A közös vacsora után az Intert is felfalná a Juventus

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.02.16. 09:17
Randal Kolo Muani parádés formában futballozik a Juventusban, az Inter ellen is főszereplő lehet (Fotó: Getty Images)
A Juventus mindegyik meccsét megnyerte februárban, és vasárnap kemény összecsapás vár rá a bajnoki címvédésre hajtó Internazionale ellen.

Nagy meccs lesz: vasárnap ismét összecsap a Juventus és az Internazionale. Ez az egyik legnagyobb rangadó Európában, s biztosak lehetünk benne, a két csapat ismét kiszolgálja a szurkolótáborokat, ám mérget nem vennénk rá, hogy a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan nyolc gólt látunk – a két együttes októberben Milánóban kiváló mérkőzést játszott egymással, a végeredmény 4–4 lett. A Juventus nagyszerű formában várja a csatát, mind a három februári tétmérkőzését megnyerte, s a bajnokságban közel került a negyedik, BL-indulást jelentő helyhez, míg a legrangosabb európai kupasorozat rájátszásában kedden odahaza 2–1-re legyőzte a PSV-t, így előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót.

„Ez az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb mérkőzés – mondta Thiago Motta, a Juventus vezetőedzője a meccs előtti sajtótájékoztatón. – Amikor ez a két csapat találkozik, garantálva van a szenvedély. Mi vagyunk a Juventus, győzni akarunk. A játékvezetői tévedések? Voltak, vannak és lesznek is hibák, ám ki vagyok én, hogy ítélkezzek mások felett? Vasárnap három csapat lesz a pályán, a Juve, az Inter és a játékvezetők, reméljük, a lehető legkevesebb hibát látjuk mindháromtól. A játékosok segíthetnek a bíróknak azzal, hogy nem szimulálnak és nem követnek el durva szabálytalanságokat. Mindannyian felelősek vagyunk a show-ért, amely a pályán lesz.”

A torinóiaknál nem léphet pályára a már hosszabb ideje sérült Bremer, Juan Cabal, Arkadiusz Milik és Pierre Kalulu, valamint Douglas Luiz is megsérült a napokban. Andrea Cambiaso és Lloyd Kelly felépült, ám minden bizonnyal a kispadon kezdenek. Elöl Randal Kolo Muani helye biztos, a PSG-től érkező támadó az előző három bajnokiján öt gólt szerzett, bomba formában várja a meccset.

„Sok időt töltünk együtt kizárólag a futball miatt, kicsit ki akartunk szakadni a monotonitásból, így a napokban elmentünk közösen vacsorázni az együttessel – folytatta az olasz szakvezető. – Emlékezetes estét töltöttünk együtt, ismét bebizonyosodott, hogy nagyszerű csapat vagyunk. A PSV elleni BL-visszavágó? Lesz időnk felkészülni szerdáig, most csak az Inter elleni mérkőzésre gondolunk.”


Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője: – A lehető legjobb teljesítményre lesz szükségünk a kiváló formában lévő és januárban nagyszerűen erősítő Juventus ellen. Motiváltak vagyunk, a célunk a bajnoki cím megvédése. Az előző, négy négyes meccs a kezünkben volt, jól támadtunk, ám védekezésben sokat hibáztunk. Marcus Thuram? Megsérült, az utolsó pillanatokban dől el, hogy játszhat-e, most inkább nemet mondanék.


OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
12.30: Fiorentina–Como (Tv: Match4)
15.00: Monza–Lecce
15.00: Udinese–Empoli
18.00: Parma–Roma (Tv: Match4)
20.45: Juventus–Internazionale (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Amorim: Már az első perctől kezdve éreztem, hogy fáradtak vagyunk

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 10:55

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Vendégként javított a Juventus; nyolcgólos döntetlent játszott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 20:15

Kovács Bendegúz ismét kezdett az El-ben, fordulatos meccsen ikszelt a Juventus és a Rennes

Európa-liga
2026.10.22. 20:57