Golopencza Szonja a Nemzeti Sportrádióban: az Eb-ezüst a visszaigazolás, hogy ezt kell csinálnom

V. H. L.V. H. L.
2026.02.10. 21:15
null
Golopencza Szonja (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Ezüstérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott a női vízilabda Eb-n, amelyen a döntőben kapott ki Hollandia ellen. A döntőbe jutásban nagy szerepe volt kapusunknak, Golopencza Szonjának, aki az elődöntőben Görögország ellen kétszer is védett az ötméterespárbajban. Többek között erről is beszélgetett vele a Nemzeti Sportrádióban Szegő Tibor.

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet nyert a funchali Európa-bajnokságon. Csapatunk kapusa, Golopencza Szonja a görögök elleni elődöntőben a kontinenstorna talán legemlékezetesebb pillanatait produkálta, amikor az ötméterespárbajban Neszmélyi Boglárkát váltva kivédte a hellének utolsó két próbálkozását, e ezzel bejuttatta a gárdát a döntőbe. Az esemény kapcsán az UVSE játékosával a Nemzeti Sportrádió készített hosszabb interjút, amelyben több más téma mellett a legjobb négy között játszott találkozó utolsó pillanatait is felidézték.

„Odaúszott mindenki, a lányok egyből a nyakamba borultak. Én Bogihoz akartam odamenni, mert ezt együtt csináltuk meg. Ha ő nem véd olyan jól a mérkőzésen, akkor az ötméterespárbajig sem jutottunk volna el – ez közös kapusmunka volt. Amikor kivédtem azt a két ötméterest, amelyekre bementem, eksztázisba kerültem, erre nincs jobb szó – fogalmazott pályafutás eddig talán legemlékezetesebb pillanataival kapcsolatban a kapusa. – Teljes őrület volt, mindenki ordított, sírt; kinéztem a szüleimre, anyukám is sírt, apukám pedig üvöltött örömében – tényleg nagyon jó érzés volt.”

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
13 órája

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24

Tajti-Márton Anita: A kluboknak abból lett elegük, hogy semmibe veszik őket

Atlétika
2026.08.19. 18:44

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00