Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

2025.07.14. 18:08
null
Modric aláírt a Milanhoz
Az AC Milanban folytatja pályafutását Luka Modric, a horvátok aranylabdás labdarúgója.

„Most érkeztem Milánóba, nagyon örülök, hogy itt lehetek, és új fejezetet kezdhetek a pályafutásomban” – mondta hétfőn új klubja közösségi oldalán a hatszoros Bajnokok Ligája-győztes futballista. Később az AC Milan a hivatalos oldalán is beszámolt Luka Modric érkezéséről, aki a 14-es számú mezt viseli majd új állomáshelyén. 

A 39 éves Modric a múlt héten, a klubvilágbajnokság vesztes elődöntőjét követően 13 szezon után köszönt el a Real Madridtól. Milánói szerződése egy idényre szól, további egyéves hosszabbítási opcióval. A horvát játékos saját bevallása szerint Milan-rajongóként nőtt fel, mert példaképe és honfitársa, Zvonimir Boban a piros-feketéket erősítette az 1990-es években.

Modric már májusban közölte, hogy nyáron elhagyja a királyi gárdát, amellyel többek között négy bajnoki címet ünnepelhetett. A horvát válogatottal világbajnoki ezüst- és bronzérmes középpályás – aki 2012-ben a Tottenham Hotspurtől érkezett a spanyol fővárosba – az Aranylabdát 2018-ban érdemelte ki.

A Milan csak nyolcadik lett az olasz élvonal előző idényében, így nem jutott ki az európai kupaporondra. 

A vezetőség a sikertelen idény után menesztette Sérgio Conceicao vezetőedzőt, és ismét Massimiliano Allegrit nevezte ki a helyére, aki 2011-ben bajnoki címre vezette a gárdát. Igli Tare sportigazgató június végén – amikor az átigazolás véglegessé vált – elmondta, vezéregyéniségként számítanak Luka Modricra, a tapasztalata és az öltözőn belüli tekintélye miatt is esett rá a választásuk.

A Milan jövő szerdától játssza felkészülési mérkőzéseit, előbb Szingapúrban az Arsenal, majd Hongkongban a három magyar futballistát foglalkoztató angol bajnok Liverpool ellen lép pályára. Ezután az ausztrál Perth, a Leeds United és a friss klubvilágbajnok Chelsea lesz az ellenfele.

Modric az első tétmérkőzését a San Siro Stadionban játszhatja új csapata színeiben, az Olasz Kupa első fordulójában a Bari látogat Milánóba.

 

Legfrissebb hírek

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:54

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 19:41

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 07:50
Ezek is érdekelhetik