Inter: Inzaghi „felfedezettje” új szerződést írt alá a klubbal

2021.12.24. 15:32
null
Federico Dimarcóra ebben az idényben már rendszeresen számítanak az Internél (Fotó: AFP)
Három évvel, 2026-ig meghosszabbította Federico Dimarco szerződését az Inter labdarúgócsapatának vezetősége – jelentette be a milánói klub a hivatalos honlapján.

 

A balhátvédként és balszélsőként is bevethető futballista hétéves korától az Inter akadémiáján nevelkedett, ám a felnőttcsapatban sokáig nem tudta kiharcolni a helyét. Kölcsönben szerepelt az Ascolinál és az Empolinál, aztán végleg eladták a svájci Sionnak, majd miután az Inter a szerződésben foglalt záradékát érvényesítve visszavásárolta őt, kölcsönben elengedte a Parmához és a Veronához is.

Dimarco számára a mostani idény hozta meg az áttörést a milánói sztárgárdánál: teljesítményével meggyőzte a nyáron kinevezett vezetőedzőt, Simone Inzaghit arról, hogy érdemes rá számítani, s ebben az évadban 24 tétmérkőzésen már lehetőséget is kapott az olasz szakembertől.

„Kétéves korom óta kijárok a stadionba megnézni az Inter meccseit. Ez a mez számomra nem olyan, mint a többi. Születésem óta »interista« vagyok, a szurkolók akkor is folyton arra kértek, hogy térjek vissza, amikor kölcsönben a Veronánál futballoztam. Szeretve érzem itt magam” – idézi a milánói klub közleménye Dimarcót, akinek 2023-ban járt volna le a megállapodása.


Legfrissebb hírek

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
2026.09.21. 13:57

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hosszabbított a spanyol szövetség De la Fuentével

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 20:08

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Hosszabbított portugál sztárjával a Chelsea, Xabi Alonso elégedett

Angol labdarúgás
2026.09.11. 16:05