Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

2025.12.23. 10:37
null
Kerkez a legutóbbi három Liverpool-bajnokit végigjátszotta (Fotó: Getty Images)
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője rendhagyó időpontban tartotta meg sajtótájékoztatóját a Wolverhampton elleni bajnoki előtt, és Kerkez Milosra is kitért.
Angol labdarúgás
2025.12.23. 09:18

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

A 26 éves játékos szombaton, a Tottenham Hotspur elleni bajnokin, gólszerzés közben sérült meg súlyosan.

A Liverpool szombaton a Wolverhamptont fogadja, de az ünnepek miatt Arne Slot vezetőedző rendhagyó módon már kedden megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A holland szakember az utolsó helyezett ellen nem számíthat a sárga lapok miatt eltiltását töltő Szoboszlai Dominikra, és nagy kérdés, hogy Kerkez Milos a pályán lesz-e. A szakember ezzel kapcsolatban válaszolt a Nemzeti Sport kérdésére.

– Kerkez Milos az elmúlt három bajnoki meccsen végig a pályán volt, a teljesítménye fokozatosan javul. Ugyanakkor görcsök és ütközések nehezítették meg az életét. Tekintve, hogy a balhátvéd poszt szinte az egyetlen, ahol két teljes értékű emberrel számolhat, pihenteti Kerkezt a Wolves ellen?

– Legutóbb az Inter ellen pihentettem, de a bajnokságban valóban végigjátszotta a legutóbbi három mérkőzést. Jóllehet, amikor pihentetni tudtam hét közben, a rá következő hétvégén nehezen bírta végig a meccset. Hozzáteszem: engem ez kevésbé lep meg, figyelembe véve a terhelést. Szerencsére most elég sok idő telik el a Tottenham elleni találkozó és a következő között, még több napunk van a Wolves elleni meccsig, szóval meglátjuk, hogy alakul a helyzet.

A holland szakvezető kitért Alexander Isak sérülésére is, a Liverpool támadója a Tottenham ellen szenvedett szárkapocscsonttörést. 

„Hosszú időre kidőlt, több hónapra. Ez hatalmas csalódás számára és persze nekünk is” – mondta Slot, aki reménykedik benne, hogy az idény végén még számíthat Isakra.

A többi sérülttel kapcsolatban arról beszélt, hogy jelen állás szerint Conor Bradley játékára körülbelül 50 százalék esély van, mivel kedden és szerdán sem edzhet még a csapattal, majd pénteken dől el, hogy játszhat-e. Hasonló a helyzet Cody Gakpóval is, Endo Vataru és Joe Gomez szereplésére azonban nem számíthat Slot. Wirtz viszont ott lehet a csapatban.

„Egyre többet játszik, és egyre inkább megszokja a Premier League-et. Ideális helyzetben sokkal többet pihentetném, de szombaton ott lesz a csapatban.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Szombat, 16.00: Liverpool–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
 

 

Legfrissebb hírek

A klubok „kanadai” rangsorát a Liverpool FC vezeti

Foci vb 2026
2026.06.26. 16:06

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Liverpoolhoz igazol az egyik legtehetségesebb spanyol támadó – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.18. 20:32

A Real Madrid bejelentette Ibrahima Konaté szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 11:47

Liverpool: spanyol válogatott szélső lehet Iraola első igazolása

Angol labdarúgás
2026.06.18. 09:51

A Liverpoollal BL-győztes Djibril Cissé fia profi szerződést kapott a „vörösöknél”

Angol labdarúgás
2026.06.12. 12:20

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
2026.06.11. 07:50

Kerkez Milos és Sallai Roland sem játszhat a kazahok ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 12:49
Ezek is érdekelhetik