Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

T. Z.T. Z.
2026.09.20. 19:56
null
Bremer szerezte a Juventus második gólját az Atalanta ellen (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójának vasárnapi játéknapján a Juventus odahaza 2–0-ra legyőzte az Atalantát.

Egyik csapat sem várta túlságosan jó passzban az összecsapást, ugyanis az Atalanta és a Juventus is nyeretlen maradt a legutóbbi két bajnokiján. A mostani mérkőzést egyértelműen a Juventus kezdte támadóbban, az Atalanta beszorult a saját térfelére, és támadásban gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett a hazaiak kapujára.

A Juventus mezőnyfölénye a 28. percben érett góllá, amikor elcsúszott a bergamóiak védekezése, Zeki Celik balról belőtt labdáját pedig Francisco Conceicao 11 méterről, okosan gurította a rövid sarkba – a portugál játékosnak ez volt az első gólja a Serie A idei kiírásában.

Két perccel később vitatott jelenet borzolta a kedélyeket: Pierre Kalulu teljesen egyértelműen meghúzta Jonathan Rowe mezét a tizenhatoson belül, a tizenegyes azonban elmaradt – s ennél is érthetetlenebb volt, hogy a játékvezető még videózásra sem méltatta az esetet.

A folytatásban továbbra is a Juventus irányította a játékot, és próbálkozott a második gól megszerzésével, mégis a 63. percben az Atalanta előtt is adódott egy nagyon komoly gólszerzési lehetőség: Randal Kolo Muaninak a gólvonalról kellett kifejelnie a biztos gólba tartó labdát.

A mérkőzés a 77. percben dőlt el végérvényesen: Edon Zhegrova jobb oldali szöglet után az előrehúzódó Gleison Bremer szép mozdulattal fejelt az Atalanta kapujába.

A hajrában Kolo Muani szerezhetett volna még egy gólt, de az eredmény már nem változott – két bajnoki után ismét nyert a Juventus a nagyon keveset mutató Atalanta ellen. 2–0

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Juventus–Atalanta 2–0 (F. Conceicao 28., Bremer 77.)
Fiorentina–Napoli 1–1 (Á. Jiménez 51., ill. Gilmour 23.)
Frosinone–Como 2–0 (Caló 14., Kvernadze 45+3.)
Parma–Genoa 2–1 (D. Romero 38., Almqvist 80., ill. Osmajic 70.)
20.45: Milan–Lecce (Tv: Match4)

Szombaton játszották
Venezia–Lazio 0–2 (Zaccagni 51. – 11-esből, Noslin 60.)
Roma–Internazionale 2–2 (M. Koné 7., 37., ill. La. Martínez 46., 79.)
Udinese–Cagliari 0–1 (D. Maldini 54.)
Bologna–Torino 1–1 (Bernardeschi 14., ill. S. Kulenovic 77.)
Pénteken játszották
Monza–Sassuolo 2–1

 

 

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Serie A: ismét nyert a Como, fordított és otthon tartotta a három pontot a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 17:15

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Sorozatban harmadszor nyert a Bologna, Udinében gálázott a Roma

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 20:01

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Serie A: alaposan elkalapálta a Frosinone a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:49