A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
2025.12.24. 13:19
null
Endrick érkezését a Lyon is bejelentette (Fotó: ol.fr)
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Real Madrid bejelentette, fél évre kölcsönadta a francia Olympique Lyonnak 19 éves brazil támadóját, Endricket.

 


 

A Real Madrid és a Lyon féléves kölcsönszerződésről állapodott meg Endrick ügyében, ami az idény végéig, 2026. június 30-ig érvényes” – írja a realmadrid.com.

A Lyon hivatalos oldala azt teszi még hozzá, hogy a kölcsönszerződés díja elérheti az egymillió eurót (a francia klub nem részletezi, de valószínűleg azért fogalmaznak feltételes módban, mert a teljes kölcsönadási díj a támadó szereplésétől, mérkőzéseinek vagy akár góljainak számától is függ).  

Endrick hazájában, a Palmeiras ifjúsági akadémiáján tűnt fel: 82 mérkőzésen lépett pályára, 21 gólt szerzett és három gólpasszt adott. A nagy tehetségként számon tartott s 21 millió eurós piaci értékű csatár tavaly csatlakozott a Real Madridhoz, amelynek színeiben ebben az idényben csak három tétmérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett.



 

 

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Lois Openda három év után visszatért a Ligue 1-be – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 19:08

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
2026.07.22. 13:49

Vinícius Júnior arcesztétikai beavatkozáson esett át

Foci vb 2026
2026.07.21. 16:23

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
2026.07.20. 13:01

Kosárlabda: napokon belül kirúghatják a Real Madrid sztáredzőjét – sajtóhír

Kosárlabda
2026.06.27. 16:57

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02