Serie A: tovább nő a feszültség Allegri és a Juventus között

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.18. 16:22
null
Allegri nyilatkozata nem tetszett a Juve játékosainak (Fotó: AFP)
A La Gazzetta dello Sport szerint egy Juventus által nem engedélyezett interjúban nyilatkozott Massimiliano Allegri. A játékosok kifogáskeresésként tekintettek az edző szavaira, a klub pedig megbüntetheti Allegrit, mivel állítólag nem tudtak az interjúról.

A Corriere della Serra lehozott egy interjút Massimiliano Allegrivel, amely nagy port kavart a Juvén belül.

Sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagyunk, és sokszor megkérdezem magamtól, hogy mit hibáztam. Az elképzeléseinkben egy Rabiot, Paredes, Pogba középpálya szerepelt Locatellivel együtt, Di María és Chiesa a széleken, Vlahovic elöl. A jelenlegi Juve »virtuális«.”

A Juventus két forduló után nullapontos a Bajnokok Ligája H-csoportjában, a Serie A-ban pedig csak két mérkőzést sikerült megnyerni hat találkozóból, míg a játék minősége gyengébb, mint bármikor Allegri első torinói időszaka alatt.

Januártól már számíthatunk Pogbára és Di Maríára. Elégedettek vagyunk az igazolásainkkal, csak nincsenek ezek a játékosok a pályán. Vegyünk ki öt kezdőt az Interből és a Milanból, s nézzük meg, hol állnának!”

Allegri szavaival lehetne szimpatizálni, ha nem két sérülékeny, karrierjük csúcsán túllévő futballistát igazoltak volna le. Pogba 36 meccset hagyott ki sérülések miatt az utolsó két manchesteri évében, Di María pedig 34 éves, és a PSG találkozóinak kevesebb mint a felén kezdett csak (22-szer volt kezdő az 50 tétmérkőzéséből).

A La Gazzetta dello Sport szerint az öltözőben nem fogadták pozitívan Allegri szavait, és mivel a klub nem tudott erről az interjúról, pénzbüntetést kaphat a szakvezető. Allegri szerint nem tudta, hogy a szavai nyilvánosságot fognak látni, azt hitte, hogy csak egy magánbeszélgetésen vett részt a Corriere újságírójával.

FRISSÍTÉS

A Juventus a forduló előtt még nyeretlen Monzától is vereséget szenvedett. Ángel Di Maríát kiállították a 40. percben.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ

Monza–Juventus 1–0 (Gytkjaer 74.)

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
12 órája

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
18 órája

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18

Serie A: gyorsan döntött az Atalanta, kétgólos hátrányból nyert a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 17:22
Ezek is érdekelhetik