Serie A: már három Maldini ünnepelhetett bajnoki címet a Milannal

L. M.L. M.
2022.05.23. 13:54
null
Daniel Maldini bajnoki címek tekintetében a felmenői nyomdokaiba lépett (Fotó: AFP)
Daniel Maldini lett a harmadik tagja Maldini családnak, aki megnyerte az olasz bajnokságot az AC Milannal, miután a csapat a Sassuolo ellen aratott 3–0-s győzelemnek köszönhetően megőrizte az első helyét a tabellán.

Mintbeszámoltunk róla, az AC Milan nyerte meg az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2021–2022-es idényét. Daniel Maldini ugyan csak nyolc mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, a 20 éves csatár a Spezia elleni találkozón megszerezte az első gólját, már a 6. fordulóban. A kezdőbe azonban nem sikerült beverekednie magát, tavasszal többször is sérülések hátráltatták. A bajnoki arany megszerzésével ő lett a Maldini család harmadik tagja, aki a Milan színeiben olasz bajnok lett.

Nagyapja, Cesare Maldini négyszer, míg édesapja, Paolo Maldini hétszer lett bajnok. Cesare tizenkét évig erősítette a piros-feketéket, Paolo pedig teljes, huszonöt éves karrierjét a Milanban töltötte, ezalatt az idő alatt ötször Bajnokok Ligáját is nyert és összesen 25 trófeát gyűjtött.

Az AC Milan azzal, hogy megnyerte a bajnokságot, az örökranglistán beérte a tavalyi bajnok Intert, mindkét csapat 19 bajnoki címet ünnepelhetett története során, ebből a piros-feketék tizenkétszer nyertek úgy, hogy egy Maldini is erősítette a csapatot.

Cesare Maldini 1963-ban és Paolo Maldini 2003-ban a BEK-, illetve BL-trófeával – Daniel Maldini most esélyt kap a kupa megnyerésére (Fotó: Getty Images)
Cesare Maldini 1963-ban és Paolo Maldini 2003-ban a BEK-, illetve BL-trófeával – Daniel Maldini most esélyt kap a kupa megnyerésére (Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Ittasan, bedrogozva okozott balesetet Daniel Maldini – súlyos büntetést kaphat

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 11:08

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50