Serie A: öngóllal nyert az Inter a Juventus elleni rangadón

SOMOGYI ZOLTSOMOGYI ZOLT
Vágólapra másolva!
2024.02.04. 22:41
Kiharcolta a győzelmet az Inter (Fotó: Getty Images)
Az Internazionale 1–0-s győzelmet aratott a Juventus ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójának vasárnapi rangadóján.

 

Egy pont volt a különbség a tabellán a két csapat között a forduló előtt, így találkozott a milánói és a torinói alakulat a San Siróban, vasárnap este. Természetesen telt ház fogadta a csapatokat, és nem volt meglepő, hogy a Juventus teljesen átadta a területet a hazaiaknak. Az Inter birtokolta a labdát, a játék a vendégek térfelén folyt, de ritkán a tizenhatoson belül, így kevés izgalmat hozott a találkozó első periódusa. Kereste a rést az Inter, a Juve tizenegy emberrel bekkelt, de kiderült, miért: amikor a 25. percben kíváncsiságból átment a másik térfélre a vendégegyüttes, a labdavesztést követően azonnal ziccert alakított ki a milánói csapat, igaz, Marcus Thuram elügyetlenkedte a lehetőséget. Dusan Vlahovics válaszolhatott volna, ebből is kiderült: valódi veszélyt csak kontrából lehet teremteni, ha rendezettek a védelmek, váratlan megoldás kell… A szünet előtt Nicoló Barella első értékelhető passza után Benjamin Pavard ollózni akart, és bár a labdát nem találta el, ezzel is zavart okozott, a kapu előterében pedig a Marcus Thurammal birkózó Federico Gatti testéről a hálóba pattant a labda: öngól.

A fordulás után feljebb tolta hadállásait a torinói gárda, az Inter ebben az időszakban a védekezésre összpontosított és a kontrákra spekulált. Hakan Calhanoglu a kapufát találta el, itt őrült nagy szerencséje volt a Juvénak. Mozgalmasabb volt a második félidő, a vendégeknek is voltak felvillanásai, az Inter nem tudott mit kezdeni a gyors ellenakcióival, Lautaro Martínezt nem tudták megjátszani a hazaiak. Federico Gatti megcélozta az Inter kapuját is, centiket tévedett, ekkor az Inter volt mázlista.

Nagy feszültségben teltek a hajrá percei, de a Juventus nem tudott komoly ziccert kialakítani: nyert az Inter. 1–0

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Internazionale–Juventus 1–0 (F. Gatti 37. – öngól)
KORÁBBAN
Torino–Salernitana 0–0
Napoli–Verona 2–1 (Ngonge 80., Kvarachelija 87., ill. Coppola 74.)
Atalanta–Lazio 3–1 (Pasalic 16., De Ketelaere 43., 78. – az elsőt 11-esből, ill. Immobile 84.)
HÉTFŐN JÁTSZÁK
20.45: Roma–Cagliari (Tv: Sport 1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Bologna–Sassuolo 4–2 (Viti 24. – öngól, Fabbian 73., Ferguson 83., Saelemaekers 86., ill. Thorstvedt 14., Volpato 34.)
Frosinone–Milan 2–3 (Soulé 24. – 11-esből, Mazzitelli 65., ill. Giroud 17., Gabbia 72., Jovics 81.)
Empoli–Genoa 0–0
Udinese–Monza  0–0
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lecce–Fiorentina 3–2 (Oudin 17., Piccoli 90., Dorgu 90+2., ill. Mandragora 50., Beltrán 67.)

1. Internazionale22183151–10+41 57 
2. Juventus23165236–14+22 53 
3. Milan23154446–27+19 49 
4. Atalanta22123740–22+18 39 
5. Bologna2299429–22+7 36 
6. Roma22105736–26+10 35 
7. Napoli22105732–26+6 35 
8. Fiorentina22104831–25+6 34 
9. Lazio22104825–23+2 34 
10. Torino2288620–19+1 32 
11. Genoa2378824–26–2 29 
12. Monza2378821–28–7 29 
13. Lecce2359924–33–9 24 
14. Frosinone23651231–44–13 23 
15. Sassuolo22541328–41–13 19 
16. Udinese23213823–37–14 19 
17. Verona23461321–32–11 18 
18. Cagliari22461221–38–17 18 
19. Empoli23461315–36–21 18 
20. Salernitana23271419–44–25 13 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik