsi, i.), Salvatore Sirigu (szerződését felbontották), Soualiho Meité (Benfica, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Nicola Murru (Sampdoria), Federico Bonazzoli (Sampdoria), Amer Gojak (Dinamo Zagreb)

UDINESE CALCIO
Érkezett: Daniele Padelli (Inter, i.)
Kölcsönbe: Destiny Udogie (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Nicholas Opoku (Amiens), Antonín Barák (Hellas Verona), Svante Ingelsson (Paderborn), Riad Bajic (Ascoli), Ryder Matos (Empoli), Lukasz Teodorczyk (Charleroi), Felipe Vizeu (Ceará), Cristo (Mirandés), Mamadou Coulibaly (Salernitana)
Távozott: Juan Musso (Atalanta, 20 000 000), Antonín Barak (Hellas Verona, 6 000 000), Svante Ingelsson (Hansa Rostock), Sebastian Prödl (szl.), Rodrigo De Paul (Atlético Madrid, 35 000 000)
Kölcsönbe: Felipe Vizeu (Jokohama)
Kölcsönből vissza: Thomas Ouwejan (AZ), Kevin Bonifazi (SPAL), Jayden Braaf (Manchester City U23)

VENEZIA FC
Érkezett: David Schnegg (LASK, 250 000), Daan Heymans (Waasland-Beveren, i.), Dor Perec (Maccabi Tel Aviv, i.), Tanner Tessmann (Dallas, 3 640 000)
Kölcsönbe: Tyronne Ebuehi (Benfica B)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Gabriele Ferrarini (Fiorentina), Sebastiano Esposito (Inter), Jusszef Maleh (Fiorentina)

Lezárva csütörtökön, vastaggal az elmúlt hét igazolásai.

 

2021.09.19 20:06:01

Olasz labdarúgás MURÁNYI DOMONKOS

A „zebrák” Morata góljával hamar előnybe kerültek, de a vendégek Rebic révén egyenlítettek.

2021.09.09 10:48:20

Olasz labdarúgás NAGY ZSOLT

Jorginho elképesztő kitartásának köszönhetően minden színtéren az európai futball csúcsára ért.

2021.09.01 22:18:59

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Az Atalanta, a Genoa és a Torino is ügyeskedett az utolsó órákban, nem gyengült az Inter és a Nápoly.

2021.08.16 13:34:24

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021. Nem kamu a kínai tulajdonos költségcsökkentési akcióterve. Ki lesz a következő távozó?