Juventus: Pogbát szombaton orvosira várják – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
2022.07.06. 07:21
null
A végéhez közeledik Paul Pogba átigazolási sztorija (Fotó?: AFP)
Paul Pogba és a Juventus egyezségre jutott, a szabadon igazolható francia világbajnok labdarúgót szombaton orvosi vizsgálatra és szerződése aláírására várják Torinóba – írja a Sky Sports.

 

Mint ismert, Paul Pogba megállapodása a Manchester Uniteddel június végén lejárt, és a nemzetközi sajtó egy ideje biztosra veszi, hogy a középpályás visszatér a Juventushoz, amelyet 2016-ban elhagyott az angol klub kedvéért.

A Sky azt is tudni véli, hogy a 30. életévében járó Pogba négy évre szóló szerződést ír alá a „zebrákkal”.

Kedd késő esti hírében az angol portál megemlíti, hogy Pogba elgondolkodott a Manchester City csábító ajánlatán, sőt találkozott Pep Guardiolával, a városi rivális menedzserével is, de végül arra jutott, hogy a „szomszédba” költözés olyan indulathullámokat keltene, amilyenekre a legkevésbé sem vágyik.

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
13 órája

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.02.07. 15:30
Ezek is érdekelhetik