Destro és Pjanic győzelemre vezette a Romát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.16. 20:40
null
Destro kétszer is betalált a Sampnak (Fotó: Reuters)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Roma három nullára legyőzte odahaza a Sampdoriát. Miralem Pjanic szabadrúgásból volt eredményes, Mattia Destro duplázott, így továbbra is négy ponttal megelőzi a harmadik helyen álló Napolit a vetélytársainál egy bajnokival kevesebbet vívó Roma, és nem engedi túlságosan elszakadni magától az éllovas Juventust.

OLASZORSZÁG
SERIE A
24. FORDULÓ

Roma–Sampdoria 3–0 (Destro 44., 57., Pjanic 54.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A sérült Francesco Totti nélkül is a Roma volt a Sampdoria elleni bajnoki nagy esélyese, amelyre a vendégek mestere, a „farkasok" egykori védője, Szinisa Mihajlovics meglepetést jósolt – és hogy egészen biztosan belopja magát a hazai nézők szívébe, kijelentette újfent, hogy az ő szíve csücske bizony a Lazio. Az első negyedóra úgy telt el, ahogyan a már játékoskorában is ilyen udvarias szerb edző megtervezte: sarabolós mezőnymunkával, pár veszélyesen induló vendégkontrával.

Láthattunk azért néhány szép megmozdulást a két 16-os között, különösen Radja Nainggolan csillogtatta képességeit, majd a 30. perchez közelítve kialakult az első ziccer: Gervinho lövése már a kapuson is túljutott, de érkezett becsúszva Daniele Gastaldello, és megmentette csapatát a góltól. Ezt követően Kevin Strootman nyugtathatta volna meg övéit, de kihagyta ajtó-ablak helyzetét ő is.

Ha tizenöt centiméterrel magasabb, Mattia Destro triplázhatott volna a szünet előtt, de azzal sem volt elégedetlen, hogy csak egyig jutott: Alessandro Florenzi szögletét szép mozdulattal fejelte a bal sarokba. 1–0!

A pihenőt követően támadólag lépett fel a Samp, az egyik vendégakciónál Mehdi Benatia az ötös előtt becsúszás közben kezével is érintette a labdát, emiatt hevesen reklamáltak a genovaiak. Hiába. Pár perc múlva még csalódottabbak lettek Mihajlovics tanítványai, hiszen előbb Miralem Pjanic lőtt a jobb alsóba egy távoli szabadrúgást (2–0), majd Mattia Destro bikázta a léc alá Gervinho passzát (3–0).

Megtört a két gyors góltól a Sampdoria, innentől kezdve csak az volt a kérdés, hány gólnál áll meg a hazai alakulat. Nos, mivel szép lassan elcsendesedett a Roma, majd maga a mérkőzés is, és ezen Daniele Gastaldello kiállítása sem sokat változtatott, megállt háromnál a Roma.

Hozták a kötelezőt a „farkasok", és tartják a távolságot az éllovas Juventustól, valamint az üldöző Nápolytól egyaránt.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 24 20 3 1 59–19 +40 63
2. Roma 23 16 6 1 48–11 +37 54
3. Napoli 24 15 5 4 49–27 +22 50
4. Fiorentina 24 13 5 6 43–26 +17 44
5. Internazionale 24 10 9 5 42–28 +14 39
6. Verona 23 11 3 9 39–37 +2 36
7. Parma 23 9 9 5 36–27 +9 36
8. Torino 23 8 9 6 36–30 +6 33
9. Milan 24 8 8 8 37–35 +2 32
10. Lazio 24 8 8 8 30–32 –2 32
11. Genoa 24 8 7 9 27–31 –4 31
12. Sampdoria 24 7 7 10 27–35 –8 28
13. Atalanta 24 8 3 13 24–36 –12 27
14. Udinese 24 8 3 13 28–35 –7 27
15. Cagliari 24 5 9 10 22–34 –12 24
16. Bologna 24 4 9 11 22–40 –18 21
17. Livorno 24 5 5 14 24–42 –18 20
18. Catania 24 4 7 13 19–41 –22 19
19. Chievo 24 4 6 14 17–35 –18 18
20. Sassuolo 24 4 5 15 23–51 –28 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik