Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

V. H. L.V. H. L.
2026.02.03. 17:45
Oscar Hiljemark (Fotó: Getty Images)
A korábbi huszonnyolcszoros svéd válogatott Oscar Hiljemarkot szerződtette a vezetőedzői posztra az olasz első osztályú bajnokság (Serie A) 19. helyén álló Pisa SC.

A korábbi huszonnyolcszoros svéd válogatott Oscar Hiljemarkot nevezte ki vezetőedzőnek az olasz első osztályú bajnokság (Serie A) 19. (utolsó előtti) helyén álló Pisa SC. A mindössze 33 éves szakember 2024 júniusa óta hazájában, az IF Elfsborg mestereként dolgozott, előtte pedig 43 mérkőzésen a dán Aalborgot irányította.

Hiljemark játékosként nevelőegyesületével, az Elfsborggal svéd, a PSV Eindhovennel holland bajnoki címet szerzett, s Olaszországban megfordult a Palermónál és a Genoánál is. A svéd válogatott tagjaként az U21-esek között 2015-ben Európa-bajnoki címet nyert, a felnőttekkel pedig részt vett a 2018-as oroszországi világbajnokságon, ahol két mérkőzésen lépett pályára.

A pisaiak hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a svéd edző 2027. június 30-ig írt alá, és szerződése hosszabbítási opciót is tartalmaz.

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Internazionale23181452–19+33 55 
2. Milan22138135–17+18 47 
3. Napoli23144533–21+12 46 
4. Juventus23136439–18+21 45 
5. Roma23141827–14+13 43 
6. Como23118437–16+21 41 
7. Atalanta2399530–20+10 36 
8. Lazio2388724–21+3 32 
9. Udinese2395926–34–8 32 
10. Bologna2286832–27+5 30 
11. Sassuolo23851027–29–2 29 
12. Cagliari2377928–31–3 28 
13. Torino23751122–40–18 26 
14. Genoa23581027–34–7 23 
15. Cremonese23581020–31–11 23 
16. Parma23581015–30–15 23 
17. Lecce23461313–30–17 18 
18. Fiorentina23381225–36–11 17 
19. Pisa231111119–40–21 14 
20. Verona23281318–41–23 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50
Ezek is érdekelhetik