Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2026.01.15. 22:45
Adrien Rabiot mindhárom Milan-gólban kulcsszerepet játszott (Fotó: Getty Images)
A statisztikák alapján hiába uralta a Milan elleni mérkőzést a Como, a piros-feketék Christopher Nkunku tizenegyesével az első félidőben ledolgozták egygólos hátrányukat, majd Adrien Rabiot két élményszámba menő lövésének köszönhetően elvitték a három pontot a tartományi rivális otthonából a Serie A 16. fordulójából januárra halasztott mérkőzésen.

Szinte kötelező volt a szomszédvár bevétele a Comóban vendégszereplő Milannak, a városi vetélytárs és egyben listavezető Internazionale ugyanis szerdán 1–0-ra legyőzte a Leccét, ezzel hatpontos előnyre tett szert Massimiliano Allegri fiai előtt. A Cesc Fabregas irányította hazaiak ugyanakkor igencsak kemény diónak tűntek: a 6. helyen álló kék-fehérek az idényben mindössze háromszor kaptak ki, az utóbbi négy mérkőzésükből pedig úgy nyertek meg hármat, hogy csak egy gólt kaptak.

Aki féltette a piros-feketéket a lombardiai derbitől, viszonylag hamar igazolva láthatta aggodalmait: a 10. percben ragyogó bal oldali szögletkombinációból középre ívelt labdára Marc Oliver Kempf emelkedett a legmagasabbra, és gyönyörű felhőfejest küldött Mike Maignan kapujába. A Milan a folytatásban sem igazán tudott mit kezdeni a vendéglátók intenzív letámadásával, akik előbb Nico Paz távoli lövésével növelhették volna előnyüket, majd Lucas Da Cunha ajtó-ablak helyzetben, az ötösről fejelhetett – Maignan hatalmas bravúrral hárított. A kimaradt ziccer után törvényszerűen jött a Milan-gól: Kempf elütötte Adrien Rabiot-t a tizenhatoson belül, a tizenegyest Christopher Nkunku értékesítette.

A második félidő elején a Como, ha lehet, még fokozta a nyomást, az 51. percben Paz sarokra tartó lövésénél megint nagyot védett a milánói kapus. S milyen jól tette: négy perccel később gyors Milan-kontra végén Rafael Leao adott ragyogó passzt Rabiot-nak, aki pazar átvétel után Jean Butez kapujába zúdította a labdát. A francia világbajnok aztán gondoskodott róla, hogy ne Maignan legyen a meccs embere: a 88. percben ismét lövésre szánta el magát, és a labda besurrant a jobb alsó sarokba – a hatékonyabb csapat nyerte meg a találkozót, s tapad az éllovas Interre. 1–3

Fel tudja-e újra venni a fonalat az évadot nagyszerűen kezdő Bologna? – ez volt a legnagyobb kérdés a Pó-alföldiek veronai vendégszereplése előtt. Vincenzo Italiano csapata ugyanis az utóbbi időben nyomokban sem emlékeztet idény eleji önmagára: a piros-kékek legutóbb tavaly november 22-én érezték a győzelem ízét, az azóta lejátszott hét nyeretlen meccsükön mindössze három pontot tudtak összekaparni.

A mérkőzés elején úgy tűnt, tovább folytatódik a vesszőfutás, a kiesőzónában szerénykedő Hellas Verona ugyanis már a 13. percben megszerezte a vezetést, mégpedig szépségdíjas góllal: mind a találatot megelőző 70 méteres Amin Sarr-szóló, mind pedig Gift Orban befejezése nyomán csak csettinteni tudtak a futballínyencek. Ám esztétikailag (és eredményben) a Bologna sem akart elmaradni: előbb egy szabadrúgás-kombináció végén Riccardo Orsolini pókhálózta ki a bal felső sarkot, majd Jens Odgaard lőtt hatalmas gólt a tizenhatoson belülről, hogy aztán Santiago Castro szemet gyönyörködtető kapáslövéssel már kétgólos előnyhöz juttassa a vendégeket.

A második félidőben tempós, ám sokáig eredménytelen játék folyt, egyik csapatnak sem sikerült a labdát önerőből a másik kapujába juttatnia. Megtette azonban ezt szívességet a Veronának a bolognai Remo Freuler, aki a 72. percben öngólt vétett. A váratlan gól után a hazaiak mindent elkövettek az egyenlítés érdekében, és Sarrnak volt is erre lehetősége, de újabb szólója végén Federico Ravaglia kapus hárítani tudott, ezzel nagyban hozzájárult, hogy a Bologna megszakítsa nyeretlenségi szériáját. 2–3

OLASZ SERIE A
A 16. FORDULÓBÓL BEPÓTOLT MÉRKŐZÉSEK
Como–Milan 1–3 (Kempf 10., ill. Nkunku 45. – 11-esből, Rabiot 55., 88.)
Hellas Verona–Bologna 2–3 (Orban 13., Freuler 72. – öngól, ill. Orsolini 21., Odgaard 29., S. Castro 44.)
Szerdán játszották
Internazionale–Lecce 1–0 (P. Esposito 78.)
Napoli–Parma 0–0

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Internazionale20151443–17+26 46 
2. Milan20127133–16+17 43 
3. Napoli20124430–17+13 40 
4. Juventus20116332–16+16 39 
5. Roma2013724–12+12 39 
6. Como2097428–16+12 34 
7. Atalanta2087525–19+6 31 
8. Bologna2086629–22+7 30 
9. Lazio2077621–16+5 28 
10. Udinese2075822–32–10 26 
11. Sassuolo2065923–27–4 23 
12. Torino2065921–32–11 23 
13. Cremonese2057820–28–8 22 
14. Parma2057814–22–8 22 
15. Genoa2047922–29–7 19 
16. Cagliari2047921–30–9 19 
17. Lecce20451113–28–15 17 
18. Fiorentina20281021–31–10 14 
19. Pisa20110915–30–15 13 
20. Verona20271117–34–17 13 

 

 

Legfrissebb hírek

Esposito volt a hős, az Inter növelte előnyét a Serie A élén

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 22:50

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 20:33

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 22:55

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 22:43

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 17:18
Ezek is érdekelhetik