Juventus: Dybala megelőzte Platinit, majd megidézte pózát

Vágólapra másolva!
2021.11.03. 09:27
null
Dybala Platini emlékezetes pózát idézte (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Juventus 4–2-re legyőzte a Zenitet a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában, amivel biztossá tette helyét az egyenes kieséses szakaszban. A győzelemhez Dybala is alaposan hozzájárult duplájával, ráadásul első találatával megelőzte Michel Platinit a „zebrák” góllövőinek örökranglistáján – az argentin klasszis 105. gólja után, tisztelete jeléül megidézte a francia legenda emlékezetes pózát.

Dybala a meccsen szerzett első góljával megelőzte a Juventus örökrangsorában 13., 104 gólos Platinit. Találatát úgy ünnepelte az argentin támadó, hogy oldalára feküdt, s kezét a feje alá helyezte. Pont, mint „Le Roi” (a Király), amikor az 1985-ösInterkontinentális kupában, az Argentinos Juniors ellen elvettek tőle egy csodálatos gólt, ezért tiltakozása jeléül ezt a pózt alkalmazta.

„Michel egy bálvány mindazért, amit elért. Már az Inter ellen is így akartam ünnepelni, amikor beértem a listán, azonban nem az volt a legmegfelelőbb pillanat (a milánóiaknak a 89. percben köszönt be tizenegyesből, az a bajnoki 1–1-gyel ért véget – a szerk.). Remélem, hogy látott engem – idézte a La Gazzetta dello Sport Dybalát, aki az örökranglista első helyének eléréséről is szót ejtett. ˜– Az a legnagyobb célom, hogy elérjem Del Piero csúcsát (290 gól). Szerencsés vagyok, mert sokat beszélünk egymással.”

A korábbi UEFA-elnök még ha szemtanúja is volt a támadó remeklésének, feltehetőleg nincs túl jó kedve, mivel a svájci Legfőbb Ügyészség (OAG) vádat emelt vele, valamint Joseph Blatterrel szemben kétmillió svájci frank (681 millió forint) jogellenes kifizetésének megszervezése miatt.


A JUVENTUS GÓLSZERZŐINEK ÖRÖKRANGLISTÁJA*
Meccs Gólszám
1. Alessandro Del Piero 705 290
2. Giampiero Boniperti 459 179
3. Roberto Bettega 482 179
4. David Trezeguet 320 171
5. Omar Sivori 254 165
6. Felice Borel 287 155
7. Pietro Anastasi 308 130
8. John Hansen 187 124
9. Federico Munerati 253 117
10. Roberto Baggio 200 115
11. Paulo Dybala 264 106
12. John Charles 179 105
13. Michel Platini 223 104
14. Cristiano Ronaldo 134 101
15. Guglielmo Gabetto 192 100

*Forrás: Transfermarkt, a 15 legtöbb gólig jutó játékos

H-CSOPORT
Juventus (olasz)–Zenit (orosz) 4–2 (Dybala 11., 58. – a másodikat 11-esből, Chiesa 74., Morata 82., ill. Bonucci 26. – öngól, Azmun 90+2.)
Korábban
Malmö (svéd)–Chelsea (angol) 0–1 (Zijes 56.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 4 4

9–2 +7 12
2. Chelsea 4 3
1 6–1 +5 9
3. Zenit 4 1
3 6–6 0 3
4. Malmö 4

4 0–12 –12 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik