Serie A: visszakapta a korábban levont 15 pontját a Juventus

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.04.20. 18:42
null
Jelenleg a tabella harmadik helyén áll a Juventus (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) harmadik helyére ugrott a Juventus, miután a torinói klub ideiglenesen visszakapta a korábban tőle levont 15 pontot – írja az RMC Sport a Olasz Olimpiai Bizottságra hivatkozva. Az esetért felelős ügyésznek lehetősége van a fellebbezés elfogadása ellen felülvizsgálatot kérni, így a büntetés visszavonása még nem végleges.

 

Januárban az olasz Szövetségi Fellebbviteli Bíróság 15 pontot levont a Juventustól pénzügyi szabálytalanságok miatt.

A vádak szerint a klubnál néhány játékos esetében magasabb árat határoztak meg, mint a valós értékük, így azok nagyobb fizetést és teljesítménybónuszt kaphattak.

A Juventus korábbi elnöke, Andrea Agnelli és Maurizio Arrivabene vezérigazgató egyaránt kétéves eltiltást kapott, Fabio Paratici, korábbi sportigazgató – aki már a Tottenham alkalmazásában áll – pedig két és fél éveset. Federico Cherubini volt sportkoordinátor 16, Pavel Nedved volt alelnök nyolc hónapig nem dolgozhat az olasz futballban.

November az új torinói vezetők bejelentették, hogy a megfelelő szervnél azonnal fellebbeznek a döntés ellen. A Juventus az Olasz Olimpiai Bizottság (IOC) keretein belül működő sporttestülethez fordult és sikeresen fellebbezett a levonás ellen, így visszakapta a levont 15 pontot.

A történet itt azonban még nem érhet véget, mivel egy új tárgyalás nyílhat meg, ahol a fellebbviteli bíróság felülvizsgálatot kérhet a fellebbezés elfogásával szemben. Ha ezt megteszi, akkor még az is előfordulhat, hogy ismét 15 pontot elvesznek a Juvétól. A Sky Sports Italia információi szerint a mai döntés indoklása 15 napon belül kiderül, ez pedig lerövidítheti, hogy meddig tarthat az új eljárás, amely maximálisan 30-45 napot vehet igénybe.

Emellett Arrivabene, Agnelli, Cherubini és Paratici kérelmeit elutasították, azonban Nedvedét elfogadták, így az ő eltiltása már nincs érvényben.

A jelenlegi döntés következtében a Juventus a Serie A tabellájának harmadik helyét foglalja el, megelőzve a BL-elődöntőben találkozó Milant és Intert, José Mourinho Romáját és az Atalantát.


 

Legfrissebb hírek

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
9 órája

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.11.10. 18:23

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07
Ezek is érdekelhetik