Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.10.19. 22:59
null
Rafael Leao (jobbra) első góljait szerezte a jelenlegi bajnoki idényben (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 7. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén a Milan a Fiorentinát fogadta, és a gyenge első félidő után a másodikban a duplázó Rafael Leao két góljával fordított, meg is szerezte a három pontot, így a tabella élére ugrott.

Egy szerencsésebb csillagállású univerzumban bizonyára az olasz bajnokság legnagyobb rangadójának egyikeként várták volna a Milan és a Fiorentina összecsapását a két csapat szurkolói, ám a vasárnap esti mérkőzés nem tartozott ezek közé. S nemcsak a felek tabellán elfoglalt helyezése miatt, hanem azért is, mert a vendég firenzeiek a bajnokságban még nyeretlenek, míg a Milan ugyan kellemetlen vereséggel nyitott, ám azóta nem talált legyőzőre.

Ráadásul az első félidő alapján sem feltétlenül szolgált rá a rangadó jelzőre a meccs, a két csapat – enyhe hazai labdabirtoklási fölény mellett – kaput eltaláló találó lövés nélkül hozta le a 45 percet.

A fordulás után már eszükbe jutott a pályán tartózkodóknak, hogy miért is vannak ott – jelesül: futballozni –, s alig tíz perc után némi meglepetésre a Fiorentina szerzett vezetést: egy beívelés után a visszafejelt labdát Robin Gosens pofozta egy lépésről a léc alá. Ettől felébredt a Milan, pontosabban Rafael Leao: a portugál támadó 22 méterről, kissé balról pontosan lőtt a bal alsó sarokba. Az egyenlítés után is lendületben maradtak az ezúttal sárgában játszó piros-feketék, olykor a Fiorentina kapuját őrző David de Geát is védésre késztették. A 83. percben aztán Santiago Giménez földre került a tizenhatoson belül Fabiano Parisi könyök(lés)e miatt, Livio Marinelli játékvezető pedig videózás után tizenegyest ítélt, amelyet Leao higgadtan gólra is váltott.

Ezzel a Milan megnyerte a korábbi vezetőedzője, Stefano Pioli csapata elleni mérkőzést (Pioli továbbra is nyeretlen a Serie A-ban a Fiorentinával, hét forduló alatt csak három pontot szereztek), és felugrott a tabella élére. 2–1

ÖSSZEFOGLALÓ

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
Milan–Fiorentina 2–1 (R. Leao 63., 86. – a másodikat 11-esből, ill. Gosens 55.)
Como–Juventus 2–0 (Kempf 4., Paz 79.)
Cagliari–Bologna 0–2 (Holm 31., Orsolini 80.)
Genoa–Parma 0–0
Atalanta–Lazio 0–0
SZOMBAT
Roma–Internazionale 0–1 (Bonny 6.)
Lecce–Sassuolo 0–0
Pisa–Hellas Verona 0–0
Torino–Napoli 1–0 (G. Simeone 34.)
HÉTFŐ
20.45: Cremonese–Udinese (Tv: Arena4)

   
1. Milan

7

51111–4+716
2. Internazionale

7

5218–8+1015
3. Napoli

7

5212–7+515
4. Roma

7

527–3+415
5. Bologna

7

41211–5+613
6. Como

7

3319–5+412
7. Juventus

7

3319–7+212
8. Atalanta

7

2511–5+611
9. Sassuolo

7

3138–8010
10. Cremonese

7

2417–8–110
11. Udinese

7

2326–9–39
12. Lazio

7

22310–7+38
13. Cagliari

7

2236–8–28
14. Torino

7

2236–13–78
15. Parma

7

1333–7–46
16. Lecce

7

1335–10–56
17. Verona

7

432–9–74
18. Fiorentina

7

345–10–53
19. Genoa

7

343–9–63
20. Pisa

7

343–10–73
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Megműtötték a Juve-védőt, legalább egy hónapot ki kell hagynia

Olasz labdarúgás
11 órája

Serie A: McTominay lett az elmúlt idény legjobb labdarúgója, Conte a legjobb edzője

Olasz labdarúgás
2025.12.02. 14:53

Kétszeres BL-győztes grúz polgármesterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Egyéb egyéni
2025.12.01. 18:29

Rómában nyert nagy iramú rangadót a bajnok Napoli

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 23:11

Vége az Atalanta nyeretlenségi sorozatának, a Fiorentina bánta

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 20:13

Lautaro Martínez duplázott, győzött Pisában az Inter

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 15:47

Leccében folytatódott a Torino rossz sorozata

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik